A világ első női régésze

A régészetet nem az egyetemen tanulta, az alapismereteket történész apja, Torma József (1801–1864) és a régészet iránt ugyancsak komolyan érdeklődő, az Aquincumot feltáró bátyja, Torma Károly (1829–1897) mellett csipegette fel és folyamatosan művelte magát. Már túl volt harmincadik életévén, amikor szülőhelyéről, Csicsókeresztúrról Szászvárosban élő nővéréhez költözött, és itt először állattani kutatásokat végzett, majd Rómer Flóris (1815–1889) régész és művészettörténész felhívása nyomán a csigák helyett a földből előkerült neolitikus cserepeket, régi edényeket és eszközöket kezdte tanulmányozni nagyítóval, mérőszalaggal felszerelve. 

Egy tordosi tanító, Vén András 1875 áprilisában néhány, különös jelekkel telekarcolt cserépdarabbal állított be hozzá, és azt is elmonda, hogy a folyó olykor teljesen ép edényeket is a partra vet. Elképedve hallgatta az idős tanító beszámolóját arról, hogy ezeket a legények – a lányokat ijesztgetve, vagy csak passzióból – a földhöz csapkodják. Intézkedett, hogy ennek vessenek véget, és ekkor kezdte el módszeresen felkutatni a területen található ősmaradványokat. 

Torma Zsófia mindezt tovább gondolva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a leletek egy olyan ősi kultúra nyomai, amely még Trója fénykorát is megelőzi, de legalábbis azzal egyidejű. A jelek a protosumer írás jeleihez voltak hasonlatosak, és Torma Zsófia több alkalommal is megfogalmazta azt a véleményét, hogy a sumerek akár a Balkán-félszigetről is vándorolhattak Mezopotámiába. 

A Tordos térségében, de a távolabb fekvő Tatárlakán később, a 20. század negyvenes éveiben talált leletek is azt igazolják, hogy nem egyedi darabokról, hanem egy ősi civilizáció létét bizonyító emlékekről van szó. Torma Zsófiának ez a véleménye, amelyet következetesen hirdetett, a maga korában nem aratott osztatlan sikert, sőt nemcsak a sajtóban gúnyolódtak rajta, hanem még a szakma képviselői közül is sokan lesöpörték az asztalról ezeket az eredményeket.

Torma Zsófiának leginkább az fájt, hogy azok fordultak ellene, akik korábban buzdították és azzal hitegették, hogy segítik a cikkei megjelentetését. De akadtak olyanok is, akik kihasználva Zsófia nagylelkűségét ingyen hozzájutottak jó néhány általa gyűjtött és dokumentált lelethez, majd komoly értekezést kanyarítottak ezek alapján, de közben még csak meg sem említették Torma Zsófia nevét és érdemeit. 

Sok esetben nem is a hivatalos nézetekkel szembemenő megállapításai, hanem pusztán női mivolta miatt igyekeztek őt mellőzni. Mostanában viszont egyre többen munkálkodnak azon, hogy Torma Zsófia méltó helyre kerüljön a tudománytörténetben. Ehhez persze az is kellene, hogy Romániában végre hozzáférhetőek legyenek az eddig még kiadatlan kéziratai is.