Keller Imre, a szlovenszkói irodalom egyik legjelesebb humanistája
Tóth László Elfeledett évek című kötetében próbálta élesztgetni a kilencvenes évek elején. Ekkoriban jelent meg már a saját nevén A mayerlingi titok című regénye is, amelyet először még a húszas évek elején közölt folytatásokban a Kassai Újság, s amelyet Fábry Zoltán átkozott el.
Tény, a rendkívül művelt Keller Imre, aki Budapestről érkezett a szlovenszkói magyar irodalomba, s lett megrögzött kassai, Parányi Pál álnéven könnyed, erotikus töltetű bulvárregényeket is írt, de Irodalmi mozaikok címmel ő követte el az első irodalmi tanulmánykötetet is. De írt életrajzi kötetet Chopinről és Merényi Gyuláról, s ő szerkesztette a Böhm Károly munkásságát összefoglaló háromkötetes könyvet is még a boldog békeidők utolsó hónapjaiban.
Holott kortársa, Kemény G. Gábor az Így tűnt el egy gondolat című, egyik első összefoglaló munkájában Juhász Árpáddal, Sándor Imrével, Tamás Mihállyal együtt a felvidéki irodalom egyik legjelentősebb területi humanistájának nevezte, s melléjük, mint európai humanistákat még Neubauer Pált és Reményi Józsefet sorolta. A második világháború után Csanda Sándor (Első nemzedék) és Fónod Zoltán (Üzenet) munkáiban ugyan megemlítik pár sor erejéig, de ezekben nem igazán van sok köszönet. Csanda az 1968-as első kiadásban még a publicisztika és irodalomtudomány képviselői közé sorolja, az 1982-es második kiadásban már az elbeszélő próza képviselői között találjuk. Fónod az 1993-ban megjelent, az első nemzedék irodalmát (1918-1945) tárgyaló kötetében az irodalmi publicisztika és közírás képviselői közé.
Abban sem lehetünk bizonyosak, mikor született. Egyes életrajzi adatokban 1876 szerepel, míg más helyeken 1879. A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona utóbbit preferálja. Az alapiskolát Budapesten, a középiskolát itt és Egerben végzi, tanári diplomát is szülővárosában szerez, s ahogy akkoriban, a Monarchia államigazgatásában szokás, elkezdi vándorútját a Monarchia katedráin belül. Máramarossziget, Besztercebánya, Mezőtőúr, majd 1916-ban a kassai felsőbb leányiskola igazgatója lesz. Igaz, nem sokáig, ugyanis Kassa a trianoni döntés után Csehszlovákia része lesz, s őt az állásából elbocsátják.
De nem sokáig, mert a Horthy-rendszer számára túl baloldalinak és radikálisnak tetszik. Később, amikor a nyilasok jönnek, a puszta bőrét is féltenie kell, így nincs más hátra, bujdosni kényszerül. De hiába jön az ún. felszabadulás, a kassai kormányprogramot meghirdető, polgárinak nevezett Beneš-diktatúra a magyarok többségével együtt őt sem veszi emberszámba. Dolgozni nem engedik, állampolgárságot és nyugdíjat nem kap, így baráti (könyör)adományokból tartja fenn magát. Több alkalommal Gömöry János és a Pozsonyban élő Szalatnai Rezső segíti ki, aki hol csomagot (lisztet, zsírt, cukrot), hol 500 koronát küld neki, s próbálja kijárni neki, hogyha már ennyire nem kell a csehszlovák kormányzatnak, akkor telepítsék át Magyarországra. Ez sem megy egyszerűen, az új hatalom hónapokig alkalmazza vele szemben a se veled, se nélküled játékot, s amikor végre átdobják Magyarországra, abban sincs sok köszönet. A Bakonyba, Veszprém mellé kerül egy Bakonyjákó nevű településre, ahol nem fogadják túl szívesen az öreg menekültet. Élete utolsó hónapjaiban ismét azért könyörög, hogy telepítsék vissza, de az akkor már 73 vagy 76 (?) éves embernek ez a kívánsága sem teljesül, mindössze annyi, hogy hamvai nem ott, hanem Debrecenbe kerülnek végső nyugalomra, közelebb az annyira megszeretett Kassájához.
