A magyar urak húsvétjai
Az egykor élt magyar arisztokraták számára az egyházi ünnepek megtartása vallásuktól függetlenül fontos volt. Különösen a húsvétra vonatkozik ez, bár voltak, akik elsősorban a nagypénteki történéseket helyezték előtérbe. A rendkívül művelt kálvinista Lorántffy Zsuzsanna (1600–1660), I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hitvese – mellesleg Comenius mecénása Sárospatakon – ezt a napot a református egyház legnagyobb ünnepének tekintette. Mások inkább a felhőtlen szórakozások lehetőségét látták ilyenkor, és hét országra szóló vigasságokat szerveztek.
Esterházy Miklós herceg (1714–1790), a nagy művészetpátoló (pompakedvelőnek is nevezték a háta mögött), akinek az udvarában működő zenekar hangversenymestere a kiemelkedő zeneszerző, Joseph Haydn (1732–1809) volt, húsvét idején vendégeit a bécsi színházak legjobb színészeinek és táncosainak előadásával szórakoztatta. Egy alkalommal Nover császári balettmesternek száz aranyat fizetett, hogy húsvétkor egy teljesen új táncjátékot mutasson be. A művész Páris ítélete címmel meg is komponálta a „némajátékot”, amelyben Vénuszt a kor leghíresebb balerinája, Delfin kisasszony táncolta. Ő szintén jól járt anyagilag, a gázsija meghaladta azt az összeget, amit a színházban kapott. Bessenyey György testőrhadnagy szintén a vendégek között volt, ő egy veretes költeményben örökítette meg az eseményt, kiemelve a balerina táncát és szépségét.
Laczkovics Jánossal (1754–1795), a magyar jakobinusok egyik mártírhalált halt vezéralakjával esett meg 1794 húsvétján, hogy mulatni támadt kedve. Ő azt vallotta, hogy nincs isten, így nyugodt lelkiismerettel indult egy szórakozóhelyre. Mielőtt azonban belépett volna a kert kapuján, hatalmas zivatar támadt és alig húsz lépésre villám csapott egy fába. Kísérőjének megjegyezte: „No lám, hogy nincs Isten! Ha lenne, belém ütötte volna a mennykövét, amiért annyit szidom”. Ez az eset is bekerült a jakobinusok peréről készült jelentésbe, amelyet Barkó Vince tábornok készített. Amikor Laczkovicsot a vérpadra kísérték és a hóhér pallosa lesújtott rá, a tábornok cinikusan megjegyezte: „Vajon elhiszi-e már most ez az úr, hogy mégis van Isten?”
Nemcsak a legtehetősebb főurak, hanem a szerényebb vagyonú nemesek is szívesen szórakoztak húsvétkor. Szemere Pál (1785–1861) jeles költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is szívesen látta vendégül íróbarátait péceli kúriájában. Ilyenkor megfordult ott többek között Kölcsey Ferenc (1790–1838), a Himnusz szerzője és Kazinczy Ferenc (1759–1831) költő, a nyelvújítás vezéralakja is.
Kazinczyról feljegyezték, hogy nagyon kedvelte a tánczenét és még öreg napjaiban is, ha meghallotta a „török muzsika lármás hangjait” azonnal táncolni támadt kedve. Persze partnert is keresett magának, rendszerint a legszemrevalóbb fiatal lánykát ragadta karon és nagy lelkesedéssel ropta az akkor divatos táncokat.
Megjelent a Magyar7 2025/15-16. számában.
