Sági ’38 – „Csak álltunk és sírtunk”
1938. október 10-én a komáromi tárgyalások során a magyar küldöttség elérte, hogy a szlovákok beleegyezzenek Ipolyság 36 órán belüli átadásába. Így történhetett meg, hogy Hont vármegye régi-új központjában már másnap felavatták a Fejér megyei göböljárásiak ajándékát, Ipolyság új országzászlóját.
Pontosan 80 esztendővel később – a Honti Kaszinó Egyesület szervezésében – erre a történelmi eseményre, Ipolyság visszatérésére emlékeztek a helyi magyarok. Az ünnepség első részeként a Simonyi Lajos Galéria korábbi épületénél, a mai Cserkészotthonnál avattak kopjafát.
Az első és második világháború ipolysági áldozataira, valamint az 1945 után kitelepítettekre emlékező alkotás szomszédságában helyet kapó emlékoszlop ünnepélyes felavatásán – a rendezvény életre hívóinak nevében – Mészáros Attila köszöntötte a megjelenteket, majd a kopjafa szimbólumrendszerét annak elkészítője, Szatmár Tibor vágkirályfai fafaragó mester mutatta be.
A Selye János Egyetem történelem tanszékének vezetője, Simon Attila szerint tisztelegnünk kell azok előtt a felmenőink előtt, akik ’38-ban ott álltak a díszkapuk mellett, és valószínűleg életük egyik legboldogabb pillanatát élték meg.
„1945 után sem országzászlók, sem emlékművek nem maradhattak, sőt beszélni sem lehetett ezekről a napokról. Évtizedek teltek úgy el, hogy nem adtuk át ezeknek a napoknak a történetét a gyerekeinknek, az unokáinknak; úgyhogy most, amikor itt kopjafát állítunk, tulajdonképpen nyolc évtizedes adósságunkat törlesztjük azokkal szemben, akik nyolcvan éve itt álltak, és kezükben nemzetiszínű zászlókkal várták a bevonuló honvédeket” – fogalmazta meg a történész ünnepi beszédében, ami után a Honti Kaszinó Egyesület nevében Bakai Péter és az alkotó, Szatmár Tibor helyezték el a tisztelet és az emlékezés koszorúját a kopjafánál, melynek felavatásánál a helyi tanintézmények diákjai is közreműködtek – szavalattal és énekes produkcióval.
Az emlékezés az ipolysági városháza színháztermében folytatódott, ahol a Honti Múzeum igazgatója, Pálinkás Tibor nyitotta meg Tóth György tárlatanyagának kiállítását, melyben helyet kaptak egyebek mellett korabeli képeslapok, fotók, kitüntetések és pénzérmék is.
A tárlat ünnepélyes megnyitása után Mészáros Attila mutatta be a történelmi kerekasztal-beszélgetés résztvevőit, a Selye János Egyetem tanszékvezetőjét, Simon Attilát, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárát, Popély Gyulát, valamint a beszélgetés vezetőjét, az Eszterházy Károly Főiskola történelem szakos doktoranduszát, Bencze Dávidot.
Simon Attila röviden bemutatta a Fórum Intézet által megjelentetett legújabb, Csak álltunk és sírtunk – Az első bécsi döntés napjai a kortársak szemével című könyvét. A szerző örömét fejezte ki, hogy a kötet éppen azon a helyszínen kezdi el karrierjét, ahol annak idején a visszacsatolás folyamata is elkezdődött. Az első bécsi döntés 80. évfordulójára kiadott mű célja az 1938-as események – naplókon, visszaemlékezéseken és korabeli fotókon keresztül való – bemutatása a kisemberek szemszögéből.
„Ez nem a történész látószöge, ez az utca emberének a szemszöge, aki ott volt a díszkapuk alatt; aki végigélte a mozgósítást ’38 szeptemberében; aki ott izgult a komáromi vármegyeházánál, hogy mi lesz a magyar-szlovák tárgyalások eredménye; aki várta, hogy november 2-án bejelentsék azt, hogy hol fog húzódni az államhatár” – mondta Simon Attila, a 187 korabeli fényképpel tarkított 29 történet szerkesztője.
A kerekasztal-beszélgetés folyamán a történészek kifejtették az első bécsi döntés előzményeit, amely során a kevés híján 12 ezer négyzetkilométernyi területen élő majd’ 870 ezer lakos tért vissza Magyarországhoz, továbbá részletezték a magyar és a szlovák történészek történelemértelmezési különbségeit, ahogy szót ejtettek Magyarország revíziós politikájáról, Hitler Németországának, valamint Mussolini Olaszországának befolyásáról és a müncheni egyezményről.
Történt mindez abban az épületben, melynek erkélyén 80 évvel ezelőtt Salkovszky Jenő tartománygyűlési képviselő – az ünneplő ipolysági tömegek előtt – köszöntötte az 1. honvéd gyalogezred vezetőjét, vitéz Padusitzky Alfréd ezredest.
„1938 egy visszahozhatatlanul boldog pillanata volt az itt élő szlovákiai magyarságnak, a visszacsatolásnak a pillanata. Egy nagy lehetőség volt ennek a közösségnek, hogy újjáéledjen és újult erővel folytassa tovább az életét. Tudjuk, hogy a történelem másként alakult, de attól mi ’38-at megtarthatjuk egy szép emléknek. Szükségünk van szép emlékekre, a magánéletben is, de közösségként is” – fogalmazta meg Simon Attila, majd zárszóként Popély Gyula szólt ’38 örököseihez: „S hogy mit tehetünk mi? Adjuk gyermekünket magyar iskolába, menjünk el szavazni a magyar pártokra, a Júliusból Gyula, a Štefanból pedig István legyen újra!”
