2021. február 23., 14:40

Erő nélkül az igazság csak szép gondolat - kritika a Napról napra Trianon című könyvről

A „Napról napra Trianon” korántsem szokványos mű. Első ránézésre kronológiának tűnik, de sokkal többet nyújt: lapról-lapra elmélyedve benne mintha egy időgépbe szállnánk és visszatérnénk dédszüleink korába: halljuk a rikkancsokat a fegyverszünet híreivel, látjuk a spanyolnáthás halottakat szállító lovaskocsikat, és a földönfutóvá tett az erdélyi menekültek tömegeit a budapesti Nyugati Pályaudvar vagonjainál, ahol aztán sokan éveket töltöttek el. Recenzió Demkó Attila - Gyulai György „Napról napra Trianon - 1918-1924” című könyvéről.

Kilátás a trianoni határon álló somoskői várból.
Fotó: Névai Gábor

A közhelyeket látványosan kerülő könyv időnként tabudöntögető elemzés, máshol izgalmas gondolatjáték a „mi lett volna, ha” kérdésével, de fellehelhető benne számos utalás mai világunkra is. Sajnos többnyire ezekkel nem is lehet vitatkozni: a kárpátaljai magyarság szerzett jogainak csorbítása, vagy az Európai Unión belüli  határellenőrzések szigorú visszaállítása a most aktuális világjárvány kapcsán pontosan megmutatja, milyen hajmeresztő illúzió volt évtizedekig (évszázadig?) hinni, hogy majd „Európa megoldja” az 1919-1920-ben a megkérdezésük nélkül idegen államok fennhatósága alá hajtott milliós magyar közösségek problémáit. A „Napról napra Trianon” abban sem az eddigi Trianon-irodalom nyomvonalát követi, hogy két, vagy talán inkább három szerző műve, és a harmadik alkotó miatt különösen érdekes lehet a felvidéki olvasók számára. Ő ugyanis Vincze László, az igencsak igényes „100 éve Léván történt” Facebook-oldal alapítója és szerzője. A lévai szál teljes egészében az ő írása. A kisvárosban történtek végig vonulnak az egész könyvön, és megmutatják, hogyan rendezkedett be a korlátlan gyomorral rendelkező Csehszlovákia az akkor még túlnyomóan magyar többségű településen. Nem volt vértelen – és nem vértelen az egész könyv sem, ahogy a Trianonhoz vezető út sem volt az.

A maga brutalitásában ismerkedhetünk meg a magyarországi iskolákban sem tanított pozsonyi vagy komáromi vérengzéssel, a zselízi sortűzzel, vagy éppen a kőröstárkányi mészárlással.

Magyarország és a magyar nemzet ugyanis nem ellenállás nélkül adta meg magát. Sokezer katona, és a megtorlásokban legalább kétezer ártatlan civil is áldozata lett az 1918-1921 közötti háborús eseményeknek.

trianon
Fotó:  Archívum

A „Napról napra Trianon” azért sem egy hétköznapi könyv, mert a szó jó értelmében vett lelkes (és egyébként alapos) kívülállók a szerzők. Gyulai György politológus végzettségű és több szakmában jártas, Demkó Attila pedig, bár történelemből diplomázott, inkább íróként és még inkább biztonságpolitikai szakértőként ismert. Mégis, fura módon bizonyos értelemben előny, hogy a könyvet nem a terület szakértői írták. A rendkívül széles szakirodalom és korabeli sajtó gazdag és élő hátteret ad, amelytől igazán életszagú, amit olvasunk. Azonban aki történészi tárgyilagosságot keres, nem mindig találja meg:  a „Napról napra Trianon” mégsem zavaróan elfogult: magyar szemszögből nézi az eseményeket, de nem mellőzik a másik oldal érveit. Ez egyébként jellemző Demkó munkásságára, aki a mai világeseményeket elemezve is szakít a politikai korrektség gondolatot, ellenvéleményt megbéklyózó, múltat eltörlő láncaival, de mindig ismerve és méltányolva más népek történelmét és sérelmeit. Bár sok ilyen szakértő létezne a szomszédok körében is! Anélkül soha nem lesz igazán közös halmaza a múltnak és a jelennek.

