Gondolatok Nényei Pál Petőfiről írott könyvéről
Még az elmúlt év végén, Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója apropóján jelent meg Nényei Pál író, tanár legújabb könyve, a Petőfi. Bár a kötet elsőre úgy tűnik, hogy a szerző alternatív irodalomtörténeti sorozatának, Az irodalom visszavágnak negyedik kötete, a szerző többször is leszögezi: az nem a diákoknak szánt irodalomtörténet folytatása, hanem annak különkiadása a költőről.
Aki már olvasott bármit a szerzőtől, az sejtheti: valószínűleg ez is egy szokatlan hangvételű könyv lesz, amelyből nem hiányozhatnak majd a nyelvi lelemények, a humor, az olvasóval kialakított párbeszédek stb. És a Petőfiről alkotott kép sem simul majd bele teljesen abba az ismeretanyagba, amelyet az iskolákban oktatunk.
A kötet középpontjában ezúttal is az irodalmi szöveg áll, ill. a költő, aki - Nényei bevallása szerint - olyan, mint az élet: „Azaz nem lehet róla igazából semmit sem mondani anélkül, hogy ordas közhelyeket ne puffogtatnánk. Ő se ez, se az, és mégis igazán "ez", miközben nagyon is "az"!“ A szerzőnek az volt az elsődleges célja: az olvasó próbáljon meg vele együtt a közhelyek mőgé nézni, és Petőfit annak látni, aki valójában volt. Engedjük meg neki, hogy egyszerűen csak költő lehessen. Már a kötet alcíme – A néma gyerektől a szent világszabadságig – is utal arra a rengeteg közhelyre, ami Petőfihez kapcsolódik.
A magyar emberek tudatában elválik egymástól a költő életműve és a kultusza által teremtett Petőfi, ráadásul a nemzeti emlékezetben költészete másodlagos jelentőségű politikai szerepvállalása mögött. Nényei ezt helyteleníti, meggyőződése ugyanis: költőink esetében mindig verseik minősége kell legyen a legfontosabb, nem pedig esetleges politikai szerepvállalásuk.
Azt is szentül hiszi: Petőfi lírikusként a legnagyobb, amikor nem kell történetet mesélnie, nem kell senkinek üzennie, akkor alkotja a legértékesebb alkotásait.
Ez nem azt jelenti, hogy rossz epikus volt, hanem azt, hogy epikai műveinek legszebb részei is lírai természetűek.
Az író nagyra becsüli Petőfinek azt a képességét, hogy egyetlen mondatba képes besűríteni teljes művének mondanivalóját. A János vitéz története pl. ebből a hasonlatból is kiolvasható: „Elváltak egymástól, mint ágtól a levél”. Nényeiben legnagyobb gyönyörűséget a tájversei keltettek, a Fa leszek, ha...A füstbe ment terv, az Itt állok a róna közepén, A virágnak megtiltani nem lehet, de A helység kalapácsának érdemei is vitathatatlanok. Sok olyan Petőfi-alkotást is megoszt olvasóival, amelyeket nálunk alap- és középszinten sem oktatnak.
Nényei Pál legújabb könyvét elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a szórakoztató módon megírt könyveket, az új megközelítéseket, miközben nem ígérnek könnyű olvasmányt, hiszen a szerző szinte végig együttgondolkodásra ösztönzi olvasóit. Aki megteszi vele ezt a közös utat, az egészen biztosan árnyaltabb képet kap a 200 éve született költőről, mint amilyen eddig élt benne.