Keller Imre első komoly művelődéstörténeti tettét még 1913-ban, besztercebányai évei alatt követi el, amikor Kajlós Imre néven Thury Zsigmonddal közösen három kötetben megidézi/megidézteti a városban született, de igazi karriert Kolozsváron befutott (de tanított a Pozsonyi Evangélikus Líceumban is) Böhm Károly filozófus emlékét, amelyet a Madách Társaság ad ki.
Böhm a korszak egyik legjelesebb filozófusa volt, aki önálló filozófiai rendszert teremtett, s akire elsősorban a pozitivizmus volt erőteljes hatással. Keller az irodalomba kassai évei alatt lép be, amikor elveszítve tanári állását, kénytelen az újságírásból megélni.
S az a Keller Imre, aki tanulmányaiban, kritikáiban meglehetősen következetesnek és szigorúnak bizonyul, az Parányi Pál néven egy másik énjét is megmutatja, amelyik nem riad vissza a bulvártól sem, sőt ő az első szlovenszkói magyar író, aki az erotika felmutatását is nyíltan felvállalja az akkori olvasók nagy-nagy örömére. Évtizedekkel később majd Ardamica Ferenc és Petrőci Bálint követi őt ezen az úton.
S itt térjünk ki kicsit a felvidéki magyar sajtóhelyzetre, amely semmiben sem különbözött a mától, csak akkoriban világháló híján még papírváltozatban vetélkedett egymással. Kassán is több napi- és hetilap jelent meg, többségük igen rövid életű volt. A két legjelentősebb, legnagyobb olvasottságú a Kassai Napló és a Kassai Újság volt, amelyek bizony élet-halál harcot vívtak egymással, s a csata az utóbbi győzelmével végződött, hisz a Kassai Napló 1929 nyarán megszűnt, míg az utóbbi egészen a visszacsatolásig működött. Nem a mi dolgunk megítélni az akkori eseményeket, az előbbit főleg a magyarországi emigránsok (Barta Lajos, Szende Pál és Ignotus) formálták nívós napilappá, s itt kezdte pályáját a később a Prágai Magyar Hírlapba szerződő Dzurányi László és a rimaszombati Győry Dezső is.
A Naplóval ellentétben a Kassai Újság sokkal inkább bulvárlap volt, így szívesen hozott le bulvárízű folytatásos regényeket, amelyek nélkül egy lap sem tudott meglenni. Amíg az akkoriban eléggé szélsőbalos eszméket valló Fábry a Naplót „az utódállamok irodalma egyik legfontosabb gócpontjának” nevezte, addig az Újságot „ízlésrontó fertőzés”-nek. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Köves Illés által főszerkesztett lap maga is be akarta bizonyítani, hogy nem csak a bulvár nyerő náluk, s a Kassai Újság Ingyenes Képes Melléklete címmel ők is irodalmi rovatot indítottak, ahol ahol a jobboldali irodalom jeles képviselői, mint Babits Mihály, Erdélyi József, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc és Szabó Lőrinc mellett Móricz Zsigmond, Forbáth Imre és József Attila is megjelentek. Nos, ebbe a lapba írta Parányi Pál álnéven Keller Imre könnyed, erotikával is merészen átitatott történeteit. Egy kicsit meghasonlás is ez önmagával, a művészetről vallott elveivel.
