Felbecsülhetetlen értékek a felvidéki magyar irodalom titkos kastélyában

2021. február 3., 17:54
Juhász Dósa János

Tudták Önök, hogy Felsőszeliben működik a szlovákiai magyar irodalom múzeuma? Persze, most feltehetik Önök is a már annyiszor feltett kérdést: Van-e egyáltalán szlovákiai/felvidéki magyar irodalom? S ha igen, mikortól is számítjuk, kik is tartoznak ide – s folytathatnánk a kérdések sorát. Van egy ember a Felvidéken, aki ezen nem gondolkodott, hanem gondolt egy nagyot, s gyakorlatilag az egész életét arra tette fel, hogy összegyűjt mindent, amit ebben a témában érdemes, s megvalósította azt, amire a hivatásos szakma, a felvidéki magyarság erre szakosodott s fizetett képviselői hosszú évek alatt sem voltak képesek. Ráadásul a Muravidéki Baráti Kör Kulturális Egyesület kiadásában két kötetben is bemutatta mindazokat a felbecsülhetetlen értékeket, amelyeket összegyűjtött az utókor számára. S már nyomdában van a harmadik kötet is.

Most bizonyára sokan összecsapják a tenyerüket. Nonszensz a köbön mindaz, amit leírtam. S bizonyára igazuk is van.

Oros László egy egykoron duplagarázsnak épült helyiségben olyan értékeket halmozott fel, hogy azt megbecsülni sem merem, ugyanis tolvajok is szoktak olvasni.

Nyugalmazott nőtlen katonatiszt, autó és mobil nélkül – ezek a különös ismertetőjelei a ma már hetven felé közeledő megszállott gyűjtőnek, aki immár mintegy nyolcezres gyűjteménnyel rendelkezik, amelyben szinte minden benne van, ami Felvidékkel kapcsolatos. A dedikált könyvektől a regionális lapokon át a színházi prospektusokig. Oros László gyűjtőszenvedélye 1977-ben kezdődött, amikor Dobos László és Fónod Zoltán beállítottak villanyszerelő édesapjához bizonyos elvégzendő villamosmunka miatt.

Az akkor 25 éves fiatalembernek Dobos dedikálta frissiben megjelent Egy szál ingben c. regényét. Ez volt gyakorlatilag a mai gyűjtemény első darabja, s a házban sem nagyon volt több szlovákiai magyar alkotás.

De most meg kellene határoznunk, mi is az, hogy felvidéki magyar, hisz Oros László gyűjteményének legöregebb darabja az 1600-as évekből datálandó, s bár a gyűjtemény nagy részét az 1918 utáni időszak képezi, szép számmal találkozhatunk ennél jóval öregebb darabokkal is. Móra Ferenc egy 1928-as pozsonyi látogatásán állítólag kijelentette: „Úgy látom, hogy szlovenszkói irodalom, abban az értelemben, ahogy otthon erdélyi irodalomról beszélünk, nincs. De gondolom, ez csak szervezkedés dolga és erdélyi is csak azért lehet, mert van erdélyi közönség, amely szereti a maga íróit”.

Nem tudom, hányszor tévedett életében Móra, de ebben az esetben biztos. Bár a tévedéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy mi felvidékiek mindig kishitűek voltunk, s amíg a szintén a semmiből induló erdélyi vagy vajdasági irodalom büszkén sorolta az elődeit, addig mi váltig ragaszkodtunk ahhoz, hogy a semmiből indulunk, s még az sem menne a Horthy elől menekülő emigránsok hathatós közreműködése nélkül.

Pedig volt nekünk egy Balassink, Rimaynk, Kármánunk, Jókaink, Madáchunk, Mikszáthunk, de akár Petőfink és Reviczkynk is. S amíg Bori Imre a jugoszláviai magyar irodalom történetét felvázoló művében hosszasan idézi az előtörténetét a trianoni döntés után elindult folyamatnak, addig mi még azokat sem nagyon vállaltuk fel, akik ugyan itt születtek a tájainkon, de alkotó éveik már a folyamatosan változó határok másik oldalára estek.

Ebben is példamutató Oros László gyűjteménye, amelynek egyetlen hátránya, hogy szinte már túl sokat akar, s szeretné átölelni az egész Felvidéket, amelybe még a szlovák és a cseh irodalom és politika is belefér.

Oros számos cseh és szlovák politikus és író dedikációjával és aláírásával rendelkezik,  s a köteteiben olyan felvidéki vagy innen elszármazott író miniportréját vázolja fel, akikről még a lexikonok se tudnak, nem még az olvasók.  

Csak ízelítőül pár név, akikről bővebben is olvashatunk a két kötetben: Páll Miklós, Lehocky Teréz, Bodor Aladár, Bányai Kornél, Féja Géza, Ébert Tibor, Marék Antal, Holbay László, Bornemisza István, Füzesi Magda, Nagy Zoltán Mihály, de nem hiányozhatnak belőle olyan sztárok sem, mint Blaha Lujza, Tompa Mihály, Kazinczy Ferenc, az apai ágon szintén innen elszármazott Kosztolányi Dezső (tudták?, mert én nem), Görgey Gábor  vagy Závada Pál. Oros hosszasan ecseteli budapesti könyvheti élményeit is, hisz itt a legkönnyebb egy-egy dedikációt begyűjteni vagy egy-egy mondatot váltani kedvenc szerzőnkkel.

Oros Lászlónak, aki magánszemélyként, gyűjtőszenvedélyből egy hiányzó szlovákiai magyar irodalmi múzeum feladatát vállalta magára”

– olvashatjuk Tóth László dedikációját, s ehhez nincs mit hozzátenni. Legfeljebb a gyűjtő határozott kérését: „Ha van olyan régi kiadvány, irat, dokumentum a birtokában, amitől meg tud válni, szívesen elfogadom és elhelyezem a gyűjteményben. Mentsük meg közösen a padláson, kamrákban vagy a fiókokban kallódó értékeinket!”