Magyar emlékek nyomában: Wigner Jenő – Princeton, Göttingen
Wigner Jenő Pál (1902–1995), az egyik legkiválóbb magyar–amerikai kutató, aki Nobel-díjat kapott „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetria-elvek felfedezéséért és alkalmazásáért”. Egyike volt azon 1920-as évekbeli tudósoknak, akik gyakorlatilag újjáteremtették a fizika tudományát.
A polgári családban született Wigner több mint kortársa volt Budapest híres zsidó-magyar tudósainak, akik közé Erdős Pál, Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó is tartozott. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban Rátz Lászlótól, a legendás tudóstól és tanártól (aki Neumannt is tanította) tanulhatott matematikát, fizikát pedig a neves tanártól, Mikola Sándortól.
Wigner 1920-ban beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki szakára, ám 1921-től a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait, majd a Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott. Édesapja mellett, az újpesti bőrgyárban mérnökként helyezkedett el 1925-ben, de hamarosan visszatért Németországba, a berlini Kristálytani Kutatóintézetbe.
Később Göttingenben a kiváló matematikusnak, David Hilbertnek lett a segédje, a rangot adó egyetemi városban töltött évekre emlékeztet táblája is.
Az amerikai Princeton Egyetem – Neumann Jánossal együtt – 1930-ban felvette tanárai közé, ott eltöltött valamennyi időt Einsteinnel is. A késő harmincas években kiterjesztette kutatásait az atommagokra. Kidolgozott egy fontos általános elméletet az atommag-reakciókra, ezen kívül alaposan értett a mérnöki tudományokhoz is.
Az atomreaktor kifejlesztését az ő nevéhez is kapcsolják. A háború idején nagy szerepe volt a Manhattan-terv melletti agitációban, ami az atombomba megépítéséhez vezetett, Hitler megfékezése végett. Azonban nagyon letörte, hogy Japánra le is dobták a bombát.
A tennessee-i Clinton Laboratory kutatási és fejlesztési igazgatói állását 1946-ban fogadta el. Mivel nem volt hivatalnoktípus, egy év múlva visszatért tanítani és kutatni a Princeton Egyetemre. Ötvenhat esztendővel ezelőtt, 1960-ban betekintést nyújtott a matematika hatalmába legismertebb, nem fizikai tárgyú tanulmányában, a mára klasszikussá vált „The Unreasonable Effectiveness of Mathematics in the Natural Sciences” (A matematika ésszerűtlen hatékonysága a természettudományokban).
Három évvel később megkapta a fizikai Nobel-díjat, amit így kommentált: „Nem gondoltam volna, hogy valaha is úgy közlik a nevemet az újságok, hogy nem tettem semmi komiszat”.
Wigner Jenő híres volt finom modoráról és körülményes udvariasságáról. Ugyanakkor tudós létére meglehetősen babonás volt, nem állhatta, ha 13 számla volt a zsebében, és ha jó hírt hallott, azonnal lekopogta valamilyen fából készült tárgyon. Kilencvenévesen, 1992-ben közzétette emlékiratait, „The Recollections of Eugene P. Wigner” címmel.
Három évvel később Princetonban érte a halál. Ott temették el, feleségével, nem messze Neumann János sírjától.
