Többször már valószínűleg nem jelenik meg...
Családi könyvtárunkban számos olyan kiadvány található, amely valószínűleg még egyszer már nem fog megjelenni. A minap Ortvay Tivadar: Pozsony város utcái és terei című könyvét kerestem, mert meg szerettem volna benne nézni valamit, de nem találtam. Viszont (mintha „összebeszélve” kicserélték volna a helyüket, ha volt egyáltalán konkrét helyük), rögtön rábukkantam egy másik, pozsonyi vonatkozású könyvre. (Bizonyára még nagyapám vette valamelyik pozsonyi antikváriumban, mert az első oldalon ott van az antikvárius bejegyzése a könyv számát illetően, meg az, hogy tíz koronába került.) Címe: A Pozsonyi Városszépítő Egylet ötven évi története – 1868–1918. Magyar és német nyelven írta Győrik Márton nyugalmazott líceumi tanár. Alatta olvasható: A Pozsonyi Városszépítő Egylet tulajdona, Pozsony, Angermayer Károly könyvnyomdájából 1918.
A 164 oldalas, magyar nyelvű puhaborítású, kis méretű könyv címe elárulja a lényegi tartalmat. (Mellékszál: milyen érdekes, az egyik helyen Ortvay Tivadar: Pozsony város utcái és terei című könyvét is emlegeti a szerző.)
Az elején Győrik nagy szeretettel ajánlja könyvét annak a személynek, aki az egylet érdekében rendkívül sokat tett. Részletesen felemlegeti, milyen szerepet vállalt az elindításában, mi minden kapcsolódik hozzá stb.
Győrik egy Előszót is „rittyentett” a könyvhöz, amelyben részletesen kitér nemcsak a megalakulás körülményeire, de a társadalmi-politikai helyzetre is, amely nem mindig kedvezett az egylet működése szempontjából. A kezdet biztató volt, hiszen, mint írja:
Ez tette lehetővé, hogy a rengeteg egylet mellett a városszépítő is létrejöhessen. E vonatkozásban más városok is (Cegléd, Kassa, Miskolc, Nagyszombat, Trencsén stb.) követni óhajtották Pozsony példáját, írja a szerző, aki a szervezet egyik ülésén bejelentette, hogy önként vállalt munkáját, az egylet addigi történetét, ötven évét a jegyzőkönyvek alapján megírja, amit az egybegyűltek örömmel fogadtak. Szorgos kutatásba fogott, azonban valami „szörnyű” dolog akadályozta a munkáját. Erről így ír:
Győrik Márton viszonylag részletesen kifejti a háború okait. Többek között így jellemzi a háborús éveket:
írja, majd ezt is megjegyzi:
De hogy azért a könyvet író tanár úr sem mentes az „idealista ábrándoktól”, vagy éppen az általános, tiszta, önzetlen és érdekektől mentes etikai és esztétikai értékekbe vetett hit és bizadalom vezérli, mely képes kirántani az emberiséget a legmélyebb gödörből is, azt bízzuk az olvasóra:
A könyv további, nagyobbik részében a jegyzőkönyvek alapján is részletes képet kaphatunk arról, hogyan működött ez az egylet, kik irányították, mi mindent hoztak létre, honnan teremtették elő erre az anyagi forrásokat, sőt, a tagokról is érdekes információkat kaphatunk. Külön „lajstromba” vette Győrik az egylet elnökeinek, alelnökeinek, titkárainak, pénztárosainak, valamint az egylet által létrehozott városi múzeum őreinek és segédőreinek a nevét az eltelt ötven évben. Innen tudható, hogy az egylet elnöke volt: Walterskirchen Roderik báró, (1868–1874); Záborszky József, (1874–1875); Esterházy Ernő gróf, (1875–1876); Pálffy Rudolf gróf, (1876–1878); Rohan Arthur herceg, (1878–1885); Pálffy István gróf, (1885–18910); beleházi Bartal Aurél, 1911 óta). Az alelnökök, titkárok, pénztárosok, múzeumi őrök és segédőrök között volt városi főügyész, főreáliskolai tanár, ügyvéd, városi tanácsos, takarékpénztári jogügyi ellenőr, nagykereskedő, könyvkiadó, kávéház-tulajdonos, bankhivatalnok, tankerületi főigazgató, másodpolgármester, városi tisztviselő, tanár, városi díjnok…
A könyv, tartalmát tekintve bemutatja Pozsonyt és környékét, a városszépítő egylet ötven évének taglalásakor a szerző kitér az alapszabályzatra, a tisztségviselőkre, „funkcionáriusokra”, a választmányra és tagokra, a „jóltevőkre”, de nem feledkezik el az egylet „halottairól”sem, tehát számba veszi azoknak a munkáját is, akik időközben elhunytak, végül a vagyonkezelést is bemutatja a jegyzőkönyvek tükrében. A lényeg persze a második részben olvasható A szépítő egylet alkotásai a lefolyt ötven évben címmel. Megtudhatjuk, mi mindent hoztak létre általában, a városban, a ligetben, a hegyekben. Külön tárgyalja a Városi Múzeumot:
Könyöki rövid életrajza is olvasható, mely szerint Könyöki – azelőtt Ellenbogen – 1829-ben Csém pusztán Komárom megyében született. Volt műegyetemi hallgató Bécsben, de festészetet is tanult. Katonaként Velencéig jutott, végül
A múzeum létrejöttének története azonban itt nem ér véget…
Érdemes végigböngészni azokat a könyvben közölt fényképeket is, amelyek bemutatják, illusztrálják mindazt, amit az egylet létrehozott. Hogy mára mi maradt meg mindebből? Pozsony város mai tudorai biztosan meg tudják mondani...
Győrik Márton, a könyv írója a végén, mintegy zárszóként összegzi, tételesen felsorolja, mi mindent alkotott, alkottatott meg az egylet. Talán egy példa ide kívánkozik:
Könyve végén a szerző a belátható jövőről is ír, s csak reményét fejezi ki, hogy a munka folytatódni fog: „Előre kitűnő egylet a második félszázadban!” – adja ki a jelszót. De ne feledjük, a könyvecske 1918-ban jelent meg, és 1918. november 3-án a Monarchia aláírta a fegyverszünetet, IV. Károly lemondott az osztrák, majd a magyar államügyekben való részvételről, tehát voltaképpen megszűnt a Monarchia. S hogy mi lett tovább a városszépítő egylettel? Valószínű, hogy a következő ötven évének a története nem íródott meg.
Győrik Márton munkája figyelemre méltó, érdekes. Ez is egy „böngészős” könyv rengeteg apró történeti adalékkal, sok olyan névvel, amely érdeklődésre számíthat. A kiadványban közölt fényképeket Limbacher R. készítette.
A képeket Dr. Limbacher Rezső orvos, Pozsony szerelmese készítette, ő filmezett is később, egyébként Peéry Rezső édesapja volt.
