Elképzelt párbeszéd Sas Andorral
Ezzel a címmel tartott előadást a Pozsonyi Casinóban Gaučík István történész Sas Andorról. Aktualitását az is adta az előadásnak, hogy a történész, irodalomtörténész és tