Jelentés egy ismerős, mégis „más” világból
A Nagymegyeren élő és alkotó Varga Lászlóról méltán mondhatjuk azt, hogy helytörtész, hiszen „témái” kétségkívül leginkább a szűkebb hazája iránti érdeklődését tükrözik. Mégis, történelem szakos tanárként, s a rengeteg kutatómunka után megszületett könyvek révén történészként is számontarthatjuk őt anélkül, hogy a helytörténészi munkáját nem becsülnénk.
Varga László nemcsak (hely)történész, hanem vérbeli tanár is (volt), kultúraszervező, és sok minden más. Munkájával mindig a közösséget szolgálta, szolgálja. Az ember elcsodálkozik azon, hogy pedagógusi és más munkája mellett hogy tudott ennyi energiát fektetni a helytörténészi munkába is? Felsorolni e rövid, mondhatni rögtönzött írásban nehéz lenne, mi minden került ki a keze alól. Én mint „gyüttment” csallóközi, aki nem olyan régen ismerkedik a régió hagyományaival, történelmével, csak csodálni tudom az ilyen „helyi” embereket (s akkor a szintén „gyüttment”, mondhatni tiszteletbeli „zerdaheli” Nagy Attiláról még nem is beszéltem!), akiknek a múlt kutatása nyilván a szenvedélyük, s ezt a szenvedélyt az adott téma iránti érdeklődés lobbantja lángra. Azon túl, hogy Varga László önálló munkákat is megjelentetett szép számmal, számos kiadvány társszerzője, szerkesztője is. Ha csak a témák, címek közül sorolnánk fel néhányat a teljesség igénye nélkül, mindenképpen ide kívánkozna a következő pár kiadvány: Város a hadak útján – Nagymegyer 1848/49-ben, Béke poraikra – Az I. és a II. világháború nagymegyeri áldozatai és hősei (2002); Hol sírjaink domborulnak (2003, 2013); Falu a nyárfák alatt – Tósnyárasd község monográfiája (2006); Amikor elindul a vonat (a deportálásokról, 2007); Nagymegyer város monográfiája (2009); Velünk éltek – a nagymegyeri zsidóság története (2010).
Ezenkívül írt a nagymegyeri énekkari mozgalomról, a Dunaszerdahelyi járás Csemadok-alapszervezeteinek a megalakulásáról, Nagymegyer kulturális emlékeiről, s az egyházzal, és az iskolaüggyel kapcsolatos témák sem kerülték el a figyelmét. Amit leírt, adalék mindenkori önismeretünkhöz, hogy honnan jöttünk, milyen volt a távolabbi és közelebbi múltunk, kik vagyunk, és talán még az a kérdés is felvetődhet bennünk, hogy ezek után hová, merre tartunk. Nem beszélve Varga László fentebb már megemlített kultúraszervezői munkájáról, példának okáért a Nagymegyeri Tájház létrehozásáról.
Tavaly pedig egy új könyvvel lepte meg olvasóit, elsősorban a nagymegyerieket. A téma érdekes, hiszen a mai fiataloknak, vagy fiatalabbaknak egy régenvolt tanítási intézmény munkájába, mindennapi életébe nyújt bepillantást. Címe: A nagymegyeri zárdaiskola története (1902–1945). Megjelent a Pro Museum könyvek 7. köteteként, Komáromban, 2023-ban.
olvashatjuk a könyv bevezetőjében. Megtudhatjuk azt is, hogy az épület a magyar iskolák újraindulása után, pontosabban 1949-től egészen 1994-ig továbbra is iskolaként működött, hiszen a Nagymegyeri Magyar Tannyelvű Alapiskola alsó tagozatának diákjai itt koptatták az iskolapadokat. Később, ez az egyház tulajdonában lévő épület üresen állt nagyon sokáig, mígnem a nagymegyeri cserkészcsapat és a helyi ifjúsági klub ki nem alakította benne az ifjúsági központot.
A legtöbb egykorvolt iskolás, öreg diák bizonyára szívesen böngészi azokat az évkönyveket, kiadványokat, amelyek hajdanvolt alma materéről szólnak, de érdekesek lehetnek azok a könyvek, füzetek is, amelyek egy régen eltűnt, vagy letűnt világról tudósítanak, különösen akkor, ha a volt intézmény épülete mellett naponta jár el az ember.
A könyv szerkezete, azt is mondhatnánk, rendezett, áttekinthető, mégis színes és az egész tulajdonképpen ügyesen rendszerezett és körültekintően „tálalt” adathalmaz, kiválóan alkalmas a böngészésre. Varga László viszonylag rövid bevezetője eligazít bennünket sok vonatkozásban, hogy utána a zárdaiskola történetét és mindennapi életét is bemutassa nekünk.
Megtudom, hogy a zárdaiskola építtetője a csicsói grófnő, kőröspataki Kálnoky Adalheidis–Sabran Pontevés volt, aki az iskolát és templomot elhunyt fia és férje emlékére emeltette. A leányiskola a Szent Elzeár Iskola nevet vette fel.
Varga László elárulja a mindenkori olvasónak, hogy az ösztönzést a könyv megírásához elsősorban az iskola 1921 óta vezetett krónikája és a megmaradt osztálynaplók adták. Gondolom, tanárként és történelem szakosként is érdekes kutatási terület volt számára.
olvasom. Megtudom azt is, hogy a tanulók többsége nagymegyeri volt, vagy a közeli településekről, tanyákról járt be, de néhány szlovák nemzetiségű tanulója is volt az iskolának és sokan tanultak ott a környező falvakból is (Alistál, Apácaszakállas, Balony, Bogyarét, Csicsó, Csilizradvány, Csiliznyárad, Izsap, Gellér, Ekecs, Lakszakállas, Nemesócsa, Nyárasd, Medve, Szilas, Tany). Ezenkívül városokból (Pozsony, Budapest, Érsekújvár, Komárom, Dunaszerdahely, Szenc stb.) is jártak diákok a zárdaiskolába. Aki azt hinné, hogy kizárólag jómódban élők járatták ide leánygyermeküket, téved:
Ugyan mit jelenthet ez az utolsó mondat. Valami olyasmit, amit még szépapáink éltek át:
A zárdaiskola karitatív tevékenységet is folytatott. Bizony szükség volt rá, hiszen, mint kiderült, voltak olyan tanulók, akiknek még cipőjük sem volt. Az iskola alapvető műveltséget adott a tanulóknak. Meghatározó szerepet játszott a fenntartó katolikus egyház. De kik is tanítottak a zárdaiskolában?
olvashatjuk, s a szerző név szerint is megemlít néhány oktató-nevelő nővért, továbbá említést tesz az iskola irányítóiról is.
Varga László a következő sorokkal ajánlja a könyvet olvasóinak (e néhány mondatban minden benne van: a tisztelet, a múltunk iránti érdeklődés, s a közlés, a tények, ismeretek átadásának szándéka):
A továbbiakban megtudhatjuk a könyvből, milyen is volt Nagymegyer a huszadik század elején (elöljáróság, gazdasági helyzet, iskolaügy, egyház stb.), kik voltak az iskolaépítő Kálnokyak, hogyan szervezték meg a zárdaiskola megépítését, majd az iskola működtetését. Az iskola felszentelésére 1902. július 27-én került sor. Mint kiderült, a könyv szerzője csak az 1904–1905-ös tanévtől fennmaradt forrásokat tudta felhasználni. Innen sorjázik a könyvben bemutatott tanévek részletes ismertetése, osztályokra, tanulókra, a tanulók lakhelyére lebontva, a szülő foglalkozását is feltüntetve. Mintegy ízelítőképpen lássuk tehát az említett 1904–1905-ös tanév I. osztálya tanulói névsorának legelejét:
És ez, táblázatba foglalva így sorjázik tovább, bemutatva hatezer diákot, sok-sok osztályt, miközben az adott iskolai évhez a szerző számos érdekes adalékkal és képpel szolgál, pl.:
Természetesen a zárdaiskola is megérezte a társadalmi-politikai élet és a világ jelentős változásait. Ezekre a könyv szerzője külön is kitér. Pl.:
Mint már fentebb írtam, a szép kiállítású könyv sok dokumentumot, fényképet, eligazító adatot tartalmaz. A felhasznált források és szakirodalom feltüntetése mellett a kiadvány végén megtudhatjuk, milyen könyvek jelentek meg eddig a Pro Museum jóvoltából, és még üres lapokat is találunk a legvégén esetleges jegyzeteinknek.
Ajánlom azoknak a figyelmébe, akiket érdekel a téma, vagy „csak” valamely felmenőjüknek a nevét szeretnék megtalálni a lajstromokban. Önismeretünk elmélyítéséhez kiváló alkalom tehát Varga László: A nagymegyeri zárdaiskola története (1902–1945) című, 2023-ban megjelent könyvének olvasása, lapozgatása, böngészése.