Amíg Irodalmi mozaikok címmel kiadja az első szlovenszkói magyar irodalmi tanulmánykötetet, amelyben Molière, Shakespeare, Herczeg Ferenc mellett olvashatunk a szlovenszkói kritikátlanság átkáról is. A kötetet Fábry is lelkesen üdvözli A Reggel című lapban:
– írja, de ugyan tudta-e akkor, hogy az első esszékötetet kiadó Keller Imre azonos az általa annyira pokolba kívánt Parányi Pállal. Keller irodalomtörténeti és színikritikai munkássága ezzel nem ér véget, 1928-ban a Jubileumi alkony című kötetét, amely a szlovenszkói színészekről szól, s élete utolsó kassai éveiben két fontos anyagon (Kassa város zenekultúrájának története, Kassa város színészetének bibliográfiája) is dolgozik, amelyek felölelnék a város német és szlovák zene- és színháztörténetét is. De ez az aktuális hatalmat, amely egyedül a város teljes elszlovákosításával foglalkozik, legkevésbé sem érdekli. Saját nevén közöl két életrajzi jellegű regényt a XIX. század legendás lengyel zeneszerzőjéről Fredéric Chopinről – az első 1932-ben (Chopin élete és lelke művei tükrében, a másik 1935-ben Chopin élete és szerelme címmel jelenik meg Kassán. S Tisztán egy életen át címmel ír egy kétkötetes regényt egy kassai mártír írótársáról, Merényi Gyuláról, aki a nagy háború egyik első íróáldozata a Felvidéken.
A két kassai lap háborús viszonyai és időleges békeszünetei miatt csak a pozsonyi Magyar Újság hozza le Fábry vitriolos, megsemmisítőnek szánt kritikáját A mayerlingi titok című regényről, amely Rudolf trónörökös és Vetsera Mária örökzöld tragikus románcát meséli el, amely amíg bulvár lesz, addig örök téma marad. De készült már belőle tévéjáték (Szinetár Miklós) és musical (Frank Wildhorn) is.
Keller is megírja a maga változatát, bőven adagolva a bulvárhoz már akkor is nélkülözhetetlen cselszövést és erotikát. Fábry teljesen kiakad, ez lenne hát az út a kisebbségi létben annyira fontosnak hitt minőségi irodalom felé? A mayerlingi tragédia – komédiája címmel megjelentett kritikája nem kegyelmez Parányi-Kellernek: „Íme: a mayerlingi titok – komédiája. Komédia, mely azonban könnyen az ebek harmincadjára került szlovenszkói magyarság tragédiája is lehet. Végeztem, Egy fertőző fekélyt kellett meglátni, megmutatni és – kivágni. Sikerült-e az operáció. Azt most már egyedül a Kassai Újság irodalmi, emberi és erkölcsi belátásán múlik” – írta Fábry, de a lap nem engedett a bulvárból, maga Keller is elkövet még néhány hasonló típusú és nívójú regényt (Elhibázott élet, Koburg Lujza szerelmi története, II. Rákóczi Ferenc és a nők, Orth János tragédiája), s az olvasók ezeket tényleg (v)eszik mint a cukrot.
A harmincas évek egy másik nagy „folytatásos regény”-sikere a Ferenc József szerelmei című regény, amelyet Szőgyén-Wittenbach Hubert álnéven egy gesztetei születésű zsidó újságíró, Kellner József követ el, aki Kellerrel ellentétben nem éli túl a második világháborút, még 1942-ben a majdaneki koncentrációs táborban végzi, így nem is sejtheti, hogy regénye 1989-ben Budapesten könyv alakban is megjelenik, sőt azt cseh nyelvre is lefordítják. Ahogy a rendszerváltás után 1992-ben Keller Imre regénye is megjelenik ismét – immár a saját nevén.
Nem hiszem, hogy a Parányi Pál néven írt regényei a szlovákiai magyarság végét jelentették volna – ahogy azt Fábry jósolta. Sőt még az övét sem, hisz Tóth László tanulmánya mellett ez a (bulvár)regény próbálta a rendszerváltás után feltámasztani haló poraiból. Bulvár ide vagy oda, bizonyára érdemes lenne.
Köszönöm a cikk megírásához nyújtott szíves segítségét Tóth Lászlónak, Oros Lászlónak és Elbéné Mester Magdolnának, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár munkatársának.
