Hábetler, Mocorgó, Vonó Ignác és más hasonszőrűek
Az ezerszer áldott és elátkozott VIII. kerület, Józsefváros írója volt. És Angyalföldé. Amikor 92 évesen meghalt, az itteni Duna-partról szórták a hamvait a folyóba. Egész életében azok életét írta, akik közül ő maga is jött, s akiknek minimális esélye sem volt a kitörésre. A Hábetlerek, Makics Józsefek, Vonó Ignácok életét öntötte örökbe, ő, az Író, aki minden művét személyesen is végigkísérte, sőt még azt is elárulta, hogyan is születik meg egy irodalmi mű (Cserepes Margit házassága). 100 esztendeje született Fejes Endre.
Micsoda paradoxon: senki sem beszélt nála trágárabbul a magyar irodalomban, ahogy senki nem írt nála líraibb szövegeket (Élő Klára) és senki nem szerette jobban a kiválasztott hőseit, mint ő. „Adjon nekem száz forintot, s elmondom magának az életemet” – mondja az Írónak Mocorgó, vagyis Makics József egy angyalföldi kiskocsmában, aki 1956 november 2-án egy eltévedt golyónak „köszönhetően” fejezi be az életét.
Az életét, amely annyira tipikus magyar sors, s amelynek egyes elemeit a saját zűrös életéből mentette át Fejes.
Az annyiszor áldott VIII. kerületben született, s bár környezete semmi jóval nem kecsegtette, leérettségizett. „Láttál már csodát, mesék birodalmát? Én ott születtem. Túl az Üveghegyen, az ezerszer áldott nyolcadik kerületben. Három éves voltam, kis taligát loptam az óvodából. Négyévesen almát a fűszerestől, tízévesen tanultam a törvényt. Nőnek nem lehet igaza. Bal zsebemben pénz legen, jobb zsebemben rúgós kés. Senkitől ne kérjek, senki el ne vegye. Dolgozót szánni, betörőt becsülni, besúgót hazavágni, koldust leköpni. Ilyen világ nevelt föl, mást nem ismerem. És még egy apróság. Barátunk feleségét börtönben ülő ember asszonyát nem keféljük…” – írja valahol.
Ahogy Mocorgó – a frontszolgálatról megszökve, Budapesten bujkálva kalandos körülmények között ő is túlélte a második világháborút, majd a háború után Nyugatra ment egy élhetőbb élet reményében. Szénbányász Belgiumban, majd a párizsi Renaultban szalagmunkás.
De 1949-ben hazajön, hiszen immár hivatalosan is a munkásosztályé a hatalom. Gyorsan kiderül, itt is vannak egyenlők és egyenlőbbek, s mire ismét úgy dönt, másodszor is Nyugaton próbál szerencsét, már szigorúan őrzik a szocialista államrend határait.
Nyugat helyett a kistarcsai internálótábor következik. Nem egész négy évre. De még ekkor sem utal szinte semmi arra, hogy a XX. század egyik legjelesebb magyar írója készülődik az angyalföldi kocsmákban, ahol egy százasért, egy kopott öltönyért, néha csak egy felesért beszélteti a hőseit. S amíg 1956 után tízezrek hagyják el az országot az ideiglenesen ellenőrizetlen határokon, Fejes marad.
Pár novella után 1958-ban megjelenik A hazudós című elbeszéléskötete, amelyben készen kapunk egy nagy írót.
Aztán négy év múlva bekopogtat a világhír is. Megjelenik a Rozsdatemető, a hábetlerizmus regénye, amelyet több mint húsz nyelvre, még japánra is lefordítanak. A regény egy év alatt több kiadást is megér, sőt 1963 novemberében Kazimír Károly színpadra is viszi.
Igazi antidráma – mondják róla a kritikusok, a közönség körében, akik között sok-sok hábetlerista is magára ismerhet a nézőtéren, kirobbanó siker. Szabó Gyula, Madaras József és a Hábetler családot összetartó anya, Pék Mária szerepében Horváth Teri.
Már itt megjelenik a későbbi drámát elkísérő örök narrátor, az Író, akit először Mécs Károly személyesített meg.
S hogy mi az a hábetlerizmus, amely felőrölte a magyar lelkeket (is)? Az Író maga adja meg a választ: „Ti, akiket magam mögött hagyok ebben a rendszerben is, százszor különb életet élek nálatok, legalább munkaügyi főeladó lettem, és még előbbre is jutok, tanulok akkor is, ha minden funkcionáriussal egyenként kell verekednem, ti mertek prédikálni? Miféle jogon?
Dzsessz, tánc, hajrá Fradi. Csak zabáltok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök, és ágyba bújtok, kedves Hábetler elvtárs! [...] Láttál már színházat belülről? Elolvastál egyetlen könyvet is? Pedig te vagy ennek a hatalomnak a birtokosa, esztergályos főnemes, háborús mártír, hiszen a szerelmedet és a kislányodat egy kis feledékenység miatt égették el Auschwitzban.”
