2019. november 25., 19:19

Magyar emlékek nyomában - Dr. Sáska László – Arusha

A későbbi Afrika-kutató és -gyógyító Sáska László (1890–1978) az erdélyi Nagyenyeden született, iskoláit a híres enyedi kollégiumban végezte, feljegyezték róla, hogy már akkor mindene volt a kaland, a természetjárás, a rovar- és növénygyűjtés. Később beiratkozott a kolozsvári orvosi egyetemre, de tanulmányait már Budapesten fejezte be.

Sáska László
Galéria
+2 kép a galériában

Az első világháború idején a stájerországi Cilliben teljesített kórházi orvosi szolgálatot, majd a háború után Budapesten, később Isaszegen nyitott rendelőt. Különös kalandra vállalkozott 1932-ben: anyagilag sikeres orvosi praxisát felhagyva, ugyancsak kalandvágyó ifjú feleségével felkerekedtek és letelepedtek Abesszíniában, ahol Hailé Szelasszié császár vejének orvosa lett. Abesszínia Albert Schweitzereként is emlegették, hiszen a négymillió lakosú területen ő volt az egyetlen orvos.

A fekete földrész magyar természettudományi kutatói közül senki sem töltött annyi időt Afrikában, mint ő: csaknem fél évszázadot! Az olasz megszállás elől 1937-ben sikerült Tanganyikába áttelepülnie, ahol a Meru vulkán tövében elterülő Arusha városában talált végső menedéket. Ott teljesedett ki orvosi és kutatói tevékenysége, és ott domborul a sírja is. A két világháború között tudósításait, afrikai leveleit rendre közölték a korabeli lapok: a Magyar Vadászújság, a Természettudományi Közlöny, az Enyedi Hírlap.                                                                                                

                                                 

Számos gyűjtőutat tett Abesszíniában, Szomáliában, Kenyában, Ugandában, Kongóban és Tanganyikában. Gyűjteményeivel megajándékozta a világ nagy múzeumait, hagyatékát – csaknem egy mázsányit – a Magyar Földrajzi Múzeumnak küldte haza (képünkön látható mellszobra is Érden, e múzeum parkjában áll).

Sáska doktor orvosi hivatását gyakorolván évtizedeket szentelt a malária és a rák gyógyításának. Kutatótevékenységéért az Angol Királyi Rákkutató Intézet levelező tagjává választotta, A maláriától a rákig című könyvét saját költségén adta ki. Fél évszázados munkássága elismeréseként a Semmelweis Orvostudományi Egyetem jubileumi, Arany diplomával tüntette ki 1970-ben, 1972-ben a Román Orvostudományi Akadémia látta vendégül. Özvegye, barátai, ismerősei segítségével 60 perces dokumentumfilm is készült dr. Sáska életéről, 1997-ben: Életem Afrika – Dr. Sáska László nyomdokain. Kiadatlan munkáiból 2001-ben Győrfy Dénes egy kötetre valót állított össze, Nagyenyedtől az Egyenlítőig (Tinivár, Kolozsvár) címmel.

Sáska László
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.