A tiencsini vámigazgatóság magyar főnöke
Fiume volt az egyetlen magyar tengeri kikötő 1918 végéig. A várost Mária Terézia 1779-ben csatolta közigazgatásilag a Magyar Királysághoz, noha lakóinak nagy része olasz és horvát volt, csak a 19. század folyamán növekedett meg a magyar népessége.
A helyi tengerészeti iskolában tanult Faragó Ödön (1853–1925), aki a Pest megyei Szentbenedeken született, ahol édesapja községi jegyző volt. A bajai gimnáziumban érettségizett és olvasmányélményei hatására kedvet kapott rá, hogy világot járjon. Akkoriban erre a tengerjáró hajók kínálták a legnagyobb esélyt, ezért jelentkezett a fiumei Kereskedelmi és Tengerészeti Akadémiára, ahol abban az időben kizárólag az olasz volt az oktatás nyelve. Faragónak jó nyelvérzéke volt, hiszen hamar elsajátította az olasz, majd a horvát nyelvet, németül meg már egyébként is tudott.
1872-ben oklevele megszerzését követően felvetette magát egy vitorláshajó tengerészei közé és közel egy évig szolgálva bejárta a Földközi-tenger nyugati térségének és az Atlanti-óceán afrikai és nyugat-európai partjainak vizeit.
Visszatérése után közreműködött a fiumei kikötő építésének munkálataiban, közben az angol, a spanyol és a francia nyelv tanulásában is elmélyedt.
1873-ben Bécsben rendezték a világkiállítást, ahol a kínai kormány is képviseltette magát, sőt meghirdetett két vámtiszti állást, amelynek betöltésére a Monarchia külügyminisztériuma egy osztrák és egy magyar nemzetiségű személyt jelölt ki. A magyar kiválasztott Faragó Ödön lett, aki osztrák kollégájával, Ludwig von Fries lovaggal (1852–1904) 1873 szeptemberében indult útnak egy vitorlás fedélzetén Kínába. Sanghajban kapott munkát, de több kínai kikötőben is szolgált, és munkájára felettesei is felfigyeltek. 1881-ben kinevezték a Peking kikötőjének számító (ma közel 14 millió lakosú) Tiencsinben a császári vámigazgatóság vezetőjévé.
Ez persze nem automatikus döntés volt, mivel többen is pályáztak erre a tisztségre, de éppen Faragó nyelvtudása, tengerészeti tapasztalata és szakismerete bizonyult meghatározónak.
Az ő jelölését egyébként Sir Robert Hart brit főfelügyelő és a kínai kormány több tagja is támogatta. Munkája során Kína számos vidékét felkereste és a látottakról cikkekben számolt be a magyarországi lapokban. Már 1879–1880-ban helyismeretét latba vetve segítette gróf Széchenyi Béla (1837–1918) kínai expedíciójának az útját, amit a Magyar Földrajzi Társaság azzal hálált meg, hogy levelező tagjává választotta Faragó Ödönt.
Tiencsin kapcsán talán nem érdektelen megjegyezni, hogy ennek a kikötővárosnak az egyik negyede 1901–1917 között osztrák–magyar koncessziós terület, tulajdonképpen a Monarchia (egyetlen) gyarmata volt.
Az itt lakók az Osztrák–Magyar Monarchia állampolgárainak számítottak. Több utcáját osztrák, illetve magyar településekről nevezték el. Kína 1917-ben hadat üzent a központi hatalmaknak és véget vetett a függőségnek.
Faragó Ödön később Budapesten telepedett le, ahol 1925-ben hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra, de sírját azóta felszámolták.
Megjelent a Magyar7 hetilap 23. számában.
