A leleszi premontrei apátság története

Andrea, aki civilben középiskolai tanár, két évtizeddel ezelőtt kezdett komolyabban foglalkozni a monostor gazdag múltjával, ám az eltelt évek alatt is számtalan új információ birtokába jutott. Amikor a Nagykaposi Magyar Ház felkérte, hogy vesse az ismereteit papírra, örömmel mondott igent a felkérésnek, és 2013-ban meg is jelent a munkája.

Mennyi munkát fektetett a kiadvány megjelentetésébe, illetve ki támogatta annak a megszületését?

Mivel a szabadidőmben írtam, és a könyv levéltári kutatások eredményeként látott napvilágot, nehéz pontosan meghatározni a belefektetett időt. Egy-két évig tartott a munka. A Csemadok Erdélyi János Területi Választmányának, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, illetve Lelesz Község Önkormányzatának a támogatása kellett ahhoz, hogy most a kezünkben tarthassuk. A könyv külső megjelenése pedig Tomojka Vojtko Béla munkáját dicséri, aki szintén a falunkból származik.

Foglaljuk össze dióhéjban az apátsággal kapcsolatos tudnivalókat!

Lelesz neve legkorábban a Váradi Regestrumban jelent meg, jelentését sokan a lélek szó jelentésével kapcsolták össze. Valószínű, hogy már a premontreiek letelepedése előtt éltek itt baziliták, illetve Benedek-rendi szerzetesek, és a lélekből eredő helységnév éppen rájuk emlékeztet. A település hiteles hely és mezőváros volt.

A legrégebbi emlék 1132-ből való, amely leírja, hogy II. Béla király keresztfiának, Boleszlónak ajándékozta, akit majd 1188-ban váci püspökké választanak. A püspök pedig leleszi birtokát a premontreiekre testálta. Ennek az időpontja 1188–1196 közé tehető.

Leleszen keresztül vezetett II. András király útja is Halicsba.

A király éppen itt, a rendházban értesült a Bánk bán-féle lázadásról, illetve felesége, Gertrudis királyné meggyilkolásáról. Ennek emlékére helyeztette az oltár alá örök nyugalomra felesége kezét és szívét, elrendelve, hogy annak lelki üdvéért mindennap szolgáltassanak szentmisét. Egy évvel később került sor az alapítólevél kiadására.

Az újraalapításnak köszönhetően jelentősen kibővült az egyház jogköre, és megnőttek birtokai. A tatárdúlás ugyan a prépostságot sem kímélte, ám IV. Béla sikeres újjáépítésének köszönhetően tovább folytatódhatott a rendi élet. Az első itt készült írásos dokumentumot 1271-ből, az első magyar nyelvű szöveget pedig 1562-ből ismerjük. A leleszi prépostság meglehetősen nagy működési területen hatalmas ügy- és iratforgalmat bonyolított.

Szóljunk magáról az épületegyüttesről.

A prépostság tulajdonképpen három részből áll: a templomból, a kápolnából és az egykori rendházból. A Szent Mihály-kápolnát a freskói teszik egyedivé. Maga a kápolna eredetileg gótikus stílusban épült, ám az 1600-as, 1700-as években a teljes épületegyüttest barokk stílusban újjáépítették. Ekkor vált emeletessé a rendház is.

Sajnos, ma már csak egy töredékük látható. A déli falon az Utolsó ítélet témája elevenedik meg, míg az északi fal freskóinak értelmezése nehezebb, hiszen nem Krisztus-, illetve nem tisztán bibliai ábrázolások. Hogy mi minden látható ezen a falon, azt a könyv részletesen taglalja. Restaurálásukra egyébként a 2000-es évek elején került sor. Ami a rendház épületét illeti, 1945 után többféle iskolatípus kapott benne helyet, 2007-ben azonban Jászó visszaigényelte, és azóta üresen áll.

Nyilván nagy szellemi kaland lehetett a könyv megírása.

Nagyon élveztem azt az utat, amelyet az elődök nyomán bejárhattam. Egy percig sem sajnálom a rá fordított időt és munkát. Általa a szülőfalum is felértékelődött számomra. Aki részletesen is szeretné megismerni a monostor közel ezer-éves történetét, a könyvet a leleszi községházán megvásárolhatja.  

Megjelent a Magyar7 2020/40. számában.