Emlékeink hinta-palintája - Könyvajánló
Haász János Apám óriás lesz című novellafüzérét regényként is olvashatjuk, hiszen összefüggő sorozatról van szó. A műről méltán szólnak elismerő szavakkal a kortársak. A már közismert írók örömmel üdvözlik a „csapatban” az új alkotót. „Remek gyulai próza ez, a Viharsarok pazar ízeivel! Pontos, mint Krasznahorkai, nosztalgikus, akár Kiss László, és finom, mint Kiss Ottó. Haász János megvárta, hogy érett prózaíróként debütálhasson, és elég távol legyen tőle a gyerekkora, hogy nagyon tudja szeretni” – írja Grecsó Krisztián, a népszerű magyar író.
Tehát Gyulán felnőtt íróról van szó, aki 1974-ben született, s mint mondja: az ő generációját derékon kapta a rendszerváltás. De azért még volt ideje megtapasztalni a szocialista életvitelt, hiszen gyermek- és kamaszkorára ez volt jellemző. Számomra szívmelengető a tény, hogy Haász János ebben a könyvében a múltat veszi számba, emlékeit eleveníti fel. Hiszen a bennünk élő múlt, az eleven emlékek jelentik öntudatunkat, ezek alapozzák meg az ember további életét, ezekből táplálkozik, ezekből merít erőt, ezekhez menekül a nehezebb élethelyzetekben és ezekre építkezik. Az író hintázik az időben: hinta – korai gyermekkor, kamaszkor, ifjúkor, felnőttkor, majd palinta – oda-vissza, nem feltétlenül időrendi sorrendben.
Mindnyájunk számára ismerős képek villannak fel a betűtengerben: a matchboxok világa, gombfoci, izgalmas kalandok, fiús huncutságok. Tanúi lehetünk az első csóknak, az első szerelemnek, az Edda-koncerten való ismerkedésnek, az első nyugati külföldi utazásnak. Felmerül a pályaválasztás kérdése, a családi múlt titka, illetve Magyarország története.
Felsorakoznak a barátok, az osztálytársak, tanárok, nagyszülők („Néha, amikor olyat mondanak, hogy ezt vagy azt nem szabad, akkor az ember azt szívesen kipróbálja, ne igyál bele a pálinkába, mondta egyszer a távoli nagymamám, aki nem úgy távoli, hogy a szívemben, csak a város másik felében lakik, és ritkán látom…”), anya és apa. Azok az emberek, akiknek általában minden ember életében meghatározó szerepük van. Az elbeszélések keretét az apa adja. Az apa, aki korán elment.
De addig is mélyen beleivódik a gyermek tudatába. Apa – a legerősebb, a mindentudó, a mindenhez értő, mindennel elbíró, a tévedhetetlen. Apa: az óriás. Aki – bár már nem él – ott van bennünk, a mozdulatainkban, gondolatainkban.
Szinte mindnyájan átéltük a szerző által felvázolt életszakaszokat, többé-kevésbé hasonló tartalommal. És szerencsére vannak, akik mindezt papírra tudják vetni. Azért, hogy felidézzük, honnan is indultunk, hová érkeztünk, mivé lettünk. Haász János ezt mesterien műveli. Könyvét mindenképpen érdemes elolvasni.
