A szerelmes Széchenyi
A főúri körökben egykor a házasság elsősorban a birtokok és a befolyásos kapcsolatok gyarapításáról szólt, az érzelmek többnyire másodlagosak voltak. Ezzel tisztában voltak azok a fiatalemberek is, akiket gyakran egy kiterjedt rokonság győzködött, hogy ideje lenne már egy hozzájuk illő hajadonnal az oltár elé állni. De az agglegényélet sokszor olyan izgalmakkal és kalandokkal kecsegtetett, amelyekről sokan nem szívesen akartak lemondani.
A később a legnagyobb magyarként emlegetett gróf Széchenyi István (1791–1860) ifjú korában, amikor délceg katonatisztként utazgatott ide-oda Európában, szintén nem maradt közömbös a női bájak iránt, de a nősülés gondolata távol állt tőle. Még Ferenc császár is megdorgálta emiatt, mondván, hogy a legényélet túl a harmincon „embernek nem kedves és istennek nem tetsző”.
Talán ennek hatására kezdett el udvarolni Lichtenstein Henriette hercegnőnek, ám István apja, gróf Széchényi Ferenc nem nagyon lelkesedett, mert ő egy magyar mágnásleányt képzelt el leendő menyeként, de István is belátta, hogy a nő nem az a személy, akivel ideális boldogságban élhetne. Őszintén megkönnyebbült, amikor 1825. október 1-jén Hunyady József gróf oltárhoz vezette Henriettet.
A nő nyilván rádöbbent, hogy a férfi milyen érzéseket táplál iránta, de férjes asszonyként és több gyermek édesanyjaként sokáig még maga előtt is titkolta, hogy igazából számára sem közömbös Széchenyi István, noha időnként olvasatlanul visszaküldte vagy elégette a gróf leveleit, ha meg válaszolt, akkor is kétértelmű jelzéseket küldött. Mindezek dacára tudható, hogy Széchenyi kedvéért kezdett el magyarul tanulni és a gróf egyik legfontosabb művét, a Hitelt nemcsak olvasta, hanem megjegyzéseket is fűzött hozzá.
Sokak szerint Crescence volt az, aki valamiképp arra terelte Széchenyit, hogy aktív részese legyen a magyar közéletnek, igaz, Széchenyi Crescence előtt is bizonyítani akarta, hogy milyen fontos számára a magyarság anyagi és szellemi gyarapodása, ezért tette meg azt a 60 ezer forintos felajánlását, amely a Magyar Tudós Társaság megalapítása szempontjából kulcsfontosságú lett.
Egyébként Széchenyi volt az, aki megtervezte az MTA allegóriáját a kezében serleget tartó nővel (a műveltség istenasszonyával), aki fölött egy sas lebeg, amint éppen inni készül a tudás kelyhéből. Az istennő modellje Crescence volt, akit Johann Ender (1793–1854) osztrák festő Széchenyi kérésére örökített meg 1831-ben. A 273 cm magas és 189 cm széles olajfestményt a gróf 1834-ben a Magyar Tudós Társaságnak ajándékozta.
A két szerelmes ember 13 éven át viaskodott az érzelmeivel – Széchenyire olykor rátört a depresszió és még az öngyilkosság gondolta is megfordult a fejében. Sokszor inkább a munkába temetkezett, hogy elterelje a figyelmét az érzéseiről.
Éppen a Duna szabályozásának ügyével volt elfoglalva valahol a Vaskapunál, amikor hírül vette, hogy Crescence férje, Zichy Károly elhunyt. A gyászév leteltével, 1836. február 4-én különösebb felhajtás nélkül Steffi gróf és Crescence házasságot kötött a Krisztina városi plébániatemplomban. Kapcsolatukból két fiú és egy lány született: Béla, Ödön, valamint Julianna, aki azonban csupán két hétig élt.
