2023. február 16., 19:10

A gyöngyhajú lány balladája Kassán

A Gyöngyhajú lány balladája című, nagyszabású Omega-musicalt mutatják be 2023. február 25-én, szombaton a kassai Steel Arenában.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical
Galéria
+16 kép a galériában

A musical egy fiatal lány felnőtté válásán, első nagy szerelmi csalódásán keresztül idézi meg a Balaton ősi mitikus legendáit. A színpadon 24 ExperiDance táncművész, a mikrofonoknál 5 kiváló musicalszínész, a produkció erősítésére 21 szenzációs Omega-sláger lesz látható és hallható.

A produkció kapcsán a kassai Thália Színházban sajtótájékoztatót tartottak, melyen Vona Tibor, az Experidance produkciós igazgatója, Trunkos András, az Omega zenekar menedzsere, Koós Réka és Szabó Máté színművész, valamint Tóth Károly, a kassai előadás főszervezője vett részt.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical,
Fotó:  Fábián Gergely

Vona Tibor elmondta, az előadás 2016-ban jött létre, s nem az Omega életművét mutatja be, hanem egy önálló sztorit ad a közönségnek. A minőségre garanciát ad, hogy nagyon erős alkotóstáb és színpadi stáb állt össze. A bemutató nagy siker volt, amelyet azóta már több száz előadás követett. A Felvidéken Pozsonytól Léváig sok helyen bemutatták, de eddig Kassán még nem jártak. Igaz, a zenekar többször is koncertezett a városban.

A közönség egy nagyon szép visszacsatolást fog kapni az egészen rendkívüli, kiváló életműről, amit ezek a nagyszerű emberek megvalósítottak”

– fogalmazott.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical,
Vona Tibor
Fotó:  Fábián Gergely

Trunkos András elmondta, a zenekar örömmel fogadta a produkciót, majd még nagyobb örömmel azt, hogy milyen közkedvelt lett. Hozzátette, ő menedzserként tulajdonképp a hagyatékot kezeli, s most már duplán nem mindegy, milyen egy Omegáról, Omegáért szóló előadás.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical,
Trunkos András
Fotó:  Fábián Gergely
Egyetlen vágyam van, egyetlen dologért harcolok, hogy az Omega-lélek, ami határozottan létezett, az átjöjjön. Mert zenélni sokan tudnak, dalokat is tudnak írni, de az Omega valahogy más. Fontos, hogy lelke legyen a dolognak, visszajöjjön valami abból, ami az Omegát jelenti”

– mondta.

Koós Réka arról beszélt, hogy bele tudja élni magát a féltő anya szerepébe, hisz ő is az, a lánya pedig az idén épp annyi idős, mint a darabban. Megemlítette, hogy a produkcióban ő énekli a címadó dalt, a Gyöngyhajú lányt.

Minden alkalommal, amikor felcsendülnek az első akkordok, a nézők felkapják a fejüket, én pedig megpróbálok nem izgulni”

– jegyezte meg.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical,
Koós Réka
Fotó:  Fábián Gergely

Szabó Máté játssza Trombitás Frédi szerepét, aki egy kézzel foghatatlan, mesebeli szereplő. Felidézte, az első bakelitlemezei között voltak az Omega-lemezek.

„Ezek a dallamok elkísértek egész életemben. Amikor a 30-as éveiben az ember azzal szembesül, hogy eljátszhatja azt a figurát, aki ugyan nem létezik, de gyermekkorának egyik meghatározó valamije volt, az egy komoly feladat. Az ember eljátszik a gondolattal, milyen legyen az ő Trombitás Frédije.

Én megpróbáltam egy olyan valakit életre kelteni, aki rendkívül szerethető, egy igazi barát, akire lehet támaszkodni, aki útmutatást tud adni a főszereplőnek és az ő családjának”

– mondta.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical,
Szabó Máté
Fotó:  Fábián Gergely

Vona Tibor hozzátette, 24 táncművésszel, szenzációs koreográfiákkal érkeznek, viszont a tánc csak egy csomagolás. Egy nagyon profi és látványos csomagolás, de azért az Omega-dalok viszik majd a prímet. Mint mondta, ez egy vizuális színház, több mint 70 négyzetméter LED-fal jelenik meg háttérként, minden dalt olyan látványképek kísérnek, amelyek kicsit szürreálisak, de összességében nagyon megható, jó életérzést adnak.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical

Tóth Károly, a kassai előadás főszervezője elmondta, jegyek még kaphatók. Az első számú jegyértékesítési felületük az internet, de emellett lokális kiszállásaik vannak, rendezvényeken jelennek meg standokkal, illetve a helyszínen, az előadás előtt egy órával is lesz lehetőség jegyvásárlásra.

Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical,
Tóth Károly
Fotó:  Fábián Gergely
Kassa, Gyöngyhajú lány balladája, musical
Galéria
+16 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.