Erő nélkül az igazság csak szép gondolat - kritika a Napról napra Trianon című könyvről
A „Napról napra Trianon” korántsem szokványos mű. Első ránézésre kronológiának tűnik, de sokkal többet nyújt: lapról-lapra elmélyedve benne mintha egy időgépbe szállnánk és visszatérnénk dédszüleink korába: halljuk a rikkancsokat a fegyverszünet híreivel, látjuk a spanyolnáthás halottakat szállító lovaskocsikat, és a földönfutóvá tett az erdélyi menekültek tömegeit a budapesti Nyugati Pályaudvar vagonjainál, ahol aztán sokan éveket töltöttek el. Recenzió Demkó Attila - Gyulai György „Napról napra Trianon - 1918-1924” című könyvéről.
A közhelyeket látványosan kerülő könyv időnként tabudöntögető elemzés, máshol izgalmas gondolatjáték a „mi lett volna, ha” kérdésével, de fellehelhető benne számos utalás mai világunkra is. Sajnos többnyire ezekkel nem is lehet vitatkozni: a kárpátaljai magyarság szerzett jogainak csorbítása, vagy az Európai Unión belüli határellenőrzések szigorú visszaállítása a most aktuális világjárvány kapcsán pontosan megmutatja, milyen hajmeresztő illúzió volt évtizedekig (évszázadig?) hinni, hogy majd „Európa megoldja” az 1919-1920-ben a megkérdezésük nélkül idegen államok fennhatósága alá hajtott milliós magyar közösségek problémáit. A „Napról napra Trianon” abban sem az eddigi Trianon-irodalom nyomvonalát követi, hogy két, vagy talán inkább három szerző műve, és a harmadik alkotó miatt különösen érdekes lehet a felvidéki olvasók számára. Ő ugyanis Vincze László, az igencsak igényes „100 éve Léván történt” Facebook-oldal alapítója és szerzője. A lévai szál teljes egészében az ő írása. A kisvárosban történtek végig vonulnak az egész könyvön, és megmutatják, hogyan rendezkedett be a korlátlan gyomorral rendelkező Csehszlovákia az akkor még túlnyomóan magyar többségű településen. Nem volt vértelen – és nem vértelen az egész könyv sem, ahogy a Trianonhoz vezető út sem volt az.
A maga brutalitásában ismerkedhetünk meg a magyarországi iskolákban sem tanított pozsonyi vagy komáromi vérengzéssel, a zselízi sortűzzel, vagy éppen a kőröstárkányi mészárlással.
Magyarország és a magyar nemzet ugyanis nem ellenállás nélkül adta meg magát. Sokezer katona, és a megtorlásokban legalább kétezer ártatlan civil is áldozata lett az 1918-1921 közötti háborús eseményeknek.
A „Napról napra Trianon” azért sem egy hétköznapi könyv, mert a szó jó értelmében vett lelkes (és egyébként alapos) kívülállók a szerzők. Gyulai György politológus végzettségű és több szakmában jártas, Demkó Attila pedig, bár történelemből diplomázott, inkább íróként és még inkább biztonságpolitikai szakértőként ismert. Mégis, fura módon bizonyos értelemben előny, hogy a könyvet nem a terület szakértői írták. A rendkívül széles szakirodalom és korabeli sajtó gazdag és élő hátteret ad, amelytől igazán életszagú, amit olvasunk. Azonban aki történészi tárgyilagosságot keres, nem mindig találja meg: a „Napról napra Trianon” mégsem zavaróan elfogult: magyar szemszögből nézi az eseményeket, de nem mellőzik a másik oldal érveit. Ez egyébként jellemző Demkó munkásságára, aki a mai világeseményeket elemezve is szakít a politikai korrektség gondolatot, ellenvéleményt megbéklyózó, múltat eltörlő láncaival, de mindig ismerve és méltányolva más népek történelmét és sérelmeit. Bár sok ilyen szakértő létezne a szomszédok körében is! Anélkül soha nem lesz igazán közös halmaza a múltnak és a jelennek.
A kötetben nincs gyűlölködés, sérelemkeresés, összeesküvés-elmélet, és persze nincs áldozat-hibáztatás sem.
Ez a könyv azért jó, mert perspektívába, három dimenzióba helyezi a történéseket, pörgős, szinte filmszerű. Átérezni belőle, mennyire felgyorsultak az események, és érezni a „ködöt”, azt, hogy az adott kor embere egyszerűen nem láthatta a holnapot – a legtöbben csak utólag vagyunk okosak. Időnként megelevenednek nem ismert, a múlt ködébe veszett karakterek. Egy felvidéki család, melynek tagjai síneket robbantanak Rózsahegy közelében, hogy akadályozzák a betörő cseheket, amiért végül egy ártatlan magyar leány fizet az életével a kisváros temploma előtt.
Ma már senki sem tudja, tudná, hogy mi történt 1918. december 2-án Rózsahegyen, ha nem lenne ez a könyv.
A „Napról napra Trianon” persze messze nem hibátlan. Időnként nagyon is látszik rajta, hogy két (három) szerző írta. Egy-egy gondolat, kicsit másként megismétlődik egy oldalon belül, vagy 1-2 oldallal később. Erre érdemes lenne figyelnie a szerzőknek. A stílus is néha döccen-döccen egyet.
Szerencsére ezek a hibák nem túl gyakoriak, mégis elviselt volna több szerkesztést és figyelmet a szöveg.
De mennyire zavaróak ezek a hibák? Nem igazán, mert a szöveg magába szippantja az embert. Az olvasó bizonyára itt is keresi Trianon okait. Ha elolvassa a kötetet, többet fog róla tudni. Annyi azonban biztosan kijelenthető a tények alapján: a nemzetek számára az igazság mindig is csak szép szó, elmélet marad, ha nincs mögötte erő. Szellemi, diplomáciai, de a kritikus időkben mindig fizikai, azaz katonai erő. Akkor annyi marad csak belőlük, mint a soha komolyan nem vett wilsoni elvekből és más kacatokból: ki emlékszik már a sok blőd ígéretre?
Ha valaki csak egy könyvből akarja megérteni azokat az éveket, ez az egyik legjobb munka. De a mélyebb rálátáshoz mindenképpen kellenek a nagyobb lélegzetű, az új eredményeket a maguk teljességében bemutató művek, amelyek szerencsére ma már széles körben elérhetőek.
Ablonczy Balázs és Hatos Pál munkássága ilyen tekintetben más kategória, ugyanis hosszú évtizedek óta ezekben a témákban is „élnek”. Gyulai György és Demkó Attila munkája mégis több egyszerű ismeretterjesztésnél, a lévai szál pedig egészen remek, ahogy végigvonul az egész köteten. A „Napról napra Trianon” információbomba: iszonyatosan nagy adatmennyiség, érthető, kezelhető módon tálalva. Aki érdeklődik az 1920-as békediktátumot megelőző és egészen 1924-ig követő eseménysor iránt, annak kötelező olvasmány. A kötet ugyanis csak 1924. február 15-én ér véget, amikor a Népszövetség döntése alapján hazatért Magyarországhoz négy és fél év csehszlovák uralom után Somoskő és Somoskőújfalu. A gyönyörű vár, alig pár lépésre a magyar falu házaitól Szlovákiában maradt, s ahogyan a szerzők írják, a szögesdrótot máig nem bontották el teljesen. Lehet ennél sokatmondóbb képben, egyértelműbben megfogalmazni a máig élő Trianont?
