Hogy volt?! Hogy volt?!
Nemzedékem, a ma már a hetvenen túliak társaságának tagjai a múlt század második felének éveiben a televízió jóvoltából ismerhettek meg olyan kiváló színészeket, művészeket, muzsikusokat, akikre túlzás nélkül illik a klasszikus jelző.
Elég csak megemlíteni néhány nevet: Básti Lajos, Ferencsik János, Harangozó Gyula, Honthy Hanna, Palló Imre, Sulyok Mária, Tolnay Klári – már ez önmagában igazolja a fenti megállapítást.
A felvidéki Nagysurányban született Rajk András (1920–2002) publicista és újságíró elsősorban színi kritikákat (Kényelmetlen páholy címmel egy válogatása is megjelent 1972-ben) és művészportrékat írt.
Szóban forgó kötete 1979-ben látott napvilágot és 23 kiváló színész, muzsikus, balettművész, zenei rendező portréját tartalmazza. Ezek afféle szabálytalan interjúk, meg-megtoldva a kérdező személyes benyomásaival.
Rajk nem a pillanatot ragadja meg ezekben a „beszélgetésekben”, visszalapoz a kezdetekig és kiemeli az életút legfontosabb állomásait is.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2025/48. számában.