A világ síkban
Sok turistatérképem van. A hazaiak szinte kizárólag a harmaneci Katonai Térképészeti Intézet műhelyéből, a többi pedig mindenhonnan. Ma, amikor már egy tapodtat sem teszünk mobiltelefon nélkül, sőt, a készülék hiányától egyesekben fóbia is kialakul – ezt nomofóbiának nevezi a lélektan –, a tájékozódásunkhoz való segítségnyújtást is a készüléktől várjuk.
A sofőr látóterébe helyezett okostelefon monoton, gépies hangon diktálja az utasításokat: „Száz méter múlva forduljon jobbra." Ha elvétjük, a szoftver nem esik kétségbe, nem szitkozódik, tizedmásodperc alatt újratervez.
Szerencsésnek gondolom magam, mert ahhoz a generációhoz tartozom, amely számára még természetes a papírtérképek világa. Emlékszem az autó kesztyűtartójában lapuló, megsárgult szélű, spirálfűzött atlaszokra, a bonyolult hajtogatású térképekre, melyeket, ha az anyósülésen ülő navigátor széthajtogatta, a fél kormánykereket eltakarták...
Örülök, hogy akkor sem vesznék el, ha a telefonom igen. Mert a papírtérkép nemcsak navigációs eszköz, de gondolkodásmód, a világ észlelésének egy másik formája.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/24. számában.
Címkék
