2021. július 3., 11:48

Két kötet a sarlós nemzedék közösségi szerepvállalásáról

Száz esztendeje már, hogy a semmiből kellett felépíteni egy kisebbségbe kényszerített nemzetrész túlélési stratégiáját. Ahogy ilyenkor lenni szokott, ez a feladat a legifjabb nemzedékre várt, függetlenül az ideológiai hovatartozástól.

könyvek

Így bár egy-egy mozgalmon is számtalan ellentét és másvélemény nehezítette a kibontakozást, a XX. század húszas éveiben szinte a semmiből tettek csodát a húszas éveik elején álló fiatalok, s ahogy Molnár Imre írja,

nagyszerű példát hagytak örökségül az utókorra emberségből, a szülőföldhöz kötődő hűségből és hazaszeretetből”.

A napokban jelent meg Bajcsi Ildikó monográfiája a Sarló mozgalomról, s ehhez szorosan, mintegy ikerkönyvként kapcsolódik a Molnár Imre által összeállított „Gyűlölködés helyett összefogás” c. beszélgető kötete, amely a kor ifjúsági mozgalmainak vezetőivel készített oral history-jellegű beszélgetéseket. Az utolsó utáni pillanatban.

Jan Assmann német vallástörténész mintegy negyven évben határozta meg a szemtanúk nemzedékének idejét, s ahogy Tóth László is hangsúlyozza a Molnár Imre által összeállított kötet utószavában, az utolsó utáni pillanatban került sor a Trianon utáni közvetlen időszak, a semmiből való újrakezdés időszakának feltérképezésére. Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez – imigyen szól a kötet alcíme, amely a Történelemtanárok Társulása és a Fórum Kisebbségkutató Intézet gondozásában jelent meg.

A kötet mottóul Tőzsér Árpád gondolatát idézi, aki szerint kutya kötelességünk emlékezni a huszadik századra, mert senki más nem teszi, nem teheti meg helyettünk.

A kérdés csak az, akad-akadnak-e még olyan fanatikusok, akik a XXI. század felgyorsult világában hajlandóak életüket könyvtárak magányában eltölteni, s aprólékos munkával feldolgozni egy száz évvel ezelőtti időszakot, amelynek a szemtanúi már nem élnek, s akik még az együttműködés, a közös alkotás-gondolkodás idején is annyira megosztottak voltak, s akiknek az útjai többnyire végleg elváltak egymástól, s akik nagy része feladván a mozgalmi szerepét, betagozódtak a nagybetűs életbe, kisebb részük elvérzett a a közép-európai lét időzített aknákkal teleszórt mezején, s ahogy Peéry Rezső írja soproni száműzetésében (várja még a nyugat-németországi emigráns lét): „Elégedett vagyok a sorsommal, ahogyan elégedett lehet egy halott, aki meglepve látja, hogy mégis él”.

Molnár Imrének még viszonylagos szerencséje volt, hogy ott lehetett ennek a bizonyos kisebbségilét-alapító nemzedék utolsó, életzáró éveinél, s a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején leülhetett velük egy emlékkávéra.

Így találkozhatott Dobossy Lászlóval, aki a nyolcvanas évek végén a Rákóczi Szövetség első elnöke lesz, Vigh Károllyal, ahogy a Sarló egyik alapítójával, a gömöri Feledből induló Boross Zoltánnal, aki a többséghez hasonlóan 1945 után az anyaországba „kényszerült”, s vállalati tisztségviselőként éldegélve egyre aktívabb nosztalgiával emlékezett vissza egy kollektív magányba taszított generáció első, számukra világmegváltó lépéseire, majd a debreceni Déri Múzeum megbízásából összegyűjtötte a Sarló mozgalommal kapcsolatos dokumentumokat. Igaz, mind a Sarló, mind szülőfaluja, Feled történetét feldolgozó monográfiája kéziratban várja, hogy egyszer talán feltámad kéziratos poraiból.

A Sarló a prágai Szent György Kör, a cserkészek, a losonci A Mi Lapunk és mások kezdeményező munkája nyomán jött létre, s ahogy Vigh Károly, de Turczel Lajos is szakaszolja ezt az időszakot, az első időszakba a Sarló előzményeit (1925-1928) sorolja, a másodikba a mozgalom csúcspontját teszi, az 1928-as gombaszögi táborozástól az 1931-es pozsonyi konferenciáig, amely után a mozgalom a kommunisták által fémjelzett baloldal kötelékébe kerül, s innen számítható a mozgalom búcsúidőszaka, amelynek végén a Sarló talán legfontosabb egyéniségét, a román állampolgársággal rendelkező Balogh Edgárt a csehszlovák hatóságok kiutasítják Csehszlovákiából.

Ne feledjük el azt sem, hogy az alapító atyák közben többnyire családot alapítanak, s a munkájuk miatt is (többen közülük tanárok lesznek, s így dönteniük kell a biztos állás s a mozgalmi lét között) kénytelenek távolságot tartani a megélhetés és a napi politikai létezés között.

