Lelesz

A község a Bodrogköz szlovákiai részének északi részén, a Ticce-patak jobb partján fekszik, Királyhelmectől 7 km-re északkeletre, Nagykapostól 12 km-re délre. Érinti a Királyhelmecet Nagykapossal összekötő 555-ös út, mellékutak kötik össze Bollyal (7 km) és Bacskával (4,5 km). Határa sík, részben mezőgazdaságilag művelt terület, jelentős a rétek és legelők részaránya is. Területének északi peremét erdő borítja (Nagy-erdő), bár erdeinek legnagyobb részét a 20. század folyamán kiirtották. Nyugatról Bodrogmező, délnyugatról Királyhelmec, keletről Bacska, északról pedig Csicser, Nagykapos és Nyarádkelecsény községekkel határos. Északi határát részben a Latorca 20. század második felében kialakított új medre, részben pedig a régi folyómeder, a Holt-Latorca (mely egyben Zemplén és Ung vármegyék történelmi határát alkotja) képezi.

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). 1941-ben Leleszhez csatolták Kaponya községet. 1950 után határának egy részét (a Latorca régi és új medre közé eső területet) Nyarádkelecsényhez csatolták, ugyanakkor Nyarádkelecsény határának egy részét Leleszhez csatolták, területe ezzel 33,43 km²-ről 33,68 km²-re növekedett. Területe két kataszteri területre oszlik: Lelesz (27,36 km²) és Kaponya (6,32 km²).

Lelesznek 1910-ben 1821 (Kaponyával együtt 1985), 1921-ben 1672 (1842), 1938-ban pedig 2005 (2190), csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. 1880-1921 között népességének egyötödét elveszítette (2075 főről 1672-re csökkent). 1991-2011 között lakosságszáma 6,6 %-al csökkent (1908 főről 1782-re). Magyar többségét napjainkig megőrizte, de folyamatosan csökken a magyar (1991-2011 között 91,8 %-ról 75,2 %-ra) és növekszik a szlovák nemzetiségűek részaránya (7,3 %-ról 15,7 %-ra). 2001-ben a lakosság 11,4 %-a, 2011-ben 4,3 %-a vallotta magát roma nemzetiségűnek, ugyanakkor a község lakosságának egyharmada (33,6 %) a roma etnikumhoz tartozik. A lakosság 74,6 %-a római katolikus, 8,8 %-a református, 5,1 %-a pedig görög katolikus vallású. 1921-ben a görög katolikusok aránya még 13,2 %, a reformátusoké pedig 13,5 % volt és jelentős izraelita vallású lakossága (11,8 %) is volt a községnek. 2011-ben az összlakosság 92,9 %-a élt Leleszen (1656 fő), 7,1 %-a pedig Kaponyán (126 fő).

A település neve a 12. század végén bukkan fel először. 1220-ban "Lelez," 1252-ben "Leles," 1274-ben "Lelez" néven szerepel az írott forrásokban. A leleszi apátságot 1180-ban alapította a váci püspök, erődítései a 16. században épültek. 1213-ban az itteni templomban helyezte el II. Endre király a meggyilkolt Gertrúd királyné jobb kezét, amellyel gyilkosai ellen védekezett. A király által kibocsátott leleszi alapítólevél fontos nyelvemlékünk. Az apátság a 13. századtól 1567-ig hiteleshely, ahonnan számos fontos oklevelet kelteztek. 1241-ben elpusztították a tatárok, azonban rövidesen helyreállították és továbbra is uradalmi központ maradt. 1403-ban a Pálóczi család erőszakkal foglalta el a települést, melynek a 15. században kegyúrai voltak. Lelesz 1439-től a 19. századig mezőváros, híresek voltak hétfői vásárai. A kolostort 1527-ben Serédy Gáspár serege fosztotta ki, majd 1555-ben Bebek Ferenc rohammal vette be. Az 1560-as években elhagyták a szerzetesek és csak 1630-ban tértek vissza, ekkor erődítéseit kijavították. Az 1730-as években emeletet építettek rá. A település 1557-ben 12 portával adózott. 1715-ben 19 lakatlan és 17 lakott lakóháza volt. 1787-ben 112 házában 821 lakos élt. Ebben az évben, miután II. József megszüntette a szerzetesrendeket a premontreiek ismét elhagyni kényszerültek, 1802-ben azonban ismét visszakapták korábbi birtokaikat. 1828-ban 224 ház és 1609 lakos volt a településen. 1847-ben Petőfi Sándor is megfordult ezen a vidéken. Lakói mezőgazdasággal, kertészkedéssel és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. Mivel a földek nagy része a premontrei rend tulajdonában volt, a lakosság nagy része napszámosként dolgozott, vagy iparosként járta az országot. Az 1870-es évekig mezővárosként, majd kisközségként 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1941-ben hozzácsatolták Kaponya községet. 1944-ben nagyszámú zsidó lakosságát (1938-ban 151 fő) koncentrációs táborba hurcolták. Mezőgazdasági szövetkezete 1949-ben alakult. 1952-ben mezőgazdasági mesteriskolát alapítottak a községben, 1960-ban az intézmény Nagykaposra költözött át.

A községben magyar és szlovák tanítási nyelvű alapiskola és óvoda található. A 12. század végén alapított premontrei prépostság gótikus rendháza a 14. század első felében épült. A 16-17. században erődítménnyé alakították, mai barokk formáját a 18. században nyerte el. A közelmúltig levéltárnak adott otthont. A kolostor déli szárnyához csatlakozik az 1315-1366 között épült, gótikus-barokk stílusú római katolikus templom. Református temploma klasszicista stílusban épült a 19. század első felében. Értékes műemléke a Ticce egykori medre felett átívelő középkori kőhíd.