A futáshoz nem kell óra, de jó, ha van
Csak a sprintnek van evolúciós létjogosultsága, a hosszútávfutás a kultúrember teremtménye. Amikor barlanglakó ősünk találkozott a barlangi medvével vagy a kardfogú tigrissel, akkor nem 5-6 perces kilométeridőre törekedett, hanem szaladt, ahogy a lába bírta.
Napjainkban már ilyen elsődleges biológiai motiváció nélkül futnak az emberek hosszabb-rövidebb távokat. S ha már futnak, rögzíteni is próbálják az eredményüket. A katonai használatra a hetvenes évektől létező GPS a 2000-es évek során vált tömegesen elérhetővé a civil felhasználók számára, és beköltözött a sportórákba is.
Én sokáig egy TomTom Runner 3 órát használtam, aminek volt egy olyan, menő funkciója, hogy ha az ember a kezével eltakarta a képernyőt, akkor világított, így, ha éjszaka meg akartam nézni, hány óra van, nem kellett rajta nyomkodni semmit, csak eltakarni a számlapot.
A mozdulat annyira addiktívvé vált, hogy amikor kedves órámat számtalan sérüléséből már nem lehetett megmenteni, és másik modellre váltottam, annak is hetekig takargattam tenyeremmel a kijelzőjét, hátha felvillan.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/47. számában.
