Sas Andor a tőle megszokott alapossággal

1987 májusában az egyik utolsó gimnáziumi magyar órán  magyartanárom előbb felolvasta Márai Sándor Halotti beszéd című versét a szerző nevének említése nélkül, majd hozzátette: számunkra, felvidéki magyarok számára a jelenlegi cseh/szlovákiai nemzeti ünnepnapok közül egyetlen ünnepelni való van, az pedig február 25, a Jégtörő és Gyümölcshozó Február.

1948-ben ezen a napon kerültek hatalomra a kommunisták, s a felszabadulás után eltelt három évnyi gyötrelmes és kényszerű hallgatás után végre ismét hajvágás veszélye nélkül megszólalhattak őseink magyarul. Még az év decemberében megjelent az Új Szó, amely eleinte hetilapként, majd azóta is napilapként jelenik meg, s a következő évben megalakult a Csemadok is. Nos, a Jégtörő és Gyümölcshozó Február (akkoriban csupa nagybetűvel írták) kifejezés Sas Andortól származik, aki az ismeretterjesztésből s  főiskolai oktatásból veszi majd ki a részét, s ő indítja útjára a magyar szakos tanárok első generációját, köztük gimnáziumi magyartanáromat és feleségét is.

Sas (Singer) Andor budapesti zsidó családban látta meg a napvilágot 1887 január 22-én, s ott végezte el a gimnáziumot és egyetemi tanulmányait is. Már az egyetem elvégzésekor is nagyon sokoldalúnak mutatkozott, a magyar és történelem mellett a jog és az államtudományok, valamint a gazdaságtörténet is foglalkoztatta. Még egyetemista korában publikált a kor legtekintélyesebb lapjaiban, így az Athenaeumban és az Egyetemes Philológiai Közlönyben is. Ez utóbbiban publikálja 38 oldalas, Friedrich Hölderlint bemutató tanulmányát is. Az említett két lap mellett rendszeres szerzője a Huszadik Századnak, a Nyugatnak és a Néptanítók Lapjának is. Írásai érintik Madách Imre és Hegel kapcsolatát, az 1871-es párizsi kommünt, Görgey Artúr ifjúságát, s már ekkoriban eljut a szocialista eszmékhez, amelyek egész későbbi életét meghatározták. Vagyis sokakkal ellentétben nem utólag válik baloldalivá, amikor a helyzet és az érvényesülés úgy kívánja.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Tanácsköztársaság győzelme után Lukács György egyetemi tanárrá nevezi ki. S ahogy sokan mások, a Tanácsköztársaság után ő is kénytelen elhagyni a hazáját, s több baloldali beállítottságú társával együtt Bécsbe menekül.

Itt folytatja történelmi kutatásait, többek között Marx és az akkori magyar ellenzék (többek között Szemere Bertalan) kapcsolatait vizsgálja, majd pár éves bécsi tartózkodás után ő is Csehszlovákiába költözik, ahol előbb Munkácson lesz középiskolai tanár (Kárpátalja akkoriban szintén Csehszlovákiához tartozott.). Mivel németül, angolul, latinul, később szlovákul is kitűnően beszél, sokat fordít is ezekből a nyelvekből, ahogy fel is használja nyelvtudását a tanulmányai kidolgozásakor.

Szlovenszkói tartózkodása során több cseh vezető, így Masaryk köztársasági elnök, Beneš és Krofta írásait is magyarra fordítja, de vezetőségi szerepet vállal az 1931-ben megalakult Masaryk Akadémián is.

