Könyvek, történelem, tabuk

Borvendég kutatásainak bizonyítékaival erősíti meg azt, hogy ha politikailag ugyan volt is valamiféle rendszerváltozás, ez részben gazdasági, de főleg kulturális értelemben elmaradt, s szerző könyvéből kiderül amit a közvélemény eddig csak feltételezett, nevezetesen azt, hogy a nyugat is asszisztált ehhez. Ugyanis komoly gazdasági érdekei fűződtek ahhoz, hogy a szocializmus diplomatái és üzletembereinek vezető pozíciói a rendszerváltozás után is megmaradjanak. Miért? Magyarország az 1956-os forradalom leverése után egyfajta híd szerepét töltötte be kelet és nyugat között, persze egészen másképpen, mint a különutas Jugoszlávia.

A Rákosi-féle politizálást Sztálin halála, Hruscsov beszéde, és főleg 1956 eseményei után nem lehetett folytatni, és Kádár komoly poltikai és kulturális propagandagépezet építésébe fogott, hogy megpróbálja elhitetni a Nyugattal, ő szebb és jobb és velük még üzletelni is lehet.

Ezenkívül Magyarországról olyan képet próbáltak festeni, hogy ott lényegében jólét van, és sok mindent szabad, amit más szocialista országokban nem. A „legvidámabb barakk” 1968 utáni mítosza még sok emberben a mai napig él, ám ennek nagyon súlyos ára volt, a látszat jólétet ugyanis finanszírozni is kellett valamiből (erre szolgált a hihetetlen mennyiségű nyugati hitel felvétele). Persze Magyarországon sem fonták kolbászból a kerítést, és azok élhettek igazán jól, akik valamilyen szinten együttműködtek az államhatalommal.

Borvendég Zsuzsanna: Az impexek kora

Fotó: internet

Az ún. impexek, vagyis azok az állami külkereskedelmi vállalatok, amelyek vezetői egy nyugati irányultságú pénzügyi hálózat kiszolgálójaként elérték, hogy a blokkban egyedülálló módon szabadon alapíthattak cégeket a kapitalista Nyugaton, olvashatjuk Borvendég Zsuzsanna könyvének hátoldalán.

A szöveg így folytatódik:

A közvetítő kereskedelem felfuttatásával, és egy offshore jelleggel működő vállalati hálózat kiépítésével beindították pénzszivattyújukat, amely szisztematikusan lerabolta és eladósította Magyarországot. A kádári titkosszolgálat – különösen a katonai hírszerzés – »alkotmányos költségek« és titkos jutalékok ellenőrizhetetlen rendszerén keresztül transzferálta a piszkos pénzeket fedett számlákra. Ebből finanszírozta többek között a COCOM-listás termékek beszerzését Moszkva számára.”

Egy 40 év alatti átlagember valószínűleg nem tudhatja, mi is volt ez a COCOM-lista, hacsak az illető nem érdeklődik a múlt század második felének történelme iránt. A lista azoknak a nyugati katonai, informatikai, ipari és egyéb csúcstechnológiai gépek, alkatrészek megnevezését tartalmazta, amelyeket Nyugaton gyártottak és a kapitalista államok számára nemzetbiztonsági kockázat lett volna azoknak a keleti blokkba való szállítása, ugyanis a fejlett nyugati csúcstechnológia lemásolása lehetővé tette volna azt, hogy a hidegháborús fegyverkezési versenyben a hatvanas évek közepétől egyre inkább lemaradó Szovjetúnió és a KGST országai felzárkózzanak.

Az impexek létrehozása egyrészt a Szovjetuniónak is érdeke volt, hiszen beépített ügynökei által COCOM-listás termékeket csempészhettek be, de a helyi „kiskirályokat” sem kellett félteni, akiknek első számú érdeke a saját meggazdagodásuk illetve kis birodalmuk kiépítése volt, s mohóságuk masszívan hozzájárult Magyarország irdatlan mértékű eladósodásához, amelyet az ország a mai napig nyög.

Borvendég az ország szétlopásának történetét bizonyítékokkal igyekszik az olvasók elé tárni, könyvének igazi hozadéka azonban nem ez, hanem annak a feltárása, hogy ehhez a Nyugat miként asszisztált és természetesen profitált belőle (miért is lett volna érdekük a jól kiépített kereskedelmi ösvényeket beszántani?).

