2018. november 12., 17:14

Könyvbemutató: Felvidék volt a mi hazánk…

A kitelepítést megélt kisújfaluiak emlékkönyvének bemutatására került sor a hétvégén a község kultúrcentrumában. A könyvet Kis Róbert írta, aki évtizedekig volt a község polgármestere, jól ismeri tehát a község lakosait, a község múltját, a családok történeteit. 2017 decemberében a Deportálás Kisújfaluról kiadványt vehették kezükbe az érdeklődők, mára pedig ennek folytatása, a Kitelepítés Kisújfaluról is napvilágot látott.

kitel-4-bokor.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Kis Róbert portálunknak elmondta, a két esemény – a deportálás és a kitelepítés – elválaszthatatlan, egymásnak ugyanis okai, kiegészítői, a második világháború utáni Csehszlovákia magyarkérdésének "megoldási" próbálkozásait tükrözik. 1947. január 17-én 36 család 85 tagját vagonírozták be és deportálták Csehországba kényszermunkára, két év múlva 1948. november 6-7-8-én pedig 23 családot szállítottak az államhatárokon túlra. „Hogy történhetett mindez? Hogyan élték ezt meg a falu lakosai? Munkám során ezekre a kérdésekre kerestem a válaszokat levéltári kutatások, az érintett családok és itthon maradt rokonaik visszaemlékezései alapján” – vázolta az író.

A könyvbemutató meglepetéskoncerttel kezdődött. A Budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekar hegedűművésze, Hamar Péter és fia, ifj. Hamar Péter, a Pozsonyi Opera hegedűművésze játszottak Bartók-műveket. A könyvbemutatón tiszteletüket tették a testvértelepülések vezetői: Mezőfalva nagyközség polgármestere, Márok Csaba és Budaörs város alpolgármestere, Bíró Gyula, valamint Kisújfalu polgármestere, Geri Valéria.

Legmeghatóbb azonban azoknak a kitelepítetteknek a részvétele volt, akik még öregen, betegen is részt tudtak és részt akartak venni a róluk szóló könyvbemutatón.

A bemutató a Kisújfaluért Polgári Társulás szervezésében valósult meg, a kiadvány megjelenését Mezőfalva Önkormányzata, Budaörs Önkormányzata, Kisújfalu Önkormányzata, valamit Nyitra Megye Önkormányzata támogatta

A kiadványról bővebben a Magyar7 47. heti számában olvashatnak.

kitel-4-bokor.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.