S ne feledjük, a hatvanas évek első felében vagyunk, amikor sok-sok éves hallgatás után először mutatkozik igény a múlttal való szembenézésre
(ha nem is az azzal való leszámolásra, amely máig várat magára). Ekkor készülnek Fábri Zoltán (Húsz óra, Utószezon), Kovács András (Hideg napok, Nehéz emberek) és Jancsó Miklós filmjei, amelyek sokszor dokumentarista eszközökkel, hűvösen tárgyilagosan, az oknyomozó riporter és a krónikus eszközeivel közelítenek ugyancsak kényes és nem is veszélytelen témájukhoz, s úgy tűnik, van is igény a szembenézésre.
A Rozsdatemető színpadi változata szinte minden vidéki városba eljut, 1965 április 7-én Konrád József rendezésében a komáromi MATESZ is bemutatja.
Nádasdy Károly, Bugár Béla és az anya szerepében Ferenczy Anna. Nem akármilyen évadban került színre, előtte a Pillantás a hídról, utána A lőcsei fehér asszony. Érdekes, hogy az egyetlen olyan jelentős műve Fejesnek, amely nem került soha filmszalagra, sőt később már bemutatásra is alig. A kilencvenes évek közepén a budapesti Thália ismét megkísérli leporolni, de Csiszár Imre vállalkozása csendes bukásra ítéltetett. Holott a főbb szerepekben olyan állócsillagokat nyert meg magának, mint Blaskó Péter, Gáspár Sándor és Kubik Anna.
Pár éve Rozsdatemető 2.0 címmel a Katona József Színház Tasnádi Istvánnal átdolgoztatta és továbbíratta a történetet egészen a máig.
De hiába Szirtes Ági pazar játéka, Máté Gábor rendezésének csak az első, Fejes írta része működik. A többit érdemes személyesen megvizsgálni a VIII. kerületben.
A világsiker után Fejest nagyon kínozta a gondolat, lehet-e még a kirobbanó sikert fokozni, de legalább ezen a szinten folytatni. Nos, lehetett. Következett a Mocorgó, amelyből még megszületése évében tévéfilmet rendez Szőnyi G. Sándor, s ez volt Fejes és Garas Dezső első nagy találkozása, amely majd számtalan színháztörténeti pillanattal ajándékozza meg a nagyérdeműt.
Garas játssza a főszerepét az 1972-ben bemutatott Cserepes Margit házasságának, amelynek az ősbemutatóját szintén a Tháliában, szintén Kazimír rendezi meg.
Még ezelőtt a kis Madáchban Kerényi Imre viszi színre a Vonó Ignácot Garassal és Kiss Manyival. Garas mindkét művel találkozik majd rendezőként is, sőt élete utolsó szerepét is Fejes-műben abszolválja, amikor már súlyos betegen Törőcsik Mari kérésére elvállalja az Apa szerepét a Jó estét nyár, jó estét szerelem musicalváltozatában, a Nemzetiben.
De Szőnyi G. Sándor is beleszeret a Fejes-életműbe (ő készíti el a Cserepes Margit házassága filmváltozatát is), 1972-ben ő rendezi meg az 1969-ben könyv alakban megjelent Jó estét nyár, jó estét szerelem filmváltozatát Viktor szerepében Harsányi Gáborral. Miután a Képzelt riporttal és a Harmincéves vagyokkal Presser berobban a Vígszínház színpadára (s azóta is kirobbanthatatlan onnan), 1977-ben magával Fejessel és Sztevanovity Dusánnal közösen elkészíti a regény zenés változatát, a vesztesek musicaljét is.
Az ősbemutatót az a Marton László rendezi, aki már a tévéfilmváltozat létrehozásában is közreműködött.
A darab tragikus főhőse Viktor (akit a vígszínházi ősbemutatón Hegedűs D. Géza játszott) Fejes azon munkás hőseinek egyike, akik minden eszközzel a kitörés lehetőségét keresik, még hazugság árán is. Lakatosként fizetéstől fizetésig él, de a fizetés utáni pár napon görög diplomatának adja ki magár, s csinos lányoknak teszi a szépet. A bemutatója óta ez Fejes legtöbbet játszott darabja, pár éve a Pesti Színházban Wunderlich Józseffel Viktor szerepében a filmrendező, Szász János állította színpadra.
S ne feledkezzünk megy egy nagyon fontos komáromi bemutatóról sem, gyakorlatilag ezzel indult 1999-ben a Kiss Péntek József-éra, de a Tóth Miklós rendezte előadás indította el az akkor 21 éves Gál Tamás pályáját is.
Az előadás zajos sikert aratott a kisvárdai fesztiválon is, ahol a társulat ifjú csapata megkapta a Páskándi-díjat is.
„Egész életművében ragaszkodott ahhoz a megválaszolhatatlan kérdéshez, amelyet már első novelláiban feszegetett: felelős-e az ember azért, ha a létfeltételek szorításában beszűkül, és lassan elveszíti értékeit…?” – írja egyik kritikusa. De tudjuk, hisz ő maga írja meg, senki sem tűr nappal álmokat. Így aztán We are all Victors. A név ugye akár Győzőként is értelmezhető.