Aztán mit látunk a rendszerváltozás környékén? Hogy az egykori kiskirályok előbb reformkommunistaként, majd a fordulat után már „megtisztulva”, ugyanúgy jelen vannak, és 1994-től már ismét az országot irányítják. Ami a pénzügyi, kulturális és mediális befolyásukat illeti, a 2010-es évekeig lényegében „leuralják” a magyar közéletet. Jó példa erre a Waltham Electronic GmbH és a Videoton kooperációja. Az egykor vadásztöltényeket gyártó székesfehérvári Videoton fokozatosan állt át a lakossági híradástechnika berendezéseinek előállítására. Azt azonban nyilván kevesen tudják, hogy a hetvenes évek elejére a katonai híradástechnika eszközök gyártója és a magyarországi számítógép-fejlesztés elsőszámú cége lett.

A katonai technológiák versenyképességének fenntartása elsődleges prioritást élvezett a hidegháború teljes időszakában a Szovjetunió számára, olvashatjuk a könyvben. A Videoton a hetvenes-nyolcvanas évekre a keleti blokk egyik legnagyobb embargós beszerzője lett, s a beszerzések megkönnyítése céljából 1969 tavaszán külkereskedelmi jogot kapott, és világcégekkel illetve leányvállalatokkal törekedett a COCOM-lista kijátszására.

Az amerikai Control Data Corporation (CDC) cég egykor a világ élvonalába tartozott, de a hetvenes években az IBM és a többi vetélytárs lekörözte, ezért profitja megőrzése céljából más piacokat keresett, így a keleti blokk felé is nyitott és a Videotonnal is szorosabb kapcsolatba került. Az USA és főleg annak titkosszolgálata természetesen éberen őrködött, hogy a COCOM-lista termékei ne kerülhessenek ki a KGST országaiba. 1979-ben azonban a Videoton egyik termékében felfedezték az Intel 8080 mikroprocesszort, amely az egyik legszigorúbb embargós terméknek számított, és az ügyből hatalmas diplomáciai borány kerekedett.

1986-ban az USA-ba látogató külügyi államtitkár, Horn Gyula szemére is vetették, hogy Budapest túl sok technikai árut ad tovább a Szovjetúniónak”,

írja többek között a könyvben Borvendég, forrásokra hivatkozva.

Persze a könyvben számos más konkrét ügyet, esetet is tárgyal, azonban könyvismertetésünk keretei nem teszik lehetővé, hogy ezekre is kitérjünk. Azt az olvasót azonban, akit érdekel a közelmúlt történelme, legyen bár különböző vérmérsékletű, eszmei irányultságú, bizonyára érdeklődéssel olvassa a könyvet, amely kíváncsivá tesz, és gondolkodóba ejt... Bogár László közgazdász írja a könyv előszavában:

Borvendég Zsuzsanna (…) először mutatja meg, hogy ez a hálózat az a hálózat. Hogy a »globális SZDSZ« számára teljesen mindegy, hogy az általa uralt berendezkedések fedőneve szocializmus vagy kapitalizmus, a lényeg, hogy az anyagi és szimbolikus javak globális és lokális hidraulikáját minden körülmények között ő uralja. Hogy impexnek vagy éppen mostanában civil szervezeteknek vannak-e álcázva, az a lényeg szempontjából teljesen érdektelen.”

A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi titkosszolgálati világának további „pikantériája” az volt, hogy a belügyi és a katonai elhárítás egymást túllicitálva próbálkozott az adatgyűjtéssel, a kompromittáló információk beszerzésével illetve elhintésével, s ha a személyes, az üzleti, vagy a pártérdek úgy kívánta, olykor egymás embereinek befeketítésével, ami a kutató számára mindenképpen izgalmas kontextusba helyezi vizsgálódásának tárgyát és alanyait, de az olvasó sem fog unatkozni a kötet lapozgatása közben.

Sok olyan fontos mozzanatot nem ismerünk még a 20. század második felének történelméből, amelyek szükségesek lennének ahhoz, hogy objektívebb képet kaphassunk arról az időszakról. A kor azonban sokkal közelibb, mint gondolnánk, hiszen az érdekeltségek, a családi, hatalmi összefonódások átnyúlnak a jelenbe is, és számos olyan politikai és gazdasági erő van napjainkban is, amelyeknek nem érdeke az, hogy a múlt teljes igazsága mindenki számára elérhető legyen, azonban hiteles történelmet csak a tabuk ledöntésével lehet tanítani és hitelesen véleményt formálni valamiről csak a tények alapos ismerete által lehetséges, derül ki a könyvből is.

Megosztás

Címkék

Könyvek, történelem, tabuk

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre