A felvidéki pap, aki Antall József munkatársa volt
Vida Tivadar (1922–2012) hosszú élete Ipolyságon kezdődött, de gyermek- és ifjúkorát már Pozsonyban töltötte, ahol elemi és középiskolai tanulmányait végezte.
1938-ban Kassán kezdte a teológiát, 1945. március 31-én pedig, néhány nappal Pozsony szovjet megszállása előtt szentelték pappá a szlovák fővárosban.
Egy évig Pozsonypüspökiben szolgált káplánként. Innen szlovák vidékre, Szakolcára helyezték, majd a kommunista hatalomátvétel után különböző helyeken – és csak rövid ideig – működhetett (Nyitrasárfő, Bozók, Garamkövesd, Sáró), nyilván azért, hogy ne tudjon kis közösséget kialakítani maga körül. Úgy tűnik azonban, hogy a hatalom még a véletlennek sem kívánt esélyt adni, mert 1960-ban végleg felfüggesztették és visszavonták lelkészi engedélyét. Kényszerlakhelyként a Murány-völgyében fekvő Licét jelölték ki számára, ahol favágó és erdei munkás lett.
Az ORFI igazgatója, Farkas Károly (1905–1979) professzor megtudta, hogy Vida atya több nyelven (latinul, görögül, németül, franciául és persze szlovákul) is kiválóan beszél. Az intézettel szemben, az utca túloldalán volt a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár, ahol éppen egy nagyszabású munkát végeztek: latinból magyarra fordították a jeles 18. századi orvos, Weszprémi István (1723–1799) négykötetes munkáját, amelyben felvonultatta az addig élt jeles magyar orvosok életrajzát. Az ORFI igazgatója ezért beajánlotta Vida atyát a könyvtár akkori igazgatójának, Palla Ákosnak (1903–1967). A röviden csak Succintaként emlegetett mű első három kötetét Kővári Aladár már lefordította, de közben megbetegedett és az utolsó, legterjedelmesebb – 1111 oldalas (!) – rész átültetése Vida Tivadarra maradt.
A szakmabelieken kívül kevesen tudják, hogy R. Harkó Violával és az akkor orvostörténészként a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtárban dolgozó Antall Józseffel (Magyarország 1990–1993 közötti miniszterelnökével) közösen dolgozták fel és jelentették meg Semmelweis Ignác (1818–1865) kéziratos hagyatékát. Ez a „hármasfogat” fordította le magyar nyelvre a Losoncon patikusként is működő Perliczi János Dániel (1705–1778) latin nyelvű, Mária Teréziának címzett beadványát is, amelyben felvázolta egy Magyarországon felállítandó orvosi kar tervezetét.
A rendszerváltozás után gyakran visszajárt a Felvidékre, és lélekemelő előadásokat tartott. A Pázmány Péter Alapítvány elnökeként segítette a felvidéki magyar kispapok magyar nyelvű képzését Budapesten. Idős korában is jó egészségnek örvendett. Hosszabb gyalogtúrákat tett, sőt rendszeresen úszott is. 91 évesen egy gépkocsibalesetben vesztette életét.
Megjelent a Magyar7 2023/33. számában.