De még visszatérve Munkácshoz, folyamatosan kutat, s ennek eredménye első önálló kötete, a Szabadalmas Munkács város levéltára 1378-1850 című munkája, amely később cseh és orosz nyelven is megjelent. Egy évvel később, 1928-ban jelent meg A Munkács város múltjából című tanulmánya három nyelven (szintén oroszul és csehül is) egy kötetben, s ekkor írja Munkácsi barokk c. tanulmányát is. Pozsonyban előbb a tanítóképzőn kap állást, majd a helyi magyar gimnáziumban. Tanítás után itt is szorgalmasan a levéltárakat látogatja, s ekkoriban írja meg forrásértékű tanulmányát Kempelen Farkasról, a sakkozó gép pozsonyi feltalálójáról, a magyar felvilágosodás egyik jeles alakjáról, ahogy feldolgozza Comenius és a Rákócziak kapcsolatát, s egyre inkább elmélyed Pozsony múltjában is. Ezek az írásai főleg a Magyar Figyelőben és a Magyar Újságban jelennek meg. A rendkívül szorgalmas, alázatos és szerény tudósról és tanárról írja Vass László A kiművelt ember című írásában: „A benső barátokon s ismerősökön kívül ki vesz itt tudomást arról, hogy közöttünk dolgozik a magyar történetírás egyik legkiválóbb s legszerényebb alakja, Sas Andor dr., akinek a cseh-magyar kultúrhatásokról írt munkáit a mai főiskolai ifjúság ugyan alig ismeri, de egy hálásabb utókor nélkülözhetetlen forrásként fogja használni”. 

De ekkoriban írta Sas Andor munkáját méltatva Zapf-Bellyei László is:

A magyar-cseh szellemtörténeti kutatások egyik meghatározó tanulmánya a Riedl Szende hídverési kísérleteiről írt tanulmánya (szintén felvidéki volt, a jeles Arany-kutató és monográfus, Riedl Frigyes édesapja). 1938 után Sas Andorra is sötét évek várnak, zsidó származása miatt Tiso bábállamában bujdokolni kényszerül, s ő ugyan ép bőrrel megússza borzalmakat, de egyik fia szintén a háború áldozata lesz. 1945 után évekig csak szlovákul publikálhat, így érthető lelkes hozzáállása az 1948-as kommunista puccshoz, amely a legelnyomottabb réteg, a munkások és parasztok államát ígéri, s visszaadja a szlovákiai magyarok elrabolt anyanyelvét. 

S ne feledjük azt sem, Sas Andor nemcsak 1939-ben, hanem 1945 után is marad Csehszlovákiában, akkor, amikor az ún. első nemzedék java áttelepül Magyarországra. 1948 után Fábry Zoltánnal, Egri Viktorral, Lőrincz Gyulával és másokkal együtt vállalja a szinte semmiből újrakezdés nem egyszerű munkáját, s még tudományos munkáját is hajlandó feláldozni/mellékvágányra tenni (több alapmunkája is kéziratban marad, amelyekből kettő majd a kilencvenes években jelenik meg), s áttér az ismeretterjesztésre.

Erre nagyon komoly igény mutatkozott akkoriban, hiszen nemcsak az írók mentek el, hanem a tanárok jelentős része is, így Sas Andor a fiatal Csanda Sándorral együtt fontos szerepet kap és vállal a tanítóképző főiskolán, majd a Comenius  Egyetem Magyar tanszékén.

Haláláig több mint 200 ilyen jellegű cikke, recenziója jelenik meg a Fáklyában, A Hétben, az Irodalmi Szemlében, de például az Új Ifjúságban is. Ő fedezi fel például az akkor 24 éves Duba Gyula tehetségét is, amikor bevezetőt ír a Fáklyában első humoros írásai elé. A humor egyik kedvenc vesszőparipája, 1954-ben egy antológiát is összeállított Magyar humoristák címmel, amelyhez előszót is írt. Amíg legendás tévéműsorában Hegedűs Géza a nagyon komoly könnyű műfajt vette górcső alá, addig Sas Andor a nagyon könnyű komoly irodalom legjavát gyűjti csokorba.

