Tizennyolc könyvet írt, és alig ismerjük
Gróf Lajos külföldi cégnél volt minőségellenőr, tanított angolt és németet felnőtteknek, zenél, magyarként részt vett a szlovák–német műszaki szótár összeállításában. Gyűjtötte és lejegyezte családtagjai és ismerősei visszaemlékezését a világháborúkról, a magyar sorsfordító eseményekről. Amikor nyugdíjasként több ideje lett, mindezeket könyvekben adta ki.
Mindig is érdekelte a múlt és a történelem?
Sok minden érdekelt és érdekel mind a mai napig. Nemcsak a történelem, de a nyelvek, a technika, a zene is. Nem nézek televíziót már évek óta, hogy ezekkel érdemben tudjak foglalkozni. Nagykéri születésű vagyok, ahol a férfiak gyakorta felmentek a szőlőhegy hajlokaiba. Ott másról sem beszéltek édesapámék, csak a Don-kanyarról, ahol folyamatosan a halál árnyékában éltek. Gyerekkoromban elkerekedett szemmel hallgattam a történeteket, majd jegyzeteket írtam, és úgy 1985 táján elkezdtem bepötyögtetni a gépbe. Amikor kész lett, jött az ötlet, hogy az okokat is fel kellene tárni, s mint tudjuk, a második világháború gyökerei az elsőbe nyúlnak vissza.
Visszaemlékeztem nagyapám történeteire az első világháborúról, akivel 18 évet éltünk együtt. Már gyerekként is figyeltem a szavaira, sok háborús élménye megmaradt az emlékezetemben. Így a Don-kanyar után jöhettek az első világháborús történések. Ezek olyan dolgok, amik nincsenek a történelemkönyvekben. Nagyapa elmesélte azt a pillanatot, amikor a Piave mellett combon szúrták, és úgy érezte, a lelke a mennybe száll. Közben az olaszt egy bajtárs megölte, így menekült meg, és került a kötözőhelyre. Emellett mesélt az útvonalról, a tábori körülményekről, az étkezésről, a bajtársakról. Így készült el a Valahol Dél-Szlovákiában család- és kortörténeti regény első része, amely a kiegyezéstől tárgyalja sorsunkat 1949-ig.
A második kötetet az ´56-os forradalomnak és a ´68-as eseményeknek szentelte.
Hétéves voltam, amikor kitört Magyarországon a szabadságharc. A szüleim állandóan a rádiót hallgatták, jöttek üzenetek a magyarországi rokonoktól is. Erről a korról több könyvet is áttanulmányoztam, hogy minél autentikusabban tudjam összeilleszteni a saját történeteimmel. Mivel ez a könyv az 1950–1970 közti időszakot foglalja magában, ebben kaptak helyet a csehszlovákiai ´68-as események is, ami már teljes egészében az én életem sztorija. Én is kint voltam a tereken, láttam a pozsonyi posta előtt a lelőtt fiút és a gyilkosságot is. Abban az időben a József Attila Ifjúsági Klub alelnöke voltam, rengeteget fényképeztem. A két könyv után nem tudtam megállni, hogy ne írjak a normalizáció éveiről. Már csak azért sem, mert Újvárban furcsa körülmények között éltük ezt meg. Sokszor azok csinálták a legrosszabbat, akiknek ma szobrot, emléktáblát állítunk. Könyveimben a magam szemszögéből mesélek, mert számomra a tények maguk a szentírás.
A bársonyos forradalom leírásánál is szokásom szerint a világtörténelemből indultam ki, amelybe beleszőttem az általam, a családom, a barátaim és ismerőseim által átélt eseményeket – az eufóriát, a csalódásokat, a gazdagodást, a lecsúszást. Kitérek a Mečiar-korszakra, a politikai eseményekre és azok hatására miránk, magyarokra. A harmadik kötetben az 1975–1990 közti időszakba nyújtok betekintést. Végül megszületett a Valahol Dél-Szlovákiában utolsó kötete, amely az 1990–2005-ös időszak története. A négy könyv anyaggyűjtése során számos zoboralji és Érsekújvár környéki településen jártam, rengeteg embert felkerestem, és mindent úgy írtam le, ahogy azt tőlük hallottam. Az oral history révén sokszor kiegészül és módosul az egyes korokról, történésekről bennünk élő kép. Ezért is tartom fontosnak, hogy ilyen történelmi könyvek is napvilágot lássanak.
Útikönyveket is írt.
Mikor a zürichi egyetem történelem szakára jártam, a Palóc Társaság szervezett egy zarándokutat az Isonzó és a Piave menti csaták hőseinek nyomában. Rengeteg temetőt bejártunk, sokat fényképeztünk. Készítettem egy emlékkönyvet az útról, röviden bemutatva az emlékhelyeket sok képpel, katonai térképekkel. Legutóbbi útikönyveim pedig a horvátországi és csehországi magyar emlékhelyeket mutatják be. Ezeknek olyan volt a sikerük, hogy rendeltek belőlük mind a zágrábi, a ljubljanai magyar klubok, de még Ausztráliába is eljutottak. Egyének is megvették a könyveket, hogy ezek alapján tudják bejárni Csehország és Horvátország magyar történelmi emlékhelyeit.
Nyitra vármegye történetéről is publikált könyvet.
2017 januárjában a szlovák történészek is tiltakoztak az ellen, hogy a pedagógiai központok átírják a történelmet. Erre reagálva egyéves kemény munkával összeállítottam Nyitra vármegye történetét az interneten talált 1900–1910 években írt forrásokból dolgozva. Próbáltam úgy összeszerkeszteni a megye ezeréves történelmét, hogy ne csak a tényeknek megfelelő, de olvasmányos is legyen. Magam is meglepődtem, amikor a nyitrai püspökség magyar hívekért felelős esperese elismerően szólt a kiadványról.
A könyveken kívül Gróf Lajos számos előadása megtalálható a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület elektronikus könyvtárában. Több emlékkönyvet szerkesztett, filmesek munkáját is segítette a Felvidéken mint történelmi tanácsadó. Sokoldalúságára jellemző, hogy az idén jelent meg 260 dalt tartalmazó népdal- és nótagyűjteménye is, a Piros rózsák című könyvecske. Tisztelgés volt ez édesapja emléke előtt halálának 20. évfordulóján, hiszen tőle tanulta a legtöbb dalt és a dalok szeretetét. Gróf Lajos munkásságának célja menteni a még menthetőt. Magánkiadásban megjelent könyveinek ott lenne a helyük a környék könyvtáraiban.
