Szeretetről, sötétségről és mindenféle másról

Amikor Ámosz Klausner (később vette fel az Oz vezetéknevet) 1939-ben Jeruzsálemben megszületett, a város, a világ egyik legősibb városa még Palesztinában állt, a mai Izrael csak 1948-ban alakult. Palesztina brit gyarmat volt. Akkoriban már javában folytak kivándorlások, főként a mai orosz, ukrán, lengyel és német területekről. Az egyre növekvő antiszemitizmus és sűrűsödő pogromok miatt az I. világháború, illetve az októberi forradalom utáni időkben a cionista mozgalom hatására elindul a leginkább lengyelországi és oroszországi zsidó lakosság szervezett betelepülése, vagyis hazatérése Palesztinába. Nem mindenki szánta el magát az új hazába való beköltözésre.

A Klausner családból Joszéf Klausner irodalomtudós, professzor távozik elsőként Odesszából

(még 1919-ben), aki a jeruzsálemi Héber Egyetemen a héber irodalom tanszék vezetője lesz. Fivére (Ámos Oz nagyapja) az akkor Lengyelországhoz tartozó Vilnába (ma Vilnius, Litvánia fővárosa) menekül. De hamarosan be kell látnia, hogy jobban teszi, ha a Közel-Kelet felé irányítja útját. Így aztán 1933-ban feleségével és kisebbik fiával Jeruzsálembe érkezik. Idősebb fia, David, az elkötelezett és lelkiismeretes eurofil Vilnában marad, ahol zsidósága ellenére egyetemi oktatói állást kap. De ahogy sok más otthon ragadt zsidóra, rá és családjára is ugyanaz a kegyetlen sors vár: kisfiuk, aki Ámosz elsőági unokatestvére „…nem egészen három évet élt. Hamarosan eljöttek érte, és megölték, hogy megvédjék tőle ´Európát´, s jó előre meghiúsítsák Hitler ´lidércnyomásos látomását a visszataszító, karikalábú zsidó gazemberekről´…”

Dédszülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik tarka hada, unokatestvérek szövevénye hatja át Ámosz gyermekéveit.

Ezen felül örökösen professzorokkal, doktorokkal találkozik a családi és baráti összejövetelek során, és főleg költőkkel és írókkal, ugyanis – megjegyzése szerint – a hivatása mellett mindenki irodalmár vagy filozófus is volt. Nem felejti azt is szóvá tenni, hogy akkoriban Jeruzsálemben több volt az egyetemi tanár, mint a diák. Nem is csoda, ha mérhetetlen műveltségű édesapját, Jehuda Ariel Klausnert nem alkalmazták az irodalmi tanszéken, be kellett érnie egy könyvtárosi állással. Vilnában tanult történelmet és irodalmat, az összehasonlító irodalom tanárának készült, sok nyelven beszélt, és tizenhat vagy tizenhét nyelven olvasott. Később Londonban doktorált.

Az író édesanyja, Fanja Mussman is rendkívül művelt volt, a prágai Károly Egyetemen tanult történelmet és filozófiát, majd a jeruzsálemi Szkopusz-hegyen működő Héber Egyetemen szerzett diplomát. Öt nyelven beszélt, nyolc nyelven olvasott. A család szegényes bevételét óraadással bővítette ki. „Egyvalaminek voltunk bővében: a könyveknek. Minden helyet elfoglaltak: faltól falig terpeszkedtek, de elözönlötték a folyosót, a konyhát, az előszobát, sőt az ablakpárkányokat is. Könyvek ezrei a lakás minden zugában. Meggyőződésem volt, hogy az emberek jönnek és mennek, születnek és meghalnak, de a könyvek örök életűek. Kicsi koromban az volt a vágyam, hogy ha megnövök, könyv legyek.”

A szülők a jeruzsálemi egyetemen találkoztak. Egymás között lengyelül vagy oroszul beszéltek, kifinomult nyelvérzékük ellenére azonban sohasem tanultak meg tökéletesen héberül.

Ámosztól viszont nem vártak el széles nyelvismeretet, neki csak héberül kellett megtanulnia. Ezzel szemben elvárták tőle, hogy intelligens, vagyis eszes, racionális, jó magaviseletű, alkotó szellemű, mozgékony elméjű gyerek legyen, aki könnyen kezelhető, szorgalmas és engedelmes, álmodozásra fogékony és művészi alkatról is tanúbizonyságot tesz.

Nagytudású, érzékeny és empatikus szülőkkel, rokonokkal, barátokkal, borongó menekült tudósokkal körülvéve indul Ámos Klausner (Oz) élete.

Csakhogy „…mindkét szülőm az én gyenge vállamra terhelte csalódásainak teljes súlyát.” Az ifjúkorukban idealizált Izrael Földje nem váltotta be azokat az elvárásokat, amelyeket Fanja Rovnóban, Ariel pedig Odesszában, majd  pedig Vilnában, az ottani héber iskolákban szívott magába. Az igazi nagy csapást az anya súlyos depressziója, majd harmincnyolc évesen elkövetett öngyilkossága jelenti. Ámosz ekkor tizenkét és fél éves. Könyvében így tekint vissza erre a tragédiára. „Meglehet, hogy a sokszoros hiányérzetet és a szegénységet, a mostoha viszonyokat és a házasélet könyörtelenségét fogcsikorgatva még elviselte volna. Azt hiszem, egyvalamit nem bírt elviselni: az élet olcsó kisszerűségét.”

Nem véletlen, hogy a személyes és történelmi eseményeket felvázoló regény csaknem 900 oldalt vesz igénybe, sőt kész csoda, hogy ennyibe bele tudta az író sűríteni a maga és családja tartalmas és bonyolult életét.

A megírás módja is szót érdemel: könnyed, gördülékeny megfogalmazással, olykor humorosan, máskor egy pici szarkamussal, néha kesernyésen fogalmaz – ahogy az élet hozza, mindenütt a világon.

Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről, Európa Könyvkiadó Budapest, 2020