Minden nap feladat és ajándék
Hodossy Gyula író, költő, szerkesztő számos felvidéki magyar intézmény alapítója vagy épp működtetője május 3-án töltötte be 60. életévét. Ez alkalomból kérdeztük pályájáról, elmaradt nyugdíjazásáról és jövőbeni terveiről.
Rengeteg szervezet, intézmény kötődik a nevedhez: Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, Lilium Aurum Könyvkiadó, Katedra Alapítvány, Vámbéry Polgári Társulás, Iródia mozgalom. Honnan van mindenre energiád?
A feladatok.
Mészáros Károly, a Csallóköz akkori főszerkesztő-helyettese indított az irodalom irányába, hozzá vittem el az első verseimet. Neki köszönhetően jutottam el Vágsellyére a nagy hírű Vörösmarty Klubba, amely akkoriban ellenzéki helyszínnek minősült. Nagy László volt a vendég, vele beszélgethettünk. Felolvastam neki az egyik versemet, és ez akkora élmény volt számomra, hogy arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ez másoknak is megadatna. Sok fiatalt ismertem, aki szerette az irodalmat és szintén írogatott. Mennyire jó lett volna, ha ők is találkozhattak, beszélgethettek volna Nagy Lászlóval. Ez a gondolat fogalmazódott meg bennem, amikor a szlovákiai magyar klubmozgalom szervezéséből próbáltam kivenni a részem a hetvenes évek második felében, az Iródiában és más intézményeknél.
Így jutottunk el például a cserkészszövetséghez is, de ugyanez a gondolatmenet indította el a Fórum Kisebbségkutató Intézet megalapítását Tóth Károllyal. Fontosnak tartottuk, hogy legyen egy tudományos intézetünk, ahol a tudományban jeleskedők össze tudnak járni. Folyamatosan az motivált és motivál a mai napig, hogy az örökségünk ne csak múzeumi kellékként maradjon meg, hanem életünk része legyen.
Mik voltak a hatvan évnek a legkiemelkedőbb mozzanatai?
Többször eltiltottak az írástól, többször elvittek a rendőrök, megvertek, a titkosrendőrség folyamatosan megfigyelt. Ettől függetlenül rengeteg pozitív pillanat is volt abban az időben. Tizenhét évesen szerveztem egy Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című, háromnapos irodalmi-népzenei fesztivált, 300-nál is több szereplővel itt, Dunaszerdahelyen és a környékén. Rengeteg barátság született akkor, amelyek mind a mai napig megvannak. Említhetném az Iródiát, a klubmozgalmat is. 23-24 klub szervezésében vettem részt, Pozsonytól Nagykaposig kerestem olyan embereket, akik vállalják a településeken a klubok megszervezését. Ez a hatalomnak már akkor is szúrta a szemét.
Hasonlóan nagy élmény volt a cserkészszövetség, hiszen az teljesen más volt a korábbi feladataimhoz képest. Nagy kihívás volt idegen területen dolgozni, de ugyanaz motivált: a szlovákiai magyar közösség segítése. Megpróbáltam úgy megszervezni mindent, hogy hosszú távon tudja szolgálni a magyar kultúrát és a közösséget. Tehát csak egy dolgot nem tudok kiemelni, hiszen nagyon sokszínű ez a pálya.
Az általad elindított intézmények a mai napig működnek, mondhatjuk, sikeresek. Akad olyan dolog, amit ma, hatvanévesen már másként csinálnál?
Egyrészt megpróbáltam kitalálni, hogy mire van szükség, másrészt ezek megvalósítási módját. Rengeteg hibát követhet el ilyenkor az ember, mert nem ismeri a jövőt. Lehet azon filozofálni, hogy a mai eszemmel, tapasztalataimmal mi mindent változtatnék – szinte mindent –, de ez értelmetlen lenne.
Miben változott a költői szemléleted a kezdetekhez viszonyítva?
Mindig nagyon fontosnak tartottam a pillanat megfogalmazásának a lehetőségét. Írtam néhány elbeszélést is, de főleg verset, ami az én értelmezésemben a pillanat művészete, ahogy a képzőművészetben a festő vagy a fotográfus is egy epizódot akar megmutatni. A versben is egy pillanatot szeretnék megragadni, ami minden olvasó számára mond valamit. Nem szeretem, ha a versről úgy kezdenek beszélni, hogy ez a költemény erről vagy arról szól. Az rossz, ha a vers mindenkinek ugyanazt mondja.
Az idei év a koronavírus-járvány miatt nem úgy alakult, ahogy azt akár csak néhány hónappal ezelőtt is terveztük. A te életedben milyen változásokat hozott?
Kicsit meg lett hosszabbítva a hivatalom, minden vállalásomat szeretném befejezni, és akkor a 61. évemben fejezem be a munkát. Hiszem, hogy jön egy következő nemzedék, akinek fontos lesz a szlovákiai magyarság jövője, a kulturális örökségünk megtartása és fejlesztése, tehát azok a célok, amelyeket magamra nézve kötelezővé tettem.
Milyen terveid vannak túl a hatvanon?
Készül egy verseskötetem új versekkel, ezt követően az életpályámat bemutató kötet megjelentetésén lesz a sor, aztán egy újabb verseskötet, aminek az alaphangulata már körvonalazódik bennem. Közben készül egy CD Bertók István jóvoltából a megzenésített verseimmel. Ezenkívül szeretnék végre könyveket olvasni, mert az írószervezet, a könyvkiadó élén elsősorban a naponta kapott kéziratokat kell olvasnom.
1992-ben, harminckét évesen volt egy balesetem, amiben rövid ideig meghaltam, de újraélesztettek. Akkor azt mondtam, hogy minden nap ajándék, amit úgy kell megélni, mintha az utolsó lenne. Ennek az életfilozófiának a tökéletesítése lenne most már a feladatom.
Megjelent a Magyar7 2020/21. számában.