Sorsközösség és szolgálat

Radi Anita 2019. október 05., 14:20

Hrubík Béla olyan közéleti személyiség, akinek az életét a közösségért vállalt felelősségtudatból fakadó cselekvés hatja át. Sorsközösségben című könyvének bemutatója szeptember 25-én volt a Csemadok pozsonyi székházában. A könyvet dr. Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, valamint Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke méltatta.

Molnár Imre szerint Hrubík Béla a népmesei hősöknek az a típusa, aki a szegény ember legkisebb gyermekeként, tarisznyájában három hamuban sült pogácsával indul megnyerni a világot. 1945–48 között ugyanis lefejezték a felvidéki magyar értelmiséget, és a semmiből indulva kellett új világot teremteni. De különösen érvényes volt ez azon értelmiségiekre, akiknek a közéleti pályafutása a rendszerváltás után ívelt fölfelé.

A Sorsközösségben című kötet a szerző közéleti küzdelmeit dokumentálja. Hrubík a magyar nemzeti ünnepek kapcsán sok ünnepségen és országos rendezvényen vett részt, az ott elhangzott beszédei kerültek bele a kötetbe.

Ezek a gondolatok 10-15 év távlatából is aktuális üzeneteket hordoznak.

…Kételyek gyötörnek, vajon méltók vagyunk-e mi, kései utódok arra, hogy akár a szobor árnyékából is megemlékezzünk egy korról, amelyben az adott szónak becsülete volt, a barátságnak értéke, a bátorságnak és kitartásnak elismerése, s a gyávaságnak, meghunyászkodásnak, árulásnak büntetése. Mi, akik már sokan a szócsaták zajában elesünk, megtántorodunk, akik az egykori várvédőkkel ellentétben nem a fegyvereket tesszük le naponta, hanem a szót, a nyelvet, a múlt örökségét, a zászlót, amely alatt oly sok magyar ember esett el ezért a nemzetért. Mert minden látszat ellenére, ma is szabadságharc folyik, de az 1848–49-cel ellentétben ezt nem fegyverekkel vívják, hanem a lelkekben, a sajtóban, a gazdasági életben, a bankokban, a politikában, a szellemi életben, a megmaradni akarás mindennapjaiban” – tette fel a kínzó kérdéseket a szerző Klapka György szobra előtt Komáromban.

A tíz éve elhangzott szavak ma is érvényesek, hiszen naponta tesszük le a fegyvert még a harc elkezdése előtt, fogalmazott Hrubík a könyvbemutatón. Ez a mentalitás egyre inkább átragad a felvidéki magyar közösségre.

Ahelyett, hogy a céljaink mögé őszinte szívvel és bátorsággal odaállnánk.

A határon túli magyar közösségek

Hrubík Béla utazó Csemadok-elnökként bejárta a magyarlakta vidékeket. Az utazás szokása még Esterházy János öröksége, aki folyamatosan úton volt, hogy megismerje a legkisebb magyar falvak életét is. A könyv egy része arról szól, hogy Hrubík a kárpátaljai, erdélyi, vagy szlovéniai magyar közösségeket is meglátogatta, ami fontos tapasztalat volt a számára.

Képgalériánk:

Hrubík szerint a határon túlra szakadt magyarok esetében jellemző, hogy minél szegényebb az adott közösség, annál gazdagabb lelkileg. Kárpátalján vagy Erdélyben, ahol szegényebbek a magyarok, konok és erős közösséget alkotnak. A felvidéki magyarság a maga jólétében eltunyult. Palócként úgy érzi, hogy a Csallóközben egyfajta biztonságban és jólétben élnek az embe-rek, és ez elaltatja őket. Ellenben a szegény, szorongatott Palócföld mennyi nagyszerű embert adott a magyarságnak! Arányában sokkal többet, mint a Csallóköz. Tudnunk kéne használni a jólétet, és nem hagyni, hogy a jólét használjon el bennünket.

Légy zászló!

Hrubík Béla elnöksége alatt megtanultunk figyelni más nemzetrészek problémáira is. Ilyen volt például a székely zászló esete. Amikor kitesszük a székely zászlót civilként, hivatalnokként, vagy politikusként, vajon nem kellene kitenni a saját zászlónkat is, ha lenne? – teszi fel a szerző a kérdést. –  És vajon miért nincs? A székelyekkel ellentétben a felvidéki magyaroknak nincs zászlójuk, himnuszuk, közös szimbólumaik.

A nemzeti lobogó használatával kapcsolatban Hrubík egy lehangoló történetet mesélt el. 2009-ben, Szent István szobrának avatásakor az író a magyar zászlóval felvértezve érkezett Komáromba. Döbbenten tapasztalta, hogy egy ilyen közösségben, amilyen a komáromi, csak egy palócföldi tartotta fontosnak a nemzeti lobogót. Mindez akkoriban történt, amikor Sólyom László magyar elnököt nem engedték át a komáromi hídon. Ez is jelzi, milyen állapotban van a felvidéki magyarság. Félünk a törvényektől, pedig csak ismerni kéne őket, állítja Hrubík, aki Ipolynyék polgármestereként kitette a zászlót, amiért feljelentették. Az akkori belügyminiszter, Robert Kaliňák személyesen intézkedett az ügyben, és egy órán belül rendőrök érkeztek a községi hivatalba, s hamarosan az egyik szlovák kereskedelmi televízió is megjelent.

Az elmúlt évek mulasztásaival kapcsolatban Bárdos Gyula elmondta, a legnagyobb hibának azt tartja, hogy az MKP a közigazgatás területi felosztása után nem lépett ki a kormányból. Ez óriási törést okozott. Akkor, érdekes módon egyesek véleménye két hét alatt homlokegyenest megváltozott, s akik ki akartak lépni a kormányból, hirtelen kisebbségbe kerültek. Egy testületben pedig a többség szavazata érvényes. Azóta van az, hogy a felvidéki magyar politikummal fel lehet törölni a padlót. Habár egyesek azt hangoztatják, mekkora eredményeket értek el a kormányban, nem tudnak felmutatni olyan produktumot, mint például a komáromi Selye János Egyetem. Ez akkoriban óriási pozitívum volt, hiszen még Romániában sincs olyan egyetem, amelyet törvénnyel hoztak volna létre. Ha meg akarnák szüntetni, ahhoz törvényt kéne módosítani, mondta Bárdos.

Van-e olyan közös eszme, amely mögé ma felsorakozhatna az egész felvidéki magyarság? Hrubík szerint jelenleg csak egyetlen ilyen eszme van: Esterházy János boldoggá avatása.

Megjelent a Magyar7 2019/40.számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS