A hasis első magyar áldozata
A jeles orvostörténészünk, dr. Kiss László a VII. Nemzetközi Vámbéry Konferencián Dunaszerdahelyen 2009-ben tartott egy érdekes előadást arról, hogyan ismerték meg a magyarországi olvasók a hasist, amelyet manapság inkább marihuánaként emlegetünk.
Ez az anyag tulajdonképpen az indiai kender nővirágzatának a gyantája, amelynek a bódító hatását a keleti népek már jóval időszámításunk előtt ismerték. Mint Kiss doktor írja „magyar földre francia közvetítéssel jutott el a hasis híre. 1846-ban jelent meg Párizsban Alexandre Dumas (1802-1870) Gróf Monte Cristo c. regénye. Szinte hihetetlen, de a regényt még az évben, tehát 1846-ban fordítják magyarra.
A Honderű című szépirodalmi és divatlap őszelő (szeptember) hó elsején megjelent 9. számában, a 178. oldalon ugyanis a következő olvasható: „Erdélyből tudósíttatunk, hogy ottani egyik derék tollu fiatal író Dumas Monte cristo-jának fordításával foglalkozik s a fordítmány nem sokára sajtó alá fog kerülni”.
A regényben a főhős megkínálja vendégét egy zöldes színű péppel, amely voltaképpen hasis volt. A regény 1846-os fordítását nem ismerjük, csak az 1861-ben kiadott változatát.
Időközben azonban más csatornán is hírt szerezhettek a magyarok erről az anyagról. Kiss László kiderítette, hogy a hasis hatásáról részletesen beszámolt a Bécsben időző Horváth József Antal (1823–1849) kezdő orvos főnökének, Schöpf-Merey Ágostnak (1804–1858) írt levelében. Egy időben felvetődött annak a lehetősége is, hogy a hasist altatószerként lehetne alkalmazni a súlyosabb műtéteknél. Erre a célra azonban nem vált be. Viszont a hasis bódító hatása jótékonynak tűnt különböző lelki bajok „feledtetésére”.
Ennek a kábítószernek a „magyar diadalútja” a levert 1848/49-es magyar szabadságharc törökországi emigránsai körében kezdődött.
Kiss doktor szerint többen is a hasissal igyekeztek tompítani a honvágyukat. A szabadságharc egyik legendás hadvezére, Guyon Richárd tábornok is a hasis élvezői közé tartozott, és egy időben elterjedt róla, hogy halálát is ez az anyag okozta. Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy gyilkosság áldozata lett. Viszont számos beszámoló és tudósítás szól arról, hogy sógora, báró Splényi Lajos (1817–1860) ezredes, aki ugyancsak Konstantinápolyban talált menedéket, teljesen a rabja lett a hasisnak.
Vámbéry Ármin (1832–1913) Kelet-kutató a török fővárosban az 1850-es évek végén gyakran találkozott Splényivel, aki idővel annyira lezüllött, hogy kolduló dervisként járta Sztambul utcáit és tőle is gyakran kunyerált egy-két piasztert.
Splényi sokáig naplót is vezetett, amelyben rendszeresen beszámolt hasis élményeiről. Sokszor megjegyezte:
Aztán mégis álmot látott, de ez igencsak bizarr lehetett. Azt álmodta, hogy megszületett, átélte gyermek- és ifjúkorát. A következő álma már inkább arról a delíriumról szólt, amit a hasis idézett elő: „kéjes hempergés rózsaszínű tejhabból való kereveteken, lebegő repülés a tündöklő éterben…”
A kábítószer rabjává lett magyar katonatiszten – akit a törökök Hayder bégként ismertek – fokozatosan elhatalmasodott az elmebaj, egyre mélyebbre süllyedt, majd olyan prófétának képzelte magát, aki a hasist az emberiség üdvére szeretné felhasználni.
Egy hosszabb európai zarándokútra is elszánta magát, hogy terjessze a tanítását, természetesen nem sok sikerrel.
A mélypont akkor jött el, amikor egy alkalommal egy rongyos csapat kíséretében, egy gebe hátán ülve végig vonult az utcán, hogy a temetőben önként máglyán égesse el magát és mártírként keljen át a túlvilágra. Ismerősei szerencsére közbe léptek és egy isztambuli kórházba vitték, ahol azonban néhány héttel később meghalt.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/22. számában.
