Gyöngyösi István és a kor hálószobatitkai
Különös kor a magyar (irodalom)történelemben a XVII. század. Talán nem véletlen az sem, hogy maguk a későbbi korok is oly keveset emlegetik, holott kalandregények és kalandfilmek egész sorozata készülhetett volna a korszakról, ahogy történt ez a kor Franciaországáról, ahol akkoriban a Napkirály, vagyis XIV. Lajos uralkodott. Pedig eseményekben nincs hiány, a három részre szakadt ország jelentős részén a török az úr, viszonylagos önállóságot Erdély és hellyel-közel a Felvidék élvez, talán nem véletlen, hogy akkori irodalmi értékeink jelentős része is ezeken a területeken születik. S amíg folyamatosan dúlnak a különböző háborúk, nemzedékek kedves olvasmánya lesz a murányi Vénusz, vagyis Széchy Mária erotikus kalandja azzal a császárhű Wesselényi Ferenccel, akiről azt a bizonyos hírhedt összeesküvést elnevezték, holott annak kibontakozását és leleplezését ő maga már meg sem érte. Szerelmi várfoglalása viszont íródeákjának, Gyöngyösi Istvánnak köszönhetően évszázadokon át a XVII. század vezető témája lett. A 395 éve született és 320 éve elhunyt költő – maga is csélcsap férfiú – emlékét idézzük.
A XII. század úgy él kies emlékezetünkben, a török honbitorlás kora ez, hiszen csak a század végén, 1686-ban szabadul fel Buda, s ezzel egy időben megkezdődik a Habsburg-dinasztia honfoglalása. Vagyis csöbörből vödörbe kerül a magyar, ahogy a történelem folyamán nem egyszer. Nemcsak a szovjetek érkeztek „felszabadítóként” 1945-ben, megtette már ezt I. Lipót is évszázadokkal korábban. A század során teljesen átrendeződik a magyarság néprajzi térképe, az ország középső területei teljesen elnéptelenednek a török kivonulás után, ahová elsősorban svábokat és szlovákokat telepítenek be. De hát ez sem újdonság a magyar történelemben. A katolicizmus és a protestantizmus állandó hadviselése ez az időszak, amelyekről a gályarabok tömegei mesélhettek volna az utókornak. Egyesek, akik túlélték a borzalmakat, meséltek is. A század első fele még a törökellenes kirohanások jegyében zajlik, ezt követően már a Habsburg-ellenes különböző felkelések kerülnek a középpontba, s megjelennek a kurucok, akiknek helyi lázadásai 1703-ra fajulnak országos szabadságharccá.
De hogy ki volt kuruc és ki labanc, ki katolikus és református, ez bizony nehéz, talán a kor legnehezebb kérdése. Az urak, a kor főszereplői, ahogy az ágyban, úgy a hitükben és a politikai hűségükben sem voltak következetesek, tele a történelem szervilis, lojális, csélcsap figurákkal, akik legfeljebb az urukhoz, akit épp szolgáltak, voltak hűségesek. Ennek egyik legékesebb példája az a Gyöngyösi István, aki mégsem csak folyamatos hűtlenségei miatt került be a köztudatba, hanem erotikus költészete miatt, amely már nemcsak saját korában, hanem még a XIX. század közepén is a legolvasottabb magyar irodalmi terméknek számított, s az az Arany János mond felette búcsúbeszédet, aki maga is sokat tanult belőle: „Valahányszor a magyar költészet és nyelv oda jut, hogy idegen befolyástól lesz szükséges menekülnie: mindannyiszor nyereséggel fordulhat vissza a néphez s irodalomban Gyöngyösihez”. Ő sem tett másképp.
Zrínyitől Listiuson át Koháryig
Mivel egységes Magyarország a tárgyalt korban nem létezett (bár az úri mércével embernek nem számító jobbágyok csendesen élték a maguk életét, s hol a Habsburgok, hol a török, hol a magyar rablólovagok elől menekültek), az ország azon részei fejlődtek elsősorban, amelyek valamelyik fél (török, német) hathatós védelme alatt álltak. Viszonylagos függetlenséget talán csak Erdély élvezett, de sejtjük, mit jelent függetlennek lenni a törökök égisze alatt. Így is az irodalom elsősorban az erdélyi és a felvidéki országrészekben élte a virágkorát, vagyis ott, ahol se a török, se a Habsburg nem érezte biztonságban magát, s elsősorban ezeken belül is a főúri költészet virágzott, akik német, latin és néha magyar nyelven is értekeztek egymással.
Az írástudók többsége többnyire jeles kardforgató is volt, igaz, nem mindenki a haza érdekében forgatta a szablyáját, a boszorkánykirálynak is kikiáltott Listius László például törvényeket semmibe vevő, erkölcsi korlátokat nem ismerő életmódot folytatott, de a tollforgatáshoz is jól értett, s Magyar Márs avagy Mohács mezején történt veszedelemnek emlékezete címmel alig két évvel Zrínyi Miklós nevezetes Szigeti veszedelem című munkája után, Brodarics István egykori visszaemlékezései alapján megírta az 1526-os tragikus csata emlékezetét, s méghozzá nem is rosszul.
