Hazafelé a hazába

2021. július 14., 09:28
Fiala Ilona

A haza főnévként szülőföldet jelent, azt az országot, azt a népközösséget, amelyhez tartozunk. Helyhatározószóként a hazafelé irányulást, lakóhelyünkre, otthonunkba, hozzátartozóinkhoz, illetve szülőföldünkre való irányulást. Tompa Andrea Haza című regénye elsősorban a főnév jelezte haza fogalmát körvonalazza.

könyvborító
Fotó: ma7

Főhőse ugyanis fiatalon hazát vált, s ötvenévesen két országot is hazájának mondhat. De a hazafelé vett irány is bőven szerepel a könyvben, hiszen a cselekmény magvát az újabb hazából való hazatérés adja a szülőföldre – egy osztálytalálkozó kapcsán. „Lehet, hogy még mindig, három évtizednyi utazás után is ugyanúgy feszül rá az utakra, úti célokra. Előre akar menni. Csak előre. Haza.” Valahonnan valahová – a tér, a helyszín megnevezetlen.

A regény – vagy inkább esszék, elmélkedések, visszaemlékezések, filozofálások, eszmefuttatások bravúros füzére – bemutatja az ötvenéves nő életútját, az irodalom és nyelvészet terén elért sikereit, írói pályafutását, az idegen nyelvek ismeretéből adódó lehetőségeit, a honvágyat, a családhoz és leginkább az anyanyelvhez való kötődését.

„Az egyetlen lakható tér a nyelv, ha elveszíti,  meghal.” Nem tudjuk, hogy a főszereplő valójában kicsoda, honnan származik, és hová megy haza. Tehát a főhős és a tér, a helyszín nincs megnevezve. De az olvasó számára egyértelmű kiderül az utalásokból –, hogy a főhős Erdélyből, Kolozsvárról származik, és olykor szorosan, máskor lazábban összefonódik a kötet írójával.

A hazafelé vezető úton sok minden idéződik fel benne. Gyermekkor, tájak, folyók, tavak és hegyek, barátságok és szerelmek, regények, versek, orosz klasszikusok, emigráció, irodalmi idézetek, a nagymama, anya és apa, akit korán elveszt, és alig tud róla valamit.

Ezért is próbálja felkutatni dossziéját, amelyből kiderülne számára, ki is volt tulajdonképpen, milyen volt, mit csinált. „De miért gondolja, hogy egyáltalán lehet az apjának dossziéja, kérdezi csodálkozva az anyja, amikor találkoznak. Hiszen nem csinált semmit. Apád nem csinált semmit. Nem gondolja, nem feltételezi, csak megfogalmazódott benne, hogy ha netalán valahol még lehetnek az apjának nyomai, … temetetlen maradványai, melyek nyugalomra vágynak, akkor ő azokra kíváncsi.”

A Fiú húsz évvel később ismeri meg a nagyapjáról szóló jelentéseket, aki már nem érti azt a nyelvet, amin ezek a jelentések íródtak, ő már kint született.

A Fiú, a könyv fontos szereplője, biztos pont az írónő életében. Amikor már beszélni tud, kérdéseket zúdít mindenkire. A végeérhetetlen kérdések sora sosem marad abba. De ahogy nő és kamaszodik, a kérdések rövidebbek és tűnődőbbek lesznek. És kérdéseire egyre kevésbé vár választ. Felnő, és mindig jelen van, mindig „ott” van, ámbár az anya érzelmi történeteinek súlyát már nem viseli.

Fontos része a könyvnek a kivándorlás, az ősatya tíz megpróbáltatásának egyike. Az írónő anyja hatvanhét évesen vándorolt ki, hét évvel ezelőtt.

A testek elköltöznek. A sejtek pedig kicserélődnek ennyi idő alatt. Az ő teste már sokadszor cseréli sejtjeit az új hazájában. Talán teljesen kicserélődött. Adaptálódott. Már nem is az az ember, aki elment? Sejtszinten is egészen más? Az anyja sejtjeinek mennyi ideje van? És a lélek? A léleknek mennyi idő kell?”

Felötlik a Tanárnő képe, akiben nincs, sosem volt szemrehányás, várja, jöhet, az ajtaja nyitva áll, aki „Lágy, mint a haza, mindent megbocsát.”

Az osztálytalálkozón beszédet kell mondania, végtére is író, a szavak mestere. Voltaképpen nincs sok mondanivalója, hiszen alig érintkezett az osztálytársakkal ez elmúlt harminc évben. Nem is akart eljönni a találkozóra. De eljött, mert nem talált elég okot rá, hogy ne jöjjön el. 

Sok-sok figurával találkozunk a kötetben. Mindenkinek megvan a maga története. Például a jó néhány évtizede Amerikában élő Festőnek, aki földije, ugyanabból a városból származik.

Harmincöt évvel idősebb az írónál. Az új hazában ismerkednek meg egy kiállításon, barátok lesznek. Sok minden köti őket össze, többek között a török kávé, vagy az igazi tárkony, amilyen csak otthon terem. Az Orvos szerint a Festő tüdőembóliában halt meg. „– Az igazságot nem írjuk le – jelenti ki szárazon… De erről önök, írók többet tudnak. A mi jegyzőkönyvünk is csak olyan, mint az irodalom. Fikció.”

Ágó, a Yale Egyetem előadója, elismert kutatója, matematika-fizika doktora és csillagásza az osztálytalálkozón élvezettel kezeli a sörcsapot. „…másfél decis, talpas borospoharakba tölti a világos, erős ízű sört, hogy gyakrabban csapolhasson. Mindig pincérnő szerettem volna lenni, közli ábrándosan, mint akinek élete nagy álmáról kellett lemondania.”

A diszlexiás Bali, aki otthon maradt, harmincöt évesen jelentkezett a jogi egyetemre, és szívós munkával el is végezte. Azért, hogy vissza tudja szerezni családja és mások egykor elkobzott vagyonát. „A becsület kedvéért – az elődök, a sírban fekvők iránti tiszteletként, végső nyugalmukért, és főleg, mert apámnak ez volt a kívánsága…”

Ari, az egyetemi csoporttárs nem tudott eljönni az osztálytalálkozóra, mert éppen egy más országba költözött. Ha valaki emailt ír neki, így kezdi a levelet: Hol is vagy most? Melyik országban?

Rita sem tudott eljönni, ők is költöznek. Más helyre, más vidékre, más országba. Kincső amerikai vegán lányát Suzannek hívják. Nem beszéli az édesanyja nyelvét. Az anya amerikaiak számára fura nevét azért hibátlanul ejti. Nemo, azaz Zsolt Skandináviában él. Azt állítja, nem ők választották új hazájukat. „Ez a haza választott minket. A gyerekeink már dánok, persze. Én viszont sohasem leszek teljesen az.” Csaba svéd. Svéddé vált.

A főhős a találkozón tartott beszédében kitér a közös történetre. Harminchat osztálytárs közül huszonhárman elmentek, tizenhárman maradtak. „A prímszámok sora végtelen. Mi, akik Eukleidész Elemek című könyvében is szerepelünk, végtelen sokan vagyunk, akik maradnak és elmennek, más szóval szétszóródnak a világban. Azonban csak önmagunkkal vagyunk oszthatóak.”

A Fiúnak mondja el az osztálytalálkozó részleteit, és igazából akkor ötlik fel benne, hogy a három együtt töltött nap alatt milyen jók voltak egymáshoz. Talán éppen azért, mert többségük elment, ritkán látják egymást, s ezért nincs okuk a versengésre.

Tompa Andrea Haza című regénye különleges kötet. Mélyen elgondolkodtat, felvillantja a be nem teljesült várakozást, a biztonság, bizonyosság végeérhetetlen keresését, és vázolja azok történetét, akik otthon maradtak, mert úgy gondolták, ott kell boldogulniuk, de azokét is megérteti az olvasóval, akik elhagyták otthonukat, és egy új hazában próbálnak új történetet kezdeni, új életet felépíteni.

Tompa Andrea: Haza, Jelenkor Kiadó, 2020

Kövesse facebook oldalunkat is!