Irodalomról, liberalizmusról, halálról - Beszélgetés a jubiláló Grendel Lajossal

2018. május 8., 10:49
Kövesdi Károly

„Szerencsére az irodalomnak nincs kora, örökifjú és koravén egyszerre, s épp ezért egyáltalán nem kell törődni a szerzők korával. Az viszont, amit Grendel Lajos átemelt ebbe az időtlenségbe, sok tekintetben lenyűgöző.” – írja a művészről Száz Pál. 

Azt hiszem, sőt biztos, hogy így van: Márai Sándor mellett te vagy a legismertebb és legolvasottabb felvidéki író. És ugyancsak te vagy az, akinek a műveit a legtöbb idegen nyelvre lefordították.

Ezt nem tudom pontosan, de lehet, hogy így van. A novelláimat vagy tizenöt nyelvre, a regényeimet pedig nyolc nyelvre fordították le. A szlovákon túl a francia fordításból van a legtöbb és a lengyelből, sőt lengyelül három kötetem jelent meg, s ha nem csal a memóriám, most készül a negyedik. De jelent meg regényem angolul, németül, olaszul, szerbül, bolgárul, oroszul és természetesen szlovákul. Utóbbi nyelven rengeteg. Ez azért is tölt el elégedettséggel, mert még mindig lévainak érzem magam, és Léváról kijutni a nagyvilágba külön örömömre szolgál.

Néhány éve volt egy találkád a halállal. Más ember lettél? Megváltoztatta az életszemléleted?

Tulajdonképpen nem. Amúgy szerencsém volt. Az agyvérzésem óta írni alig tudok, beszélni már jobban, viszont azóta szlovákul nehezen fejezem ki magam, angolul pedig olvasni bármit tudok, de beszélni alig. Olyan nyolcvan százalékban egészséges vagyok, de a húsz százalék az végképp elveszett. Sajnos.

Attól függ, honnan nézed: örülsz a nyolcvannak vagy sajnálod a húszat?

Nézd, hetvenéves vagyok, de nem foglalkozom vele. Sőt, igyekszem elfelejteni. Ötvennek érzem magam. Folyamatosan.

Most jelent meg rólad egy monográfia.

Tegnapelőtt vettem meg Pesten, az Írók Boltjában. Kíváncsi voltam, mert nem ismertem a kéziratot. Elek Tibort, a szerzőjét nagyon jól ismerem, sőt a barátomnak tartom, de előre nem mutatott belőle egy sornyit sem. Kitűnően van megírva, végre egy tisztességes monográfia készült rólam. Ennek nagyon örülök.

Léváról, az általad megírt New Hontról jut eszembe Tamási Áron mondása: azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. A világirodalomból pedig Faulkner kimondhatatlan nevű Yoknapatawpha megyéje ugrik be. Mennyire fontos, hogy otthon legyünk?

Tamási Áron megállapítása egyértelmű. De ha már Faulknert említed, ő különösen fontos a számomra. A faulkneri világ tulajdonképpen a vesztesek világa. Az amerikai Dél 1865-ben veszített, és az amerikai Délre mindez egy bő évszázadig hatott. Mi is vesztesek vagyunk, éppen száz esztendeje, és ahogy az ottani amerikaiaknak, nekünk is különféle traumáink, előítéleteink és különféle szorongásaink vannak. Mindez Faulkner regényeiben kifejeződik. Azért tartom őt a legnagyobb amerikai írónak, mert maradéktalanul visszaadta az amerikai Dél hangulatát, frusztrációját, miliőjét. Tőle egyébként sokan tanultak, köztudott, hogy Márquez is.

Sőt, már akkor faulkneriánusnak tartották, amikor még egy sorát sem olvasta. De ugorjunk vissza Lévára és Pozsonyba, hiszen szinte egész életed a szlovák fővárosban telik.

Igen, de indőnként eljárok Lévára. Most is, május 20-án lesz a Bőröndök tartalmának bemutatója a városban. Léva részben idegen, részben pedig túlságosan közel van hozzám. Már alig vannak ott barátaim, s maga a város is megváltozott, főleg nemzetiségi összetételében lett elég siralmas hely. Ugyanakkor a Reviczky Társaság, a gimnázium tartja magát. A beolvadás dacára is van valami szívósság a lévai magyarokban, amit nagyon tisztelek.

Fotó: Görföl Jenő

Pozsonnyal hogy állsz? Szereted, elviseled?

Szeretem. Itt lakom a belvárosban, és ez élhető hely. Kifejezetten jó város, mert nem túlságosan sznob, és nem is túl provinciális. Pestet például nagyon szeretem, de néhány nap múlva el kell jönnöm onnan.

Szlovák–magyar viszony. Gondolom, nincs gondod vele, a szlovák olvasók is szeretnek.

Dehogyis nincs! Például egyik legjobb szlovák barátommal mindig összeveszünk. Persze, csak rövid időre. Más-más megközelítésben látjuk a dolgokat, a történelmünket, és a két vélemény, sajnos, kizárja egymást. Bizonyos pontokon túl egyszerűen nem értünk egyet. Ennek ellenére a legjobb barátom.

Mindenki tudja, hogy fiad, Gábor egy szlovák politikai párt vezetője. Hogy van ez?

Nem avatkozom bele a fiam dolgaiba. Felnőtt ember. Az unokám tökéletesen beszél magyarul, és ez a fontos. Az apjával kizárólag magyarul beszél. Másik unokám (a lányom lánya) tizenkilenc éves, most érettségizik. Sajnos, egyre kevesebb időm jut rájuk.

Téged támadnak is, szeretnek is mindkét „oldalon”. Tagja vagy a Magyar Művészeti Akadémiának és tiszteletbeli tagja a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi Magyar Irodalmi és Művészeti Akadémiának.

1998-ban Lengyel Balázs javaslatára lettem a Széchenyi-akadémia külsős tagja, és 2005-ben Temesi Ferenc javaslatára kerültem be az MMA-ba. A két testület azóta sem vitatkozik egymással, inkább csak a szlovákiai vagy a délvidéki magyarok ágálnak ellene.

A megosztottság az anyaországban is, itt is jelen van. Hogy lesz ebből nemzeti minimum?

A kilencvenes években még talán megvolt. Katasztrófának tartom azt az irányvonalat, amelyet Gyurcsány Ferenc képvisel.

Nem csak a posztszocialisták vannak a túloldalon, de a liberálisok is. A művészek pedig mindig is szabadgondolkodók voltak.

Persze, én is liberális vagyok, de az 1914-es értelemben. Mondjuk Tisza Istvánnal tökéletesen egyetértek, ellentétben a mai liberálisokkal, akik Bethlen Istvánnal sem tudnak mit kezdeni.

Azzal a Tiszával, akit Ady Endre állandóan ostorozott?

Igen. Nagyon szerencsétlennek tartom, hogy támadta. Mert Ady vitathatatlanul zseni volt, de a Tiszához való hozzáállásával nem értek egyet.

Hogyan lehetne kitörni abból a szűk látókörből, ami a mai liberálisokat jellemzi?

Írtam egy irodalomtörténetet, amelynek bővített kiadása megjelenés előtt áll. Oda, tetszik, nem tetszik valakinek, fölvettem az úgynevezett jobboldali írókat is, mint például Wass Albertet, Nyírő Józsefet, Thormay Cécile-t, Bánffy Miklóst.

Herczeg Ferenc? Olvastam valahol, hogy lektűríró volt.

Szamárság! Bizánc című drámája a huszadik századi magyar drámairodalom csúcsa. Nem tudom, miért nem játsszák? Amúgy nem tartozik a huszadik századhoz. Olyan, mint Mikszáth, csak kevesebb iróniával. Arra törekedtem az irodalomtörténetemben, hogy leválasszam a lektűrt az igazi irodalomról. Wass Albert, Nyírő nem lektűrt írt, ha valaki annak nevezi, vagy nem olvasta, vagy elfogult. Hozzáteszem, hogy Lengyel József, aki marxista író volt, legalábbis 1937-es letartóztatásáig, megírta az egyik legnagyobb magyar regényt, az Igézőt. Számomra mindegy, hogy valaki jobb, vagy bal oldali. A teljesítménye számít. A magyar irodalom legjobbjai közt ott a helye Tormay Cécile-nek és Lengyel Józsefnek, akárcsak Déry Tibornak. Így állunk például Remenyik Zsigmonddal, akit abszolút feledésre ítéltek, holott az egyik legnagyszerűbb írónk. Igaz, hogy a zsidók közt gój volt, a népiek közt urbánus, de sehová nem tartozott. Ráadásul nagy kalandor volt. Chilében alapított egy irodalmi irányzatot, Argentínában élt, hazajött, kivándorolt Amerikába, negyvenben hazajött. A negyvenes évek kezdetétől három-négy műve szerintem a legjobbak közé tartozik a magyar irodalomban. Az Élők és holtak például 48-ban jelent meg, amikor bezárult a határ, s már nem is lehetett igazi visszhangja.

A felvidéki írók közül tudnál említeni tehetséget?

Az az igazság, hogy inkább a magyarországi írókkal vagyok kapcsolatban. Egy-két kivétel azért akad. Például Száz Palinak a könyve szerintem szenzációs. Vagy Fülöp Anti könyve. Őt bevettem az irodalomtörténetembe, méghozzá igen hosszasan. A Piszkos ember című regénye például a legjobb csehszlovákiai magyar művek közé tartozik, abszolút el van felejtve.

Fotó: Görföl Jenő

Min dolgozol jelenleg?

Emlékiratokat írok. A nyáron be is fejezem, kétszáz oldalra tervezem.

A minap olvastam egy regényrészletet tőled, és olyan hangulat áradt belőle, mintha késleltetett boldogságról írnál. Mintha rég megtörtént esemény visszaidézése boldogságot jelentene.

Az agyvérzésem óta kicsit más ember lettem. Sokkal jobban élvezem az életet, mint azelőtt. Például nem dohányzom, ami nagy dolog, mert azelőtt húsz cigarettát szívtam el naponta. A bort ma is szeretem, ráadásul a vörösbor kimondottan egészséges.

Ritka az az író, akinek az olvasói a könyveit követelik a közösségi oldalakon. Ebből kiderül, hogy aktívan ott vagy a facebookon, ami egy korosabb alkotó részéről nem szokványos. Mire jó ez?

Arra jó, hogy kapcsolatban lehetek ismerősökkel és a világgal. Ez fontos dolog, mert a közösségi oldal azonnal közli az írásomat, és akár Debrecenben, Pécsett, vagy mondjuk Párizsban reagálhatnak rá. Mintha Párizs itt lenne a szomszédban. És ez jó.

(Interjúnk a MAGYAR7 c. hetilap bevezető számában jelent meg.)

Kövesse facebook oldalunkat is!