2021. október 30., 15:16

Fiatal írók szárnypróbálgatásai

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) által kiadott Fiatal Írók Antológiája című kötet 2020-ban jelent meg, amelynek a bemutatóját a koronavírus miatt idénre halasztották a szerkesztők. A kötetbemutató a dunaszerdahelyi Buena Coffee House-ban valósult meg Jancsó Péter, Csillag Balázs és Z. Németh István beszélgetőpartnerekkel.

Antologiabemutató-Dsz
Fotó: Jancsó Bese Bernadett

Az antológiakötet jelentősége, hogy olyan szerzők munkáit (novellák, versek) válogatták be az antológiába, akik még 2020-ban nem rendelkeztek saját, önálló kötettel. Kilenc szerző negyvenkét írása jelent meg csokorba szedve, amelyek méltán pályáznak az olvasó figyelmére. Bese Bernadett, Csillag Balázs, Garamvölgyi Szilvia, Jancsó Péter, Juhász Kornélia, Katona Nikolas, Rabi Vera, Tóth Lilith Viktória és Tóth N. Katalin voltak azok, akik bátran bemutatták íráskészségüket a nagyérdeműnek.

Az antológiakötetet Z. Németh István, a SZMÍT tagja, elismert költő szerkesztette, aki a könyvbemutatón kijelentette, hogy a mostani fiatalokba rengeteg tehetség szorult. ,,Az említett fiatal tollforgatók 2005 óta folyamatosan részt vettek – ki aktívabban, ki kevésbé – a SZMÍT által meghirdetett Text-túrán és fokozatosan jelentettek meg szövegeket, különféle lapok, magazinok, irodalmi folyóiratok közölték írásaikat. 2020-ra értek be annyira, hogy munkájuk gyümölcse egy kötetben is megjelent” – számolt be Z. Németh.

Antologiabemutató-Dsz
Balról: Csillag Balázs, Z. Németh István és Jancsó Péter
Fotó:  Rózsár Vince

Csillag Balázs prózaíró, a FIRKA tagja és Jancsó Péter, az Opus folyóirat főszerkesztője beszélt arról, hogyan alkotnak, milyen témák érintik meg őket, illetve mit is vártak az antológiakötettől. Péter saját bevallása szerint szereti tolni maga előtt a szövegeinek megírását, a határidők betartása nem az erőssége: ,,Tudom, ez egy rossz tulajdonság, de tapasztalataim szerint teher alatt nő a pálma, így például egy-egy text-túrán – ha a mentorok feladatokat adnak számunkra – nyomás alatt olyan szövegek születnek, amelyekről nem is gondolnánk, hogy meg tudjuk írni” – mondta el Jancsó.

Antologiabemutató-Dsz
Fotó:  Rózsár Vince

Csillag Balázs kedveli a kozmikus, a kissé elvont témákat, de a mitológia az, ami most őt leginkább megmozgatja. ,,A mitológia mellett a jelentéktelenség, a rádöbbenés témája is érdekel, a felismerés arra, hogy hú… de kicsi vagy” – ezzel a mondattal feltételezhetjük, hogy mindenkit elgondolkodtat Balázs.

Az antológia szerzői valamilyen úton-módon reagáltak a társadalmi kérdésekre, kifejtették saját véleményüket kivetítve azt a szövegeikre. 2020 óta a fiatal szerzők közül valakinek már sikerült saját kötetet kiadatnia. A fiatalok mindannyian keresik a lehetőségeket, próbálkoznak, és ez az, ami fontos a mai világban. Felhívni az olvasók figyelmét a fiatal tehetségekre, s arra, hogy megéri kortárs irodalmat olvasni és írni is!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.