2022. április 25., 08:16

A Dunánál

Nem a rakodópart alsó kövén ültem, mégis eszembe jutottak József Attila szavai „Mintha szivemből folyt volna tova, / zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.”

Duna
Fotó: A szerző felvétele

Pedig az én Dunám cseppet sem volt zavaros, sőt még a vízállás is kimondottan alacsonynak tűnt, amikor legutoljára ott jártam. De bölcs annál inkább… Ártéri erdők közt folydogált viszonylagos nyugalomban, már-már öregesen. Vajon mit mesél? Ki tudja, mióta hömpölyög már itt, és mennyi jónak és rossznak volt a szemtanúja? Mi mindent vitt el, egészen a tengerig…? Miből fakad az az óriási tisztelet, amit a partja közelében lakók éreznek iránta?

Hazamenet aztán elolvastam a verset újra. S rájöttem: „Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve / nézem, amit meglátok hirtelen.”

Megjelent a Magyar7 hetilap 16. számában.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.