Húsz éve tartó rajongás

Egy fiú seprűn lovagolva éppen furcsa pózban nyúlt egy repülő, szárnyas golyócska után, mögötte egy boltív, a könyv hátoldalán pedig egy háromfejű kutya alakja nézett vissza rám. Elolvastam a címet:

Harry Potter és a bölcsek köve.

A hátlapján a rövid leírás is nagyon bizalomgerjesztő volt, hiszen már akkor is szerettem a varázslatokat és a mindenféle bizarr dolgokat. Igaz, akkor még lassú tempóban olvasgattam a könyveket, de már az első fejezet olvasása közben rájöttem, ez a könyv nekem lett teremtve.

Órákat töltöttem az ágyamon, és azt vettem észre, hogy alig érdekel, ha éhes vagy szomjas voltam, esetleg vécére kellett mennem. Mert még ezt és ezt a fejezetet hadd olvassam el! Nem akartam a végére érni, mert tudtam, ha befejeződik a történet, akkor bennem hatalmas űr marad. Később kiderült, hogy több rész is készül a könyvből, hogy egy sorozatba kezdtem. Akkor még nem volt világos, évente hány könyvre fogok várni. A sztori szinte megbabonázott, magáévá tett.

Az iskolában is egyre többen belekezdtek Harry kalandos történetébe, de nem mindenki lett rajongó. Az egyik barátnőmmel nagyon sokat beszéltünk róla. Mi bizony nagy rajongókká váltunk. Otthon pedig csak erről tudtam csacsogni.

Az első rész VHS-en volt még meg és rongyosra néztem. Fokozatosan összegyűlt mind a hét rész, valamelyik már DVD-n is megvolt. Minden, ami Harry Potter világával kapcsolatos, begyűjtöttem, elolvastam, kinyírtam az egyes cikkeket, amelyek az újságokban megjelentek, még ha a film címe csak a tévéműsorban szerepelt, azt is kiollóztam.

A matricás albumok összes része megvolt, igaz, sok helyen üresen maradtak a kiskockák, mert azért annyi zsebpénzem mégsem volt, hogy sikerüljön begyűjtenem az összes képet. Sajnos papám jóakarata sem volt elég, pedig tőle zsebpénzt és matricát is kaptam. Néha csak úgy. Tudta, hogy imádom gyűjteni, s hogy ezzel örömet okoz nekem. Nagyon szerettem ezért (is)!

Játékok, saját készítésű fapálcák, kiegészítő kötetek tömkelege roskadozott a polcomon, és még mindig roskadozik. Amikor húgom már idősebb lett, őt is bevontam a világomba, és mindenféle karakteres játékra ösztökéltem. Ő volt Hermione Granger, én pedig Ginny Weasley, de az is megesett, hogy a fiúkaraktereket is nekünk kellett játszani. Volt otthon egy jegesmedve plüssünk, azt neveztük ki Harry baglyának, Hedvignek. Sokat nevettünk és bohóckodtunk így. Kreatívnak éreztük magunkat és nagy fanatikusoknak, akiknek semmi sem jelent akadályt.

Mert ennek a rajongásnak sosem lesz vége. Hiszen már egy életre szól. Emlékszem, milyen csalódott voltam – akkor már tizenöt éves lehettem –, amikor az utolsó rész (A halál ereklyéi) utolsó fejezetét olvastam.

Ahogy a végére értem, az történet végső szavai is felhangzottak a fejemben, ott éreztem, hogy nem lesz több varázslat, nem lesz több izgalom.

Nincs több kötet, nincs tovább a történet, a kocka el van vetve.

Lényem egy része összetört, de nem szabadott túl sokáig gondolkodnom rajta. Furcsa volt az az üresség, amit akkor éreztem. Ám tudtam, hogy a történet maga nem múlik el. Nem múlhat el, mert ott vannak a könyvek mellettem, s bármikor újra élhetek egy-egy kalandot. Lehet, gyerekesen hangzik, de nekem ez a könyv jelenti a saját, eldugott világomat, amelybe nagyon szeretek visszabújni, ha el szeretnék tűnni a nagybetűs Élet gondjai elől.

Mert már én is más szemmel látom a világot, mint akkor kisgyerekként és tiniként, sokkal összetettebb minden, de mégis egyszerű, mert még tudok gyerekfejjel gondolkodni. Sosem akartam felnőni, mind a mai napig nem is érzem magam felnőttnek, csak a társadalmi konvenciók követelik ezt meg tőlem, mert ha rég betöltöd a tizennyolcat, akkor te már felnőtt vagy.

Talán, ha majd megszületik az első gyermekem, akkor felnövök én is. Amíg a pocakomban nevelkedik, addig is Harry Pottert fogok olvasni, hangosan, hogy ő is megtapasztalja azt a csodát, amit átélhettem, és még most is élem. Után pedig ő fog olvasni a jó kis eseményekről.

Húsz évvel ezelőtt adták ki az első Potter regényt magyarul. Húsz éve már annak,

hogy tudjuk (már aki) mi az a kákalag, dementor, Abszol út, és azt is tudjuk ki Makesz meg Csámpás.

Köszönet érte Tóth Tamás Boldizsár fordítónak és természetesen a varázsvilág megalkotójának, Joanne Kate Rowlingnak. A könyvek által azt is megtanultam, hogy a barátság az egyik legfontosabb dolog a világon, hogy

a szeretet mindennél többet ér, s hogy nem minden arany, ami fénylik. Még, ha koboldok készítik is…