A Sarlót megszűnése után jó magyar szokás szerint mindig aktuálpolitikai szempontok alapján ítélték meg,

így a visszacsatolás után nem volt róla ildomos beszélni, a szocializmus éveiben látszólagos piedesztálra emelve hallgatták el, majd a rendszerváltás után vörös zászlóval takarták le, s démonizálták. Csak a lényeget hallgatták el, azt, hogy a Sarlónak, s a mozgalom berkeiben induló fiataloknak mennyire nélkülözhetetlen szerepe volt a semmiből induló kisebbségi lét elindításában. Ne feledjük, a Sarló volt az, amelynek a küldöttségét Masaryk is fogadta. Amikor megkérdezték tőle, mit üzen a magyaroknak, Masaryk azt válaszolta: „Ja nikdy nebudu proti Vám a proti Madarům”.

S ne feledjük, Masaryk ezt követően megkoszorúzta Madách síremlékét Alsósztregován, ellátogatott Losoncra és Fülekre, s egymillió koronát adott az ún. Masaryk Akadémia létrehozására is. Talán semmi csoda sincs abban, hogy a Sarló baloldali vizekre evezett, a regösjárások, a közép-európai konföderáció hite, a kiemelt kapcsolat a cseh és szlovák ifjúsági mozgalmakkal, a magyarországi tiltások mind-mind balra tolták a mozgalmat, bár így is voltak olyanok, mint Fábry, akik a balra megtett utat így is kevesellték.

Így amíg a visszacsatolás után a mozgalom egyes tagjai nem kívánt személyek lettek Horthy Magyarországán, mások pedig 1945, 1948 vagy 1956 után választották a nyugati emigrációt, míg sokan visszavonultak,

s jogászként, íróként vagy hivatalnokként élték tovább az életüket. Megjelent ugyan egy-egy személyes visszaemlékezés (Jócsik Lajos, Kovács Endre, Balogh Edgár, Peéry Rezső), s a mozgalom alapításának 50. évfordulójára, 1978-ban egy többek által elkövetett antológia, amely tanulmányokat, dokumentumokat és visszaemlékezéseket közölt, de később újabb évtizedekig ismét semmi.  

Bajcsi Ildikó Kisebbségi magyar küldetés Csehszlovákiában – A sarlós nemzedék közösségi szerepvállalása után c. monográfiája (amely a budapesti L’Harmattan Kiadó gondozásában jelent meg) hihetetlenül pontos, alapos munka, amely nem korlátozódik tulajdonképpeni témájára,

a Sarló történetének, elő- és utóéletének a felvázolására, hanem azt is feltérképezi, mi hívta életre a Sarlót, milyen közegben jött létre, szól a nemzedéki szerepvállalás kezdeteiről, azokról (Hornyák Odiló, Scherer Lajos, Győry Dezső), akik nélkül az út nem vezetett volna el a Sarlóig. Bajcsi szinte mindent átlapozott, ami a rendelkezésére állt, s így hosszasan ecseteli a Sarló fogadtatását, az akkori bonyolult ideológiai viszonyokat (akkor is bőven fennállt már a két magyar három pártot alapít esete), ahogy részletesen szól a mozgalom bukásához vezető útról is, ahogy a Sarló szerepét (részben) átvevő Magyar Munkaközösségről és a Prohászka Körökről is.

Ez utóbbiról több érdekes visszaemlékezést olvashatunk a Molnár Imre által szerkesztett kötetben is (Göndöcs László, Sinkó Ferenc), ahogy a kötet helyt ad Schleicher László, Dobossy László, Varga Imre, Hites Kristóf, Vigh Károly és Szabó Károly korszakkal kapcsolatos visszaemlékezéseinek is. Ahogy a szerkesztő írja, mind a Sarló, mind a Prohászka Körök egyfajta elkötelezettséget, feladatot, hivatástudatot jelentett, s végső soron létrehozták az ún. felvidéki szellemet (Szvatkó Pál), amely a toleranciára, demokratikus gondolkodásra, együttélés szükségességére, a más népek értékeinek elismerésére és megbecsülésére alapozódott. Ez akár be is épülhetett volna az anyaországi gondolkodásba, ha a visszacsatolás utáni örömmámorban ezt bárki is komolyan vette volna.

A Sarló egyszerre volt nemzedéki, illetve értelmiségi elitmozgalom, ami olyan több szempontú és árnyalt értékelést igényel, amire sem maguk a résztvevők, sem a marxista korszak történetírása, sem a Sarlót baloldali zsákutcaként értékelő nemzeti szempontú értékelők nem voltak hajlandók, sem képesek”

– összegez monográfiája végén Bajcsi Ildikó, akinek a kötete megkerülhetetlen lesz (a Molnár Imre által összeállított kötettel együtt) a szlovákiai magyarság elmúlt száz esztendejének tárgyalásakor. Mindkét kötet a huszonnegyedik óra utolsó perceiben született, de a két kötet hatalmas erénye, hogy azok a hősök, akik megalapozták kisebbségi létünket, s akik immár több mint száz fennmaradásunk alapjait elhelyezték, továbbra is itt vannak, itt lehetnek köztünk.

Bajcsi Ildikó kötetének bemutatója július 7-én, szerdán 18.00 órától lesz a Csemadok Komáromi Városi Szervezete épületében (Kossuth tér 3.).  
Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.