A kötetben nincs gyűlölködés, sérelemkeresés, összeesküvés-elmélet, és persze nincs áldozat-hibáztatás sem.

Ez a könyv azért jó, mert perspektívába, három dimenzióba helyezi a történéseket, pörgős, szinte filmszerű. Átérezni belőle, mennyire felgyorsultak az események, és érezni a „ködöt”, azt, hogy az adott kor embere egyszerűen nem láthatta a holnapot – a legtöbben csak utólag vagyunk okosak. Időnként megelevenednek nem ismert, a múlt ködébe veszett karakterek. Egy felvidéki család, melynek tagjai síneket robbantanak Rózsahegy közelében, hogy akadályozzák a betörő cseheket, amiért végül egy ártatlan magyar leány fizet az életével a kisváros temploma előtt.

Mindenki tudta, hogy a tótok és a Korvin-család között rövidesen összeütközésre kerül a sor. A tótok ugyanis gyűlölték Korvinékat, mert az egyik Korvin-fiú, aki főhadnagy, a forradalom első napjaiban, felsőbb parancsra, egy csapat élén Kralovánnál felszedte a síneket a betörni készülő csehek ellen. A tótok ezért bosszút esküdtek Korvinék ellen és hetek óta fogadkoztak, hogy az egész családot kiirtják. (Tót vérbosszú egy magyar család ellen. Pesti Hírlap, 1918. december 3.)

Ma már senki sem tudja, tudná, hogy mi történt 1918. december 2-án Rózsahegyen, ha nem lenne ez a könyv.

A „Napról napra Trianon” persze messze nem hibátlan. Időnként nagyon is látszik rajta, hogy két (három) szerző írta. Egy-egy gondolat, kicsit másként megismétlődik egy oldalon belül, vagy 1-2 oldallal később. Erre érdemes lenne figyelnie a szerzőknek. A stílus is néha döccen-döccen egyet.

Szerencsére ezek a hibák nem túl gyakoriak, mégis elviselt volna több szerkesztést és figyelmet a szöveg.

De mennyire zavaróak ezek a hibák? Nem igazán, mert a szöveg magába szippantja az embert. Az olvasó bizonyára itt is keresi Trianon okait. Ha elolvassa a kötetet, többet fog róla tudni. Annyi azonban biztosan kijelenthető a tények alapján: a nemzetek számára az igazság mindig is csak szép szó, elmélet marad, ha nincs mögötte erő. Szellemi, diplomáciai, de a kritikus időkben mindig fizikai, azaz katonai erő. Akkor annyi marad csak belőlük, mint a soha komolyan nem vett wilsoni elvekből és más kacatokból: ki emlékszik már a sok blőd ígéretre?

Ha valaki csak egy könyvből akarja megérteni azokat az éveket, ez az egyik legjobb munka. De a mélyebb rálátáshoz mindenképpen kellenek a nagyobb lélegzetű, az új eredményeket a maguk teljességében bemutató művek, amelyek szerencsére ma már széles körben elérhetőek.

Ablonczy Balázs és Hatos Pál munkássága ilyen tekintetben más kategória, ugyanis hosszú évtizedek óta ezekben a témákban is „élnek”. Gyulai György és Demkó Attila munkája mégis több egyszerű ismeretterjesztésnél, a lévai szál pedig egészen remek, ahogy végigvonul az egész köteten. A „Napról napra Trianon” információbomba: iszonyatosan nagy adatmennyiség, érthető, kezelhető módon tálalva. Aki érdeklődik az 1920-as békediktátumot megelőző és egészen 1924-ig követő eseménysor iránt, annak kötelező olvasmány. A kötet ugyanis csak 1924. február 15-én ér véget, amikor a Népszövetség döntése alapján hazatért Magyarországhoz négy és fél év csehszlovák uralom után Somoskő és Somoskőújfalu. A gyönyörű vár, alig pár lépésre a magyar falu házaitól Szlovákiában maradt, s ahogyan a szerzők írják, a szögesdrótot máig nem bontották el teljesen. Lehet ennél sokatmondóbb képben, egyértelműbben megfogalmazni a máig élő Trianont?

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.