Óriás magányban egy pacsirta száll

Az legutóbbi hőhullám idején, amikor a forróság már kis híján az őrületbe kergetett, eszembe jutott Kánikula című rövidke, három versszakos költeménye.

Rengetegszer szavaltam annak idején kisfiamnak is… Annyira kifejező, annyira igaz. És hát a vége, az lelkemnek maga a simogatás. Mert láttam én is pacsirtát énekelni gabonatábla felett.

„Szikrázó / az égbolt, / aranyfüst a lég, / eltörpül / láng-űrben / a tarka vidék. Olvadtan / a tarló / hullámzik, remeg, / domb fölött / utaznak / izzó gyöngyszemek. Ragyogó / kékségen / sötét pihe-szál: / óriás / magányban / egy pacsirta száll.”