A felvidéki magyar irodalom legjelesebb tudósa

Lacza Tihamér 2018. december 27., 11:49

Az idén lett volna 70 éves és már 15 éve nincs közöttünk a felvidéki magyar írásbeliség egyik legjelesebb képviselője, Zalabai Zsigmond.

Zalabai Zsigmond Fotó: Archívum

Éppen 15 esztendeje, a karácsonyi ünnepek utáni első telefonhívás tudatta velünk a szomorú hírt: meghalt Zsiga. Csak ennyi volt a közlés, mégis azonnal tudtuk, kiről van szó, hiszen barátai, ismerősei csak így szólították Zalabai Zsigmondot, a jeles irodalomtudóst, kritikust, szerkesztőt, egyetemi tanárt, a felvidéki magyar szellemi élet sokoldalú és fáradhatatlan munkását.

Fotó: Archívum

Húszévesen Németh László-i ambíciókkal lépett az irodalomba: a szellemi erők organizátora kívánt lenni, s ez talán sikerült is neki, hiszen ő indította útjára egyebek között az egykori Madách Kiadó Új Mindenes Gyűjtemény címmel ismertté vált sorozatát, majd megálmodta és életre hívta a Bibliotheca Hungaricát, azt a szlovákiai magyar közgyűjteményt, amely fundamentuma és modellje lett minden további ezirányú kezdeményezésnek.

Fotó: Archívum

A ma már alig félezer lelket számláló Ipolypásztón született 1948. január 29-én, és amikor 1966-ban leérettségizett az ipolysági magyar gimnáziumban, a pozsonyi egyetem magyar-angol szakán folytatta és fejezte be tanulmányait. Kezdetben versekkel próbálkozott, de végül a kritikánál állapodott meg, és hamarosan nemzedékének egyik szószólója lett. Az Irodalmi Szemle, majd a Madách Könyvkiadó szerkesztőjeként ő csiszolgatta a fiatal tollforgatók első munkáit, sőt szükség esetén nagy vehemenciával vetette bele magát az irodalmi csatározásokba is. Elsősorban az ő érdeme, hogy az Egyszemű éjszaka című versantológia körül támadt vihar elcsitult, és az idősebb pályatársak is megértőbbekké váltak az új törekvések iránt. Az 1970-es évektől kezdve módszeresen szondázta és elemezte a szlovákiai magyar irodalmat. Kritikáival, esszéivel, mélyen szántó tanulmányaival járult hozzá a vitatott kérdések tisztázásához, elmélyítette önismeretünket, és eközben új alkotások, szellemi értékek létrehozására serkentette pályatársait. A teljesítmény értékét csak emeli az a tény, hogy mindezt egy olyan korban cselekedte, amikor az 1968-as Prágai Tavasz ígérete után megkezdődött a visszarendeződés és a neosztálinista nómenklatúra minden új kezdeményezést gyanakvással fogadott. Ekkor láttak napvilágot szerkesztésében azok a híres antológiák, amelyek mérföldkövei lettek irodalmunknak (Csallóköztől a Bodrogközig; Tapsiráré-tapsórum; Labdarózsa, nyári hó; Jelenlét; Családi krónika), de két tanulmány- és kritikakötetet is megjelentetett (A vers túloldalán; Mérlegpróba), amelyek mintegy kvintesszenciáját adták a legújabb irodalmi törekvések értelmezésének.

Zalabai tudósember is volt, a több kiadást is megért Tűnődés a trópusokon című irodalomelméleti monográfiája Magyarországon sokkal nagyobb feltűnést keltett, mint a Felvidéken.

Fotó: Archívum

Szerteágazó életművének egyik gyöngyszeme az a két kötetes szociográfia és helytörténet, amelyet szülőfaluja múltjának, mindennapjainak szentelt (Mindenekről számot adok; Hazahív a harangszó). Közel negyven éve vetette papírra a következő sorokat: „Bolyongva elmúlt századokban, jövőnket szeretném meglelni tehát. Oly módon mégpedig, hogy a múlt Ipolypásztójónak kis közösségéről beszélve mánk és holnapunk nagyobb közösségéhez szólnénak szavaim. A lehetnénk végett. Múltismeretben: történelmi tápászkodásokban, »önösszeszedésekben« megedződött mai önmagunk életre hívását, az emberei-közösségi tartás és megtartás holnapi erkölcsének istápolgatását kíséreli meg szolgálni ez a könyv.” Az utolsó mondatban rejlik Zalabai legkedvesebb, életét leghívebben tükröző szava: szolgálni.

Fotó: Archívum

Fotó: Archívum

Az 1980-as évektől kezdve egyre inkább a közösség szolgálata hatotta át. Szenvedélyes igazságszeretet, a megalkuvásokat elutasító, a meghunyászkodást megvető magatartása késztette arra is, hogy otthagyja a kiadót, ahol több mint másfél évtizeden át szolgálta a magyar irodalom ügyét, és a somorjai Városi Honismereti Ház munkatársaként ügyködött. Életének legnagyobb fordulópontját az 1989-es bársonyos forradalom jelentette: kinevezték a Comenius Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszékének a vezetőjévé. Nagy energiával vetette bele magát az oktatás megreformálásába. Életre hívta a tanszék műszaki fejlesztését és a tehetséges diákok felkarolását hivatott Szenczi Molnár Alapítványt, és közben a somorjai Bibliotheca Hungarica megalapozásán is fáradozott. És akkor még nem is szóltam arról a hatalmas szervezőmunkáról, amellyel összegyűjtötte a romániai rászorultak megsegítését célzó konvoj rakományát. Iszonyatos erőket mozgósított magában, példája másokat is magával ragadott. De ez az önemésztő szolgálat fokozatosan felőrölte idegrendszerét. Olykor aggasztó hírek érkeztek róla: tétlenségre kárhoztatva, letargiában teltek napjai. Majd ismét a régi Zalabai Zsiga toppant elénk, telve ötletekkel, tervekkel. Összeállította Szenczi Molnár Albert fiktív naplóját (Szrogos adósa vagyok hazámnak), Baróti Szabó Dávid verseinek válogatását (Jer magyar lantom), és egy átfogó munkát is az asztalra tett az 1970-től 1988-ig terjedő időszak szlovákiai magyar lírájáról (Verstörténés). A Verses Bohémia című antológiájában a cseh–magyar kapcsolatok vers béli dokumentumait gyűjtötte csokorba, és további antológiák tervei is foglalkoztatták.

Akik ismerték, tudják milyen remek előadó és szónok volt. Papírról csak ritkán olvasott fel, olyankor is gyakran rögtönzött és kiegészítette a leírtakat. Pontosan fogalmazott, mondatai mívesen csiszoltak, elegánsak voltak, de az öncélú magamutogatást nem szívelhette. Kiadói szerkesztőként is ettől óvta a pályakezdő írótársakat.

Fotó: Archívum

Munkásságáért kétszer kapott Madách-díjat és több más kitüntetésben is részesült, de arra volt a legbüszkébb, hogy egy ipolypásztói parasztember meghagyta hozzátartozóinak: halála után Zalabai Zsigmond Ipolypásztóval foglalkozó két könyvével együtt temessék el.

Szülőfalujában ma emlékszoba őrzi életének tárgyi emlékeit, a róla és ismerőseiről, rokonairól készült fotókat, Somorján pedig, ahol életre hívta a Bibliotheca Hungaricát és ahol élete nagyobb felét töltötte róla nevezték el a városi könyvtárat.

Fotó: Archívum

Fotó: Archívum

Képgalériánk:
Fotó: Archívum

0 HOZZÁSZÓLÁS