Az a bizonyos kattanás
Apai nagyapám szenvedélyes horgász volt. Gyermekkoromban engem is gyakran kivitt a Latorcára vagy a kubikokra, korai halála miatt, sajnos, nem elégszer.
Így magam nem lettem szenvedélyes horgász, de van egy olyan „sporthorgászat", amire nyáron alkalmanként rávehető vagyok, és engedély sem kell hozzá. Ez pedig a mágneshorgászat. Ehhez a felszerelés a töredékébe kerül, mint ha féderezni indulnánk, kell hozzá egy jó erős mágnes, egy kötél meg egy kesztyű.
A horgász bedobja a mágnest a hídról, a mólóról vagy a folyópartról, lassan húzni kezdi a meder alján, és várja azt a bizonyos fémes, kattanó hangot. A dopaminlöket ugyanaz, mint amikor gyermekkoromban az úszókát kezdte vinni a törpeharcsa.
S hogy mit rejt a folyók és tavak mélye? A leggyakoribb zsákmányok a mindennapi élet „elsüllyedt” emlékei: biciklik, szerszámok, szögek, csavarok, régi kulcscsomók. Részemről az igazán nagy fogás – ebben a szubkultúrában a páncélszekrény, világháborús, vagy bármilyen fegyver, autó, repülőgép, tank stb. számít annak – még várat magára, de néhány kiló fémtől már megtisztítottam a környékbeli természetes vizeket.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/38. számában.
