2020. április 12., 17:20

Meghirdették a Zenthe Ferenc-drámapályázatot

A száz éve született Zenthe Ferenc színművészre, a nemzet művészére emlékezve drámapályázatot hirdetett a nevét viselő salgótarjáni színház.

Fotó: ma7.sk

A salgótarjáni Zenthe Ferenc-emlékév keretében meghirdetett pályázat első kategóriájában olyan műveket várnak, amelyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat, illetve azok színpadi adaptációi, átdolgozásai - közölte Balázs Mercédesz, a színház kommunikációs munkatársa.

Mivel Salgótarján 2022-ben ünnepli várossá nyilvánítása 100. évfordulóját, a centenáriumi évhez kapcsolódóan a második kategóriában olyan színpadi műveket várnak, amelyek Salgótarján sorsfordító történelmi eseményeiből vagy polgárainak mindennapi életéből merítik témájukat, illetve a város valamely jeles személyiségének életét dolgozzák fel.

A pályamunkák beadási határideje szeptember 30., egy szerző csak egy művet nyújthat be.

A bírálóbizottság a két kategóriában egyenként 1,5 millió forint összegű díjat ad ki, továbbá egy-egy 800 ezer forint értékű különdíjat ítélhet oda. Az eredményhirdetést 2021 januárjában, a magyar kultúra napjához kapcsolódva tartják a Zenthe Ferenc Színházban.

A díjnyertes műveket a Zenthe Ferenc Színház a 2021-22-es évada során színre viszi, a Palócföld című folyóirat pedig megjelenteti.

Zenthe Ferenc (1920-2006) Salgótarján salgóbányai városrészében született. Első filmszerepét Nagy Sándor honvédtábornokként 1953-ban alakította a Föltámadott a tengerben, játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben. Legnagyobb ismertséget hozó filmsorozata A Tenkes kapitánya volt, szerepelt a Szomszédok című teleregényben és A Szabó család című rádiósorozatban is.

Az emlékévre, amelynek fővédnöke ifjabb Zenthe Ferenc, a színház és az önkormányzat számos programmal készült, egyebek mellett könyvet jelentetnek meg, elkészült a színművész tortája, és kiadták a Zenthe-emlékérmet is.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.