Gömöri Kovács István, aki még a Gömöri Hírlap antológiájából is kimaradt
Van a szlovákiai magyar irodalomban, aki világhírig vitte (Márai Sándor). Akad olyan is (Rudnóy Teréz), aki csak „majdnem”. Többen az egyetemes magyar irodalomba (Tőzsér Árpád vagy Grendel Lajos) írták be a nevüket, de olyanok is vannak, akik egy kisebb régió, közösség életét határozták meg. A sajógömöri Kovács István azzal írta be nevét a szlovákiai magyar irodalomba, hogy az 1948 decemberében elindult Új Szóban neki jelent meg az első verse (Az én anyám), s az ötvenes években verseivel és novelláival állandó szereplője volt a hazai irodalmi lapoknak. 1961-ben még szerepel a Turczel Lajos által szerkesztett prózai antológiának, majd idővel már csak sajógömöri tudósításai maradnak. A pár évvel ezelőtt megjelent Gömöri Hírlap antológiájából már a nevét is kifelejtették.
98 éve, 1924-ben született Sajógömörön, s ez a település, – amely nevet adott a megyének –, egész életét meghatározta. Meg is verselte nem egyszer, ahogy szinte mindent. A táj szépségeitől a régió történelmi eseményein át a szerelem huszadik századi tragédiájáig mindent. Még a feslett erkölcsök és a homoszexualitás verses elítélése sem maradt ki a repertoárjából. De térjünk vissza Sajógömörhöz, Szülőföldem című versét így kezdi:
„Ott van az én szülőföldem
Hol a szelíd dombok,
Jó anyaként dédelgetnek
Minden fát és bokrot.”
S ehhez a szülőföldhöz haláláig igaz hittel görcsösen ragaszkodott. Alapiskoláit is itt végezte az ágostai hitvallású evangélikus elemi és polgáriskolában, de a háború miatt Miskolcon érettségizett le. A pozsonyi Pedagógiai Főiskolán történelem-földrajz szakos oklevelet. Később már alig mozdult ki szülőfalujából, előbb a téglagyárban könyvelősködött, majd évtizedekig tanít szülőfaluja iskolájában, s a település „egyszemélyes intézménye” lesz.
Nem véletlenül írja Gömörország közepében című versében:
„Ahol a Nap legszebben süt
A pitymalló égen,
Ott lakom én, Gömörország
Kellős közepében.”
– s folytatja a falu nevezetességeinek a felsorolásával. Ezeket mind külön-külön is megverseli, s magánkiadásban 1994-ben megjelentetett válogatott kötetében (Az idő szárnyain) meg is verseli.
Az 1948. december 15-én még hetilapként megjelent Új Szó következő évi február tizenkettediki száma a Hírek rovatában közli Az én anyám című versét. Mellette egy sokkal fontosabb hír: „Február 14-ig minden magyar nemzetiségű személynek le kell tenni a fogadalmát”. Csak hogy lássuk, milyen korban éltek akkoriban.
Alig két hónappal később már boldogságáról ad számot. Az erre a versre is jellemző könnyedség egész költészetét elkíséri, képes mindent megrímelni. Akár Petőfi vagy valamelyik petőfieskedő is írhatta volna ezeket a verseket.
Az ötvenes években a versei mellett számos, a gyerekkorának élményeit idéző novellája (Szeptemberi fecskék, A sasfiók, A szőlőpásztor) is megjelenik, amelyek viszont Móra Ferenc hatását mutatják.
Ha véletlenül Móra-kötetben olvasnánk őket, simán átlépnénk fölöttük. Hogy mennyire meghatározta prózáját Móra, erről tanúskodik az is, hogy szeretett unokája a keresztségben a Titanilla nevet kapja (Aki nem tudná, Móra Aranykoporsó című történelmi regényének tragikus női főhőse viselte ezt a nevet).
A kötetben szereplő 24 szerző közül többen meghatározó prózaírók lesznek, mások, mint Koncsol László és Veres János a líra műfajában alkotnak maradandót, s olyanok is szép számmal akadnak, akik idővel kikopnak majd az irodalom világából, mint a fülekpüspöki Mikus Sándor, a bajtai Kovács Gáspár, a losonci Zsíros István vagy a nagy tehetségnek indult, de korán elhunyt Komáromi Ressl János. S közéjük tartozik az ekkor még Gömöri előnevet nem használó Kovács István is, aki az írást élete végéig nem hagyja abba, sőt nyugdíjas éveiben az egyik Gömöri Hírlap szerkesztője lesz, s a halál is a szerkesztőségben éri.
A hatvanas években már egyre kevesebbet találkozunk a nevével az országos lapokban, legfeljebb sajógömöri és tornaljai kulturális események tudósítójaként, esetleg résztvevőjeként.
Visszatérve még az antológiához, Fábry Zoltán írja Kovács novellájáról: „a Szőlőpásztor című novella, mint általában a szívrezdülések megfogalmazása, nem tudja elkerülni a kissé édeskés elcsuklást”.
Nem csak szeretett szülőföldje szépségeit verseli meg, de alkalmi versek egész sorát követi el, a születéstől kezdve a keresztelőn és lakodalmon át a nyugdíjasok köszöntésééig és a temetésig mindent versbe sző. Ekkoriban egy-egy verse bekerül egy-egy gyerekvers-antológiába, majd 1976-ban a Madách Kiadó Hívogató címmel Jarmila Pavličková illusztrációival kiadja 8-10 éves gyermekeknek ajánlott gyerekverskötetét.
A 72 vers a legifjabb olvasók körében nagy sikert (a 2 ezer példányt gyorsan szétkapkodják), a kritikusok körében viszont komoly fanyalgást vált ki, az Új Szóban Csáky Károly, míg az Irodalmi Szemlében Varga Imre szedi ízekre Gömöri Kovács István verseit, utóbbi szerint alig van verssor megrovó piros megjegyzés nélkül. Szerencsére a gyerekek nem olvasnak kritikákat, de még a keresztrejtvény-készítők sem. A nyolcvanas-kilencvenes években több keresztrejtvényben is találkozhatunk a verseivel. A Hívogató egyébként sok gyerekeknek szánt játékos verseit, tréfás verses feladatot, találós kérdést tartalmaz, ahogy megverseli az évszakokat, a jelesebb ünnepnapokat is, mégpedig úgy, hogy tavasztól indulva jutunk el a következő tavaszig.
70. születésnapjára, 1994-ben egy magánnyomda adja ki válogatott verseskötetét, amelyet négy tematikus részre oszt fel.
A Csilingelő a gyerekeket hívja egy-egy ritmikus percre, színes gondolatra, a Szabad lelkű diák már a kissé nagyobbakat hívja a jelent és jövőt összekötő szép szavakkal és nemes érzésekkel, míg A szerelem szívfájdalom című ciklus a költő szerelmes verseit gyűjti össze. A legmeghittebb, feleségének ajánlott költeménytől kezdve az általános szerelmes hangulatokat tükröző sorokon át a szerelem huszadik századi tragédiáját is megfogalmazza. Mit mondjunk, ha szabados korunkat nézzük, megállapíthatjuk, nem járt messze az igazságtól.
A kötet legizgalmasabb és legértékesebb része a Történelmi barangolás címet viselő negyedik ciklus, amelyben szülőfaluja és szűkebb pátriája meghatározó történelmi eseményeit verseli meg, gy nem csak Petőfi Sándor felvidéki útját, amely során Sajógömörre is eljutott, nemcsak Mátyás király nevezetes látogatását, s nem csak Czinka Pannát, a település talán legnevesebb szülöttjét, akinek a kezdeményezésére szobrot is állítottak a faluban, sőt kétévente prímásversenyt (mostanában fesztivált) is szerveznek, de az első- (Gömöri tetemrehívás, A hadiözvegy) és második világégés és azt követő újabb tragikus évek (Napló) tragikus helyi eseményeit is. Hasonló verses naplóban a lévárti Benik András írja majd meg XX. századi zsúfolt életrajzát, amelyet tavaly egy magyarországi kiadó jelentetett meg.
„Látod én szegény költő vagyok://Örökül hát nem sokat hagyok;//Legföljebb mocsoktalan nevet://A tömegnél hitvány érdemet” – idézi kötete nyitólapján Arany Jánost, de ahogy Aranynak, úgy neki sem volt igaza. Bár a Gömöri Hírlap ötvenéves születésnapjára 2018-ban kiadott jubileumi antológiájából kimaradt (ennek elsődleges oka, hogy egy időben két lap is jelent meg ezzel a névvel, s ő a Plusz nevű „ellenváltozatot” szerkesztette), s igaz ugyan, hogy a 2000-ben megjelent Gömöri antológia is tessék-lássék egy versét közli, de emléke szülőfalujában, gyerekolvasóiban és unokája szívében tovább él.
„Lételeme volt az írás, és az is, hogy emberek között legyen, és bár sosem kérdeztem meg tőle, azt gondolom, hogy boldog életet élt” – emlékszik rá vissza az unoka, akire már akkoriban nagyon büszke volt. Ha tudja, hogy ő is újságíró lett (Ildikó lánya magyar szakos tanárként generációkat nevel/t/ fel a rimaszombati Kereskedelmi Akadémián), az egyik legjobb szlovákiai sportújságíró, aki több olimpián is járt már, s tavaly első önálló kötete (Novota János futballkapusról) is megjelent, nos, ha mindezt látja, akkor talán már nem is bánja annyira, hogy nem lett belőle se világirodalmi, se országos hírű irodalmár, csak a naiv költészet talán legjelesebb hazai művelője, egy közösség meghatározó szereplője.