A művet pár éve ismét kiadták, amelynek előszavában a kötetet szerkesztő Krausz Tivadar ezekkel a szavakkal ajánlja a művet: „Az elmélet emberei számonkérik Listius Lászlón az eposz formai jegyeit, amit mellesleg minden iskolás elvileg ismer. Ám Listius egyszerűen nem is akart szabályos eposzt írni. Verselni akart. Mégpedig jól! És ment neki. Vagyis Listius Zrínyivel nem eposzírásban, hanem verselésben rivalizált, s szerintem a magyar nyelvvel szebben bánó költő volt nála” Ez persze nem menti fel a gaztettei alól, végül pallos általi halál vár rá, ahogy évekkel később fia sem jár jobban. Érdekes, hogy az évszázadokig elhallgatott gonosztevő (ugye mindenki Báthory Erzsébet rémtetteivel volt elfoglalva) a XX. század utolsó éveiben két kalandregény is születik róla Szalay Károly és Takács Tibor jóvoltából.
Utóbbi kifejezetten kedvelte történelmünk eme szakaszát, hisz megírja Balassi Bálint és Széchy Mária kalandos életét is. S ha már újkori kalandregényíróinknál tartunk, ne feledkezzünk el a nemrég elhunyt Csikász Lajosról sem, aki külön trilógiát szentel a XVII. század második fele felvidéki eseményeinek. A félhold árnyékában címet viselő sorozat jelentős része Füleken játszódik, s egyik főszereplője Thököly Imre, akit a törökök tót királynak is kikiáltanak, hogy törökországi emigrációban végezze, mint utóbb II. Rákóczi Ferenc. S míg zajlik a történelem, addig az irodalom igazi hőse egy felvidéki köznemes, Gyöngyösi István lesz, az ő erotikus széphistóriáin csámcsoghatnak a kor olvasói. Az a Gyöngyösi, aki máig folyamatos meglepetésekkel szolgál még a kutatói számára is.
Gyöngyösi máig tartó meglepetései
A Gyöngyösi-irodalom sokáig abból indult ki, hogy a költő a ma Ungvárhoz tartozó Radváncon született 1629-ben református kisnemesi családban, apja jogász volt, ő maga Sárospatakon többek között Comenius tanítványa volt, később katolizált, ahogy folyamatosan váltogatta pártmezét is. Azt tudni lehetett róla, hogy két felesége volt, a csetneki Baranyi Ibolya, majd Görgei Judit, egyik sem volt hosszú életű, s mindketten négy-négy gyerekkel ajándékozták meg. Gyöngyösi világéletében a helyezkedés nagymestere volt, valószínűleg ezért is élhette meg a 75 éves kort, s akkor is munka kellős közepén, megyei alispánként érte a halál Rozsnyón, de Csetneken temették el. A sírját 2004-ben Tököly Gábor történész és Szászi Zoltán költő találták meg. De Gyöngyösi életműve máig tartogat kisebb-nagyobb meglepetéseket, életművének állandó kutatói, Jankovics József, Tusor Péter és Nyerges Judit pár évvel ezelőtt jöttek rá, hogy a jelzett időben a jelzett régióban két Gyöngyösi István is élt, akiknek életrajza bizony összekeveredett, s még csak nem is véletlenül, hisz annak a bizonyos másik Gyöngyösinek a leszármazottai szívesen vállaltak volna részt a dicsőségből, így szándékosan keverték meg az életrajzi adatokat. Most ott tartunk, hogy a költő Gyöngyösi nem Radváncon született, sőt nem is volt református, s nem is Sárospatakon, hanem Nagyszombatban tanult. Ez utóbbi játékot évszázadokkal később a rimaszombati cserkészet megteremtőjével, Horváth Zoltánnal (https://ma7.sk/irodalom/a-nagykorosi-rimaszombati-horvath-zoltan) is eljátszották majd.
