A tüzeket oltó gróf
Gróf Széchenyi István országépítő munkássága közismert, jóval kevesebben tudják viszont, hogy másodszülött fia, Széchenyi Ödön elsősorban az épített értékek mentésében jeleskedett két országban is.
Pozsonyban látta meg a napvilágot 1839. december 14-én. Gyermekkorában igen eleven gyerek volt, feljegyezték, hogy különcségekre hajlik, ráadásul a szülei elkényeztették. A szabadságharc bukása után gyakran látogatta édesapját a döblingi gyógyintézetben, aki az utazásra és a sport szeretetére buzdította őt. Ennek az atyai intelemnek azután egész élete során eleget is tett, persze a maga módján.
1860-ban Nagycenken, a Széchenyi család kastélyának közelében hatalmas tűzvész pusztított, és a korabeli tudósítás szerint „A nagy Széchenyi Istvánnak egyik fia, Ödön Zichy Géza gróffal legott a szerencsétlenség helyére sietett, s a nemes szívű grófok elsők voltak az oltók közt, magukat veszélynek téve ki úgy, hogy Széchenyi Ödön gróf ruhája testén égni kezdett, ők azonnal intézkedtek, hogy némileg enyhítsék a károsultak nyomorát.” Ez volt az első, az egész életére kiható pusztító esemény, amely a magyarországi tűzvédelem apostolává tette őt.
Az 1862-es londoni világkiállításon megismerkedett az angol főváros tűzoltóságával, sőt néhány hétre ő is tűzoltónak állt, és kitanulta a tűzoltás minden lényeges „fogását”. A hazafelé vezető úton több országban is tanulmányozta, hogyan védekeznek a pusztító tűz ellen, és mire hazaért, már megfogant benne a gondolat, hogy Magyarországon is meg kell szervezni a tűzvédelmet. Először az önkéntességben bízott, de hamarosan felismerte, hogy hivatásos tűzoltókra is szükség van, ezeket megfelelően ki kell képezni és műszakilag is fel kell szerelni. Évekbe tellett, amíg meggyőzte Pest-Buda vezetőit, hogy ehhez anyagi forrásokat is biztosítani kell, sőt a saját költségén még egy gőzhajtású tűzoltókocsit is hozatott Angliából, és bemutatókat tartott.
Az óbudai spirituszgyárban 1870-ben kiütött nagy tűz sikeres megfékezése végérvényesen meggyőzte a kételkedőket a szervezett tűzvédelem fontosságáról, sőt egy országos tűzoltó szervezetet is életre hívtak. El kell mondani, hogy Ödön gróf rendszerint maga is aktívan oltotta a tüzet, ami nem volt éppen veszélytelen dolog. Ügybuzgalmának híre külföldre is eljutott. Amikor az Oszmán Birodalom akkori fővárosában, Isztambulban is hatalmas tüzek törtek ki a legkülönbözőbb helyeken, sőt a diplomatanegyedben is, a török hatóságok végül Széchenyi Ödönt kérték fel a török hivatásos tűzoltóság megszervezésére.
Miután hazájában megtapasztalta, milyen nehézkes az ügyintézés, meg sem lepődött, hogy a török fővárosban még körülményesebb volt bármit jóváhagyatni. Kitartó munkával végül ez is sikerült neki, igaz ennek az lett az ára, hogy kénytelen volt Törökországban letelepedni. Itt is megszervezte a hivatásos tűzoltók osztagait, sokszor személyesen irányította a kiképzésüket. Miután első házassága zátonyra futott, Isztambulban egy görög nővel kötötte össze a sorsát, és négy gyermekük született. A törökök végül elismerték, hogy a magyar gróf érti a dolgát, egyre magasabb tiszti rangokat kapott, végül úgy lett pasa, hogy nem kellett még a mohamedán hitre sem áttérnie.
A tűzoltás mellett a városépítés is szívügye volt. Pest-Budán ő kezdeményezte a sikló megépítését, ennek párját Isztambulban is megépítették, amely egy föld alatti alagútban közlekedik. Állandóan foglalkoztatta a hazatérés gondolata, végül Törökország lett élete második felének a színtere és a végső nyughelye is. 1922. március 24-én hunyt el. Temetésén hatalmas tömeg vett részt, még egy Magyarországon tanult török diák is elbúcsúzott tőle – magyar nyelven.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/13. számában)
