Fejezetek a Csemadok történetéből
A legnagyobb felvidéki magyar tömegszervezet – a Csemadok – megalakulásának 75. évfordulója alkalmából sok írás jelent meg a különböző központi és regionális lapokban, illetve ünnepi megemlékezéseken idézték fel a kezdeteket. Felvetődik azonban a kérdés, vállalkozik-e valaki, hogy egy alapos monográfiában foglalja össze ennek a háromnegyed évszázadnak a Csemadokkal kapcsolatos eseményeit és összefüggéseit.
Természetesen számos könyv és összeállítás született már eddig is, de ezek többnyire egy-egy helyi szervezetet, esetleg egy régiót vettek górcső alá, a különböző kerek évfordulók alkalmából megjelentetett kiadványokat pedig inkább afféle reprezentatív „albumoknak” szánták, kivált a rendszerváltás előtti években.
Sajnos hivatásos történészeink számára ez a téma nem tűnik túlságosan „attraktívnak”, már csak azért sem, mert egy ilyen vállalkozásnak előfeltétele kell legyen az is, hogy belülről ismerje a Csemadok tevékenységét és tisztában kell lennie olyan hétköznapi dolgokkal és problémákkal is, amelyek lépten-nyomon velejárói egy-egy helyi szervezet vagy csoport munkájának. Arról nem is szólva, hogy egy ilyen munka évekig eltarthat és jelenleg nem látni olyan intézményt sem, amely az ehhez szükséges anyagiakat és infrastrukturális hátteret biztosítani tudná.
Annak idején a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, még néhai Huszár László igazgatása idején több helytörténeti kiadványt jelentetett meg a témában, de az ehhez szükséges anyagiakat – tudomásom szerint – csak nagy nehézségek árán volt képes előteremteni, emellett még a szerzők „nagyvonalúságával” is számolhatott, akik szinte ingyen és szabad idejüket is jócskán rászánva dolgozták fel a nem csekély fáradsággal összegyűjtött forrásanyagot.
A minap került a kezembe egy húsz esztendővel ezelőtt napvilágot látott könyvecske – a címe: Kultúránk szolgálatában –, amely a Gyurcsó István Alapítvány kiadványainak 30. darabja lett és az egykori Nagymegyeri járás Csemadok-szervezeteinek megalakulásával és későbbi tevékenységükkel kapcsolatos eseményeket foglalta össze. A szerző a kiváló nagymegyeri helytörténész, középiskolai tanár és kultúraszervező Varga László, aki sokáig a Csemadok Dunaszerdahelyi Választmányának is egyik vezető tisztségviselője volt, és ha valaki, akkor ő bizonyára az egyik legalkalmasabb személy lehetne a fentebb megfogalmazott feladatra. Nyilván akadnának mások is, akik társául szegődnének, hiszen egy csapat tagjai egymást erősítve és buzdítva dolgoznának.
De áttérve az imént említett könyvre, azt hiszem, sokak számára meglepő tények találhatók benne. Hogy 1949-ben és 1950-ben, amikor az első helyi szervezetek alakulgattak, szlovákul kellett írni még a magyar nyelvű beszámolókban is egy-egy település nevét, az talán nem szorul különösebb magyarázatra, elvégre évekig szinte tilos volt a magyar beszéd. Arról azonban eddig nemigen hallottam, hogy bár a kommunista párt már „áldását adta” a Csemadok-szervezetek létrehozására, továbbra is akadtak helyi akadékoskodók, akik a hiányzó vagy „fentről” még nem jóváhagyott alapszabály tényére hivatkozva igyekeztek akadályokat gördíteni egy-egy szervezet megalapítása elé. Mások a belépni szándékozókat káderezték, és ha valaki nem tűnt nekik szimpatikusnak, akkor ezért kötözködtek.
Varga László sorra veszi a térség valamennyi települését, és a közreadott dokumentumok, fénymásolt jegyzőkönyvek és fotók alapján nemcsak az első Csemadok-tagokról, a helyi szervezetekben zajló munkáról kapunk plasztikus képet, hanem azokról a forrásanyagokról is, amelyekkel a könyv összeállítása során dolgoznia kellett. A helyi szervezetek gyakran leveleztek a pozsonyi „központtal” is, többnyire újabb jelentkezési nyilatkozat-nyomtatványokat kértek, de olykor jelentették a járási hatóság valamelyik akadékoskodó – általában szlovák nemzetiségű – munkatársának a ténykedését és az eset kivizsgálását sürgették. Gyakran felbukkan a könyv lapjain Pathó Károly szervező titkár neve is, aki számos települést felkeresett és tanácsaival igyekezett segíteni a helyi Csemadok-szervezet megalapítását.
