Mizser Attila, aki plazmacsendre vágyott
Nem tartozott a bőbeszédű írók közé, százszor is meggondolta, amíg leírt valamit. Négy verseskötet, pár tanulmánykötet, egy részregény, valamint sok-sok általa szerkesztett szöveg marad/t utána. Volt a Palócföld és az Irodalmi Szemle főszerkesztője, tanított Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen, de mindig hű maradt szülővárosához, Fülekhez, 50 évének mindig ez volt a kiindulópontja és immár a végpontja is.
A kilencvenes évek elején indult a verseivel, barátjával, Vankó Attilával ott volt a Miskó Ildikó szervezte Pegazus Nyári Táborokon – ekkoriban még Losoncra járt középiskolába –, de amíg Vankó Attila egy verseskötet után az irodalom tanítása mellett maradt, s máig ott van szinte minden Tompikán a tehetséges diákjaival, Mizser Attila talán mégis a nehezebb utat választotta. Igaz, sose vitte túlzásba, mindig százszor, sőt ezerszer megfontolta a leírnivalóját.
A kilencvenes években főleg lapokban és antológiákban jelentek meg a versei, később prózái és tanulmányai is. Miskolcon végzett a bölcsészkaron, de sok társával ellentétben nem maradt a jól megérdemelt anyaországban, sőt megszállott lokálpatriótaként ragaszkodott Fülek városához, ahol szinte mindvégig részt vett város kulturális életében.
Beszélgetéseket vezetett – Szászi Zoltán szinte összes füleki könyvbemutatójának ő volt a házigazdája –, de több alkalommal együttműködött a legendás Apropóva is. Szvorák Zsuzsa, a pár éve megszűnt diákszínpad legendás vezetője a Fülek történelmet bemutató Fülektől Fülekig és a Rómeó és Júlia című előadásukat emeli ki, utóbbinak ő írta az összekötő szonettjeit. De Fülek, főleg a virtuális világ kitárulása után jó kiindulópontnak bizonyult a virtuális szerkesztésre is, főleg a COVID idején, hisz ma már odahaza, a számítógép előtt ülve is lehet irodalmi lapot szerkeszteni. Ami, valljuk be, nem is annyira hálás műfaj, hisz megszámolhatatlan mennyiségű és minőségű szöveget kell elolvasni és olvashatóvá tenni, mindig a szerző neve mögé bújva.
25 éves volt, amikor Hab nélkül címmel első verseskötetét a Balázs F. Attila vezetett AB-ART Kiadó megjelentette, három évvel később követte a Szakmai gyakorlat külföldön, majd 2008-ban a Köz, mindkettő a Kalligram Kiadó gondozásában. Negyedik, utolsó verseskötete is itt látott napvilágot 2016-ban, Cselek hallgatásra címmel. Ennek is immár közel tíz éve. ún. részregényét Szöktetés egy zsúfolt területre címmel 2005-ben adta ki a Kalligram, s ez Monica Savoia fordításában alig három évvel később olaszul is megjelent a Balassi Intézet gondozásában.
Esszéköteteit a Nap Kiadó Ami marad (2007) és Lapos vidék (2012) címmel hozta ki, míg doktori disszertációjának monográfiává fejlesztett változata, az Apokalipszis poszt. Az apokaliptikus hagyomány a huszadik század második felének magyar prózairodalmában a Media Nova M adta ki 2014-ben, s ez hét évvel később Galina Sándorová fordításában szlovák nyelven is napvilágot látott a Madách Egyesület gondozásában.
Nemzedéktársa, a vele egy időben indult Polgár Anikó írja a költészetéről:
S ami sokáig végső és biztos menedékhelynek tűnt, a kisváros sokszor áporodott levegője végül őt is sikeresen megfojtotta. Évek óta egyre visszafogottabban élt, szinte elzárkózva a külvilágtól. Tegnap is csak leugrott a boltba egy kis kenyérért és sajtért.
„amikor elmegyek úgy hagyom
a tévét ha majd megérkezek
szóljon akármi ne csak úgy a
plazma csendbe lépjek ha jövök”
Valaki kapcsolja már ki azt a rohadt tévét!
