2019. szeptember 3., 18:07

A Mária Evengéliuma oratórium zengi be a bősi templom falait vasárnap - VIDEÓVAL

Már mindent előkészítettek a bősiek, hogy méltó módon otthont adhassanak a Mária Evangéliuma rockopera templomi változata, az oratórium előadás bemutatásának. A község és az egyházközösség várja mindazokat, akik lelki feltöltődésre vágynak. Az előadás szeptember 8-án, vasárnap a bősi Antióchiai Szent Margit plébánia templomban lesz látható és hallható.

Mária evangéliuma
Fotó: Gábos Albin/Székelyhon.ro

A Tolcsvay László- Müller Péter - Müller Péter Sziámi szerzők által írott Mária evangéliuma című előadás nemzeti-keresztény értéket képvisel. Nemzetünknek a keresztény európai népek közösségében fontos feladata hitbéli és nemzeti önazonosságunk megőrzése.

Az eredetileg rockoperának íródott zenemű oratóriumi változata a szerzők és az előadók egybehangzó véleménye alapján ebben a formában, a templomi környezetben kapta meg igazi formáját és üzenetét,

mondta el Bősön portálunknak Petneházy Szabolcs Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri biztosa.

Parák László, a bősi Antióchiai Szent Margit plébánia templom plébánosa elmondta, a Csallóközben Mária-tisztelő nép él, hiszen Nagyasszonyunk egyben a nemzet patrónusa is, aki vigyázza nemzetünk sorsának alakulását.

Az előadásban elhangzó mondat: "Menj fiam, menj, hisz vár rád a menny" a valódi üzenete a darabnak, hiszen mindannyiunk végső célja az örök haza, az otthon megtalálása.

 

Az oratórium határon túli bemutatósorozatának fővédnöke Dr. Herczegh Anita asszony,  Áder János, Magyarország köztársasági elnökének a felesége. A program felvidéki bemutatásának kultúrtámogatója a Magyar Közösség Pártja, melynek elnöke, Menyhárt József portálunknak elmondta:

A Mária Evangéliuma oratórium üzenete a felvidékieknek: A közösséget az Isten nem hagyja el, ha a közösség nem hagyja el Istent. Erre a gondviselésre most nagy szüksége van a felvidéki magyar közösségnek, hiszen egyre nagyobb a megosztásukra irányuló törekvés.

Fenes Iván, Bős város polgármestere elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy a felvidékiek elsőként Bősön tekinthetik meg ezt a nagyszerű oratóriumi művet. A község mindent előkészített, hogy az ide feltöltődni érkezőket a lehető legjobb körülmények várják. A templom befogadóképessége maximálisan 500 fő körüli, abban bízik, hogy vasárnap délután az isten háza teljesen megtelik érdeklődőkkel. Az előadás 17 órakor kezdődik.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.