Magyar emlékek nyomában: Magyar vendégprofesszorok – Tartu
Észtország második legnagyobb városa, Tartu és annak egyeteme az egész Baltikumon túlsugárzó hatású tudományos központ. Elődjének 1583-i megalapítása még Báthory István nevéhez fűződik, jóllehet, akkor még fel sem vetődött a finnugor nyelvrokonság és az ebből levezethető kapcsolattartás. Később, a cári időkben a tartui oktatás németül folyt.
Csak az ország függetlenné válása, 1918 után lett az észt a tanítás nyelve a Tartui Egyetemen. Önálló finnugor tanszék is alakult, emellett 1923-tól Magyar Tudományos Intézet kezdte el működését, az universitashoz kapcsolódva.
Ennek az intézetnek lett első igazgatója (baloldali képünkön) – és az egyetem professzora – Csekey István (1889–1963) európai hírű jogtudós, aki kiemelkedően értékes munkásságot fejtett ki az észt–finn–magyar történelmi, kulturális és jogrendszerbeli kapcsolatok kutatásában is. Tevékenységét (1931-ig tartott) az Észt Tudós Társaság örökös tagsággal, az egyetem pedig tiszteletbeli doktori címmel honorálta.
A 20-as években egy másik magyar tudós, Haltenberger Mihály (1888–1972) is vendégprofesszorkodott Tartuban. 1924-ben az akkor már Európa-szerte ismert földrajztudós elfogadta az egyetem meghívását, és két évet töltött a városban, tanított és kutatott. Azóta a magyar geográfust tekintik az észt földrajztudomány egyik megalapítójának, aki az egyetemen megszervezte a balti-tengeri oceanográfiai kutatásokat is. A két tudós hazánkfia tiszteletére a Tartui Egyetem 1998-ban emléktáblát állított.
A város számos más esetben is kifejezte rokonszenvét Magyarország iránt: 1971-ben például a Szovjetunióban (ahová akkor Észtország is tartozott) minden színháznak kötelezően előírták a részvételt a magyar drámafesztiválon. A tartui teátrum Madách művét, Az ember tragédiáját mutatta be modern felfogásban, és a hatalmas ország (a Szovjetunió) több száz színháza között elhódította az első helyet.