De ami Gyögyösi esetében biztosnak tűnik, sőt az is, kora egyik legjelesebb jogásza és szónoka volt, aki Gömörben kezdte vármegyei esküdtként, Füleken II. Koháry István mellett volt hadbíró, s innen kerül afféle titkos mindenesnek Wesselényi Ferenchez, aki 1664-ben szerelmi cselvetéssel veszi be Murány várát, átjátszva ezzel az addig a három Széchy-lány tulajdonában, s erdélyi hűségben lévő várat Széchy Mária s a Habsburgok kezére. Nem is véletlenül írja a Murányi Vénuszban:
Milyen szerencse, hogy ez a rendíthetetlen királyhívő Wesselényi nem éli meg, hogy a róla elnevezett lázadás vezetőit kivégezzék. Nem segített rajta se a stubnyafürdői gyógykezelés, se a főkomornyikja által elkövetett dicsőítő vígeposz, amely ugyan ennek a műnemnek csak részleteiben felelt meg, de egy csapásra hírhedté tette a murányi várfoglalást, s annak hőseit. Már akkor is sokan felvetették, hogy nem teljesen öncélúan készült a meglehetősen kicifrázott című mű (Márssal társalkodó Vénusz. Avagy Annak Emlekezete. Miképpen az Méltoságos Groff Hadádi Wesseleni Ferencz, Mágyar Orſzág Palatinuſſa akkor Füleki fő Kapitány, az Tékéntetes, és Nagyságos Groff Rimaszecſi Szecsi Maria Aſzſzonnyal, jövendőbeli hazaſságokrul való titkos vegezéſe által csudálatos képen meg-vette az hires Mvrany Varat), amelyet Kassán nyomtattak ki. A mű egyrészt behódolás volt az új gazda előtt, másrészt viszont a rossznyelvek szerint maga Gyöngyösi is férfiúi érzelemmel közeledett a rövidesen újfent megözvegyülő rimaszécsi Széchy Mária felé, aki ezt az érzelmet, s nem utolsósorban gyöngyösi egyéb szerelmi kicsapongásairól szóló pletykákat azzal hálálta meg, hogy Gyöngyösit száműzi a balogi várba kapitánynak.
Gyöngyösi ennek ellenére sem lesz hűtlen gazdájához, mindaddig kitart mellette, amíg azt Kőszegre nem száműzik. Ennek jutalma, hogy megkapja jutalmul Babaluska (ma Babarét) falucskát. Az viszont máig tisztázatlan, hogy Wesselényi mindeneseként hogy úszta meg oly simán a Murány várából induló összeesküvést, amelynek vezetőit, Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet könyörtelenül lefejezteti I. Lipót. Gyöngyösi műve hallatlan siker, évszázadokig a legolvasottabb magyar irodalmi mű, legfeljebb önmaga újabb alkotásai közelítik meg a sikerét, így a Kemény János erdélyi fejedelem emlékezetére írt, a Porából megéledett Phoenix vagy a Csalárd Cupido, amelyet nem másnak, mint II. Koháry Istvánnak ajánlott. Szóval egy vérbeli labancnak. „A kötet a XVIII. századi nemesifjak titkolt nemi felvilágosító olvasmánya lett” – írta róla a magyar irodalom történetét feldolgozó könyvében Nemeskürty István.
Gyöngyösi István a mai köztudatban
Gyöngyösi irodalmi népszerűsége sokáig töretlen, újra és úkra megjelenik nyomtatásban (erotikus művei mellett a vallásos énekeit tartalmazó Rózsakoszorú is), s nemcsak olvassák, murányi története számos utódot megihletett. A csalárd szerelmi románcot később feldolgozta Arany János és Tompa Mihály, sőt drámában Kisfaludy Károly is. Magáról Gyöngyösiről pedig Dugonics András, Badics Ferenc és Agárdi Péter írt monográfiát, ahogy kiemelten foglalkozik vele Féja Géza is Arcképek régi irodalmunkból című kötetében. Az utóbbi évtizedekben a Balassi Kiadó foglalkozott sokat az életművével, nemcsak a műveit adta ki, hanem többen foglalkoztak az életművével, s annak eleddig számunkra még mindig ismeretlen titkaival is. Ne feledjük, egy olyan kor irodalmáról van szó, amelynek kéziratos költészete máig számos titkot rejt előttünk, alkotói egy részének kiléte máig teljesen ismeretlen.
Mi felvidékiek viszont büszkék lehetünk arra, hogy Pázmány Pétertől kezdve Gyöngyösin, Petrőczi Kata Szidónián és II. Koháry Istvánon át Amadé Lászlóig a kor magyar irodalmának jelentős része felvidéki kötődésű. Gyöngyösi István emlékét több emléktábla őrzi, íg a nagybalogi kultúrház falán, ahol annak ellenére hűen ápoljáz az emlékét, hogy száműzetésből került ide. Minden évben születése napján a Koós István vezette Gyöngyösi Irodalmi Társaság és a Csemadok helyi szervezete megemlékezést tart, sőt Gyöngyösi István nyomában az ifjúsággal címmel egész napos programsorozatot és környélbeli kirándulást is tart, amely során meglátogatják a költő életének helyszíneit. Az idei rendezvényre augusztus 10-én kerül sor.
Mondják, háborúban hallgatnak ugyan a múzsák, mégis igazat kell adnunk II. Koháry Istvánnak, aki nem egy alkalommal hangsúlyozta: poeta non fit sed nascitur. Vagyis költővé nem válunk, hanem születünk. Háborúk ide vagy oda, költők akkoriban is szép számmal születtek a Felvidéken. Köztük messze a legjelentősebb volt Gyöngyösi István.
