2021. január 24., 16:45

A Gyurcsó István-díj is gazdára talált a Csemadok díjátadón

A Csemadok díjak átadását rendhagyó módon valósítják meg a szervezők a járványhelyzetre való tekintettel. Idén a Gyurcsó István-díjat Molnár Zsuzsanna kapja.

Fotó: csemadok.sk

A dunaszerdahelyi Molnár Zsuzsannának ítélték oda a Gyurcsó István-díjat 2021-ben. Molnár Zsuzsanna megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy személyesen is ismerte Gyurcsó Istvánt, akiről a díjat elnevezték.

Csemadok-díjak-Gyurcsó István-díj
Fotó:  csemadok.sk

Molnár Zsuzsanna 1975-től dolgozott a Csemadok titkárságán, de a Gyurcsó István Alapítványnál, majd félállásban a Művelődési Intézetben is aktívan tevékenykedett.

A Csemadok Alapszervezet vezetőségében is mindig helye volt, az adminisztrációs és gazdasági munkakört töltötte be, de ha szervezkedni kellett, attól sem ijedt meg egykönnyen. Az akkori színjátszócsoport tagjaként lelkesen szerepelt a színpadon. ,

Csupa véletlennek köszönhető, hogy a színtársulat tagja lettem, esztrádműsorokat készítettem, s hogy a csemadokos úton járhattam végig

– mondta el portálunknak Molnár Zsuzsanna. Hozzátette, hogy kevés ember dolgozhat 45 éven keresztül ugyanazon a munkahelyen, de ha jó a társaság és a környezet, akkor miért ne. ,

Mindig nagyon szívesen emlékszem vissza a csemadokos időkre.

Zsuzsanna tavaly októbertől élvezi a nyugdíjas napokat, elmondása szerint egy kicsit még rá is húzott a munkára, ám unatkozni sosem fog tudni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.