Róth Miklós, Rév József és Magyar Imre – hárman a vészkorszakból
A dunaszerdahelyi Róth Miklós Auschwitzban kezdte el az írói pályáját, de mielőtt bemutatkozhatott volna, megölték. A nagymihályi Rév József ügyvédként csendes családi életre vágyott, s már háromkötetes költőként jegyezte a szlovenszkói magyar irodalom – megölték. A borzalmakat hármójuk közül egyedül a losonci származású Magyar Imre élte túl a magyar orvostudomány és a magyar irodalom nagy-nagy szerencséjére, hisz kivételes pályát futhatott be, aki nemcsak orvosként, hanem sokkötetes szak- és szépíróként írta be magát zsidóként a magyarok aranykönyvébe.
Róth Miklós, akinek a nevét egy másik Róth őrizte meg
Kezdjük az 1926-ban született dunaszerdahelyi fiatalemberrel, Róth Miklóssal, akinek legalább a nevét egy másik, debreceni, nála két évvel fiatalabb Róth Miklós őrizte meg, aki nemcsak túlélte a koncentrációs tábort, de aktív megfigyelőként megírta visszaemlékezéseit is Tizenhat évesen Auschwitzban címmel. Ebben számol be egy Dunaszerdahelyről oda hurcolt, két évvel idősebb zsidó fiúról, akit ugyanúgy hívtak, mint őt. Egy barakkba került „a másik Róth-tal”, aki 1944 július végén fehér rongydarabra verseket írt, egy valahonnan szerzett ceruzavéggel.
– írja az ifjabb Róth.
Féltve őrzött verseiből semmi sem maradt meg. Dachauban, amikor az átszállított foglyokat meztelenre vetkőztették, elvesztek, és a borzalmakat szerzőjük sem élte túl. Így egy másik Róth Miklósnak köszönhetőn „legalább” a neve fennmaradt az utókornak.
Rév József, aki „a falu csendjén keresem a Szépet”
„A csöndes, szenvedélytelen, boldog szerelem, a meghitt családi élet dalosa. Ez a családba illesztettség határozza meg egész költészetét: a világ zavaros, hangos vásárát csak az otthon – ablakán át nézi. Meleg szíve azt szeretné, hogy más is így éljen, más is boldog legyen, mint ő maga” – ezekkel a szavakkal mutatja be a nagymihályi Rév Józsefet Sziklay Ferenc az 1926-ban megjelent Lírai antológia című gyűjteményben, amelyben négy versét is közli. Sokkal többet nem tud róla A csehszlovákiai magyar irodalom lexikona sem, csak annyit árul el róla, hogy 1892-ben született Nagymihályon, jogot tanult Pozsonyban, majd Selmecbányán ügyvédkedett éveken át.
Középső kötetéről Fábry Zoltán, utolsó két kötetéről Győry Dezső ír recenziót. Martonvölgyi László és Dallos István két vers erejéig szintén szerepelteti az 1937-ben megjelent Szlovenszkói magyar írók antológiájában című négykötetes antológia utolsó kötetében. Urr György (Urr Ida bátyja) se feledkezik meg róla a a Kisebbségi sorsunk húsz esztendejéből című 1938-ban megjelent rövid összefoglaló munkájában, ahol rajta kívül további 71 szlovenszkói alkotót sorol fel. Többségük neve ma már semmit sem mond a szlovákiai magyar irodalom kedvelőink, egy részükről (Dienes Adorján, Federer R. Sándor, Bolyky János, Boross Béla, Fleischmann Gyula, Nagy Mici, Nagyfalussy István, Reinel János, Zsolnay Tivadar) már a lexikonaink is megfeledkeztek.
Később már Révet is csak Szenes Erzsi emlegeti a visszaemlékezéseiben, akinek az életét a német fasiszták oltották ki valamikor 1944-ben Auschwitzban.
Ne várjatok tőlem vadul feltörekvő
Panaszra jajdulást, cifra jajveszéket
Én nem panaszkodom,
csak a falu csendjén
Keresem a Szépet
– mindössze ennyi volt az összes vágya, de számításait a fasiszták keresztülhúzták.
Magyar Imre – aki túlélte
Hármójuk közül messze a legszerencsésebb a losonci Magyar Imre volt, aki anyjával és húgával együtt túlélte a vészkorszakot. Apja és családja más tagjai már nem voltak ilyen szerencsések.
Évtizedekkel később édesapjának állít emléket az 1969-ben megjelent Tanulságos utazás című regényében, amely mindössze három hónap története 624 vaskos oldalon.
A kezdetekről – a házi fasizálódás első megnyilatkozásairól – rajzol aprólékosan gondos képet a szerző (a közelmúltban Zoltán Gábor és Závada Pál folytatja ezt a munkát), egy századnyi munkaszolgálatos sorsának szinte napról napra való ábrázolásával, „mert tanulságos az eseményeket kezdetükben figyelni meg. Sőt nem is annyira az eseményeket, sokkal inkább a hangulatot szeretném érzékeltetni, az embertelenség, megaláztatás és mindenekfelett a feneketlen butaság hangulatát, emlékeztetőül mindazok számára, akik – akár aktív, akár passzív szerepet vittek – már elfeledték.”
Magyar Imre 1910-ben, vagyis még az ún. boldog békeidőkben Losoncon született asszimilálódott felvidéki zsidó családban, apja államvasúti tisztviselő volt. A losonci zsidó elemi iskolában kezdte tanulmányait, majd családjával a fővárosba költözött. Előbb a Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Fiúgimnáziumának diákja lett, majd ötödikes korától átiratkozott a Kölcsey Ferenc Gimnáziumba. Később ezekről a gyerek-és kamaszkori évekről ad érzékletes képet Az évszázad gyermeke című memoárkötetében.
– írja a könyv egyik kritikusa.
A húszas években már működő numerus clausus dacára 1928 szeptemberében elkezdheti tanulmányait a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán (Urr Ida épp akkor fejezi be), ahol a tanulmányai mellett számos novellát és verset írt, illetve a Vámossy Zoltán professzor védnöksége alatt álló zenekarban is hegedült. 1934-ben kapta meg orvosi oklevelét és egyike volt a legjobb tizenöt diáknak. Pályafutását a Korányi Sándor (Korányi Frigyes fia) által vezetett III. számú Belgyógyászati Klinikán kezdte fizetés nélküli gyakornokként. Annak átszervezése után 1936-tól a Stefánia úti Hetényi Géza és Baráth Jenő által alapított Szanatóriumban vállalt munkát, de zsidó származása miatt tudományos munkát nem végezhetett.
1940 és 1944 között négy alkalommal hívták be munkaszolgálatra, többek között : Szentkirályszabadjára és Gönyűre. A munkaszolgálatos évek alatt írta meg első regényét, a bibliai időkbe visszatekintő Ruth című munkát, amely majd csak1972-ben jelent meg a Magvető Kiadónál Gyulai Líviusz rajzaival. 1944 áprilisában, már a német megszállás idején házasságot kötött Fodor Évával, egy gazdag pesti ügyvéd lányával, akitől négy gyermeke született. A világháborút végül egy szerb munkaszolgálatos század orvosaként élte túl.
Ezekről az évekről szól a halála évében, 1984-ben, az Illés Endre vezette Szépirodalmi Kiadónál posztumusz megjelent „Oly korban éltem én” című regénye, amely a háborús éveket, illetve a budapesti zsidóság gettóéletét mutatja meg.
1945-től az I. számú Belgyógyászati Klinikán működött tanársegédként. Három évvel később magántanári képesítést szerzett, 1952-ben pedig kandidátusi címet kapott, míg 1963-ban az orvostudományok doktorává választották. 1960 és 1965 között az Orvostovábbképző Intézet I. számú Belgyógyászati Tanszékének professzora volt, illetve 1962-től az intézet igazgatója. 1965-ben kinevezték a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának élére.
A sors fintora, hogy bár egész életében gasztroenterológiával, a máj és a gyomor betegségeivel foglalkozott, 73 éves korában, 1984. május 24-én gyomorrákban halt meg.
Betöltötte a Magyar Belorvos Archívum főszerkesztői posztját is, több nemzetközi gasztroenterológiai folyóirat szerkesztő bizottságának tagjaként is működött, s a WHO diabetes szakértő bizottságában is dolgozott.
Szépirodalmi munkái közül nem említettem még a szintén bibliai korban játszódó, a női lélek rejtelmeivel foglalkozó Judit című regényét (1973), Szántó Piroska illusztrációival de se szeri, se száma tudományos és ismeretterjesztő publikációinak. Több, mint 200 tudományos közleménye, negyedszáz szakkönyve és monográfiája jelent meg.
De szerencsére róla sem feledkezett el az utókora, születésének a 100. évfordulóján Honti József állított össze az emlékére egy kötetet volt tanítványok vallomásával, akik hangsúlyozzák, Magyar Imre olyan iskolát teremtett, amely a magyar orvosi kultúrát évtizedekre meghatározta. 1990-től az ajkai kórház is az ő nevét viseli.
„Maga volt a szerénység. Modora szinte a félszegségig egyszerű volt... Szavaiban óriási műveltsége csillogott, ismerete és tudása mindannak, amit az emberi szellem és az emberi szív alkotott... Lénye a századok nagy humanistáinak lényével volt azonos ...” – ezt ő írta Korányi Sándorról, mesteréről és eszményképéről. De írhatnánk ezeket a sorokat akár mi is róla.
Három felvidéki zsidó tehetség, akik közül egyikük el sem kezdhette a pályáját, mert idejekorán megölték, a másodikuknak kettétörték a pályáját és az életét sem hagyták meg, s közülük csak egynek adatott meg, hogy mindannyiunk okulására és épülésére kifussa kivételesen ragyogó pályáját. Losonciak, jó lenne őt nem feledni!