Érdekes, hogy csak Karinthy Frigyes szerepel mindkettejüknél, Sas Andor többek között Petőfi, Jókai, Mikszáth, Móricz, Szabó Dezső, Tamási Áron humoros írásaiból szemezget. Ezt megelőzően jelenik meg a szintén ismeretterjesztő jelleggel kiadott Történelmi és irodalmi tanulmányok című kötete is, amely a kor szellemében íródott (ne feledjük, 1953-ban vagyunk, s amikor a kötet nyomdába kerül, még él Sztálin és Gottwald is), s a kötetet elolvasván egyértelműen kiderül, a szerzője őszintén és rendületlenül hisz az új rendszer jövőjében.

Ma már megmosolyogtatónak tűnnek az egyes fejezetcímek: Mérföldkövek és irányítók a szocializmus útján; A dolgozókkal menetelő tudomány és irodalom; Világirodalmi haladó értékek; A magyar irodalom köréből), s még inkább az egyes írások (Az októberi tett; Gondolatok Klement Gottwald életművéből; Klement Gottwald – a dialektikus éleslátás és cselekvés embere; Sztálin új irányt ad a nyelvtudománynak; Dolgozóink és a szocialista könyv), de a kötet több értékes tanulmányt is tartalmaz, pl. Petőfi pozsonyi éveiről, Táncsics Mihályról, Arany Jánosról, ahogy megpróbálja ébresztgetni Sárosi Gyulát is, akit például Zilahy Károly kritikus Petőfi és Arany mellé helyezett.

Mint látjuk, nem sok sikerrel. Fábry Zoltán így értékeli a kötetet: „Van valami megható abban, hogy ez a régi vágású, radikálisnak indult tudós mennyire otthonos a teljesen új feladatok megérzésében, átvételében és továbbadásában, de e találkozásból folyó azonosulási igyekezet ugyanakkor a jelzők túlfokozásával néha bizony elveti a sulykot”.

De összegzésképp pozitívan értékeli a könyvet, s zárja kritikáját:

Eme közvetítés jegyében teltek el élete hátralévő évei, miközben szabadidejében lázasan kutatott a pozsonyi levéltárakban, s elsősorban Pozsony 1815-1848 közötti múltja érdekelte. 1962 augusztusában, pár hónappal a 75. születésnapja után váratlanul halt meg, így szakmunkái közül csak az Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alatt című gazdaságtörténeti monográfiája jelent meg 1955-ben.

Halála után elsősorban Párkány Antalnak köszönhetjük, hogy neve és munkássága nem merült teljes feledésbe, 1975-ben Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben címmel a Madách Kiadó adta ki  monográfiáját, s pár évvel előtte jő gondozta A koronázó város a bécsi kongresszustól a nagy márciusig című doktori munkáját is. Ez később, már a rendszerváltás után 1995-ben képekkel kiegészítve Pozsony, a egykori koronázó város címmel  jelent meg újra, ahogy a rendszerváltás után adja ki a Kalligram Csanda Gábor szerkesztésében A szlovákiai zsidók üldözése 1939-1945 című munkáját is. A pozsonyi zsidóság 18-19. századi gazdasági és jogi viszonyait tárgyaló munkája ma is kéziratban vár sorsára. Meg kell jegyezni, Sas Andor kötetei ma már jórészt beszerezhetetlenek.

Amíg egyes kritikusai a szocializmus építésében vállalt szerepe miatt jórészt vállalhatatlannak tartják, s feledésre ítélték, vannak józanabb ítészei is. Ezek közé tartozik Szeberényi Zoltán is, aki szintén a tanítványa volt, s aki így értékeli Sas Andor életművét:

Mintha valami hasonlót fogalmazott volna meg már 1938-ban Vass László is, s elnézve a mai kor ifjúságát, igazat kell adnunk neki, amikor arról írt, hogy művelődési életünk elparlagiasodik. Ma is nagyon  elkelne egy Sas Andor a Felvidéken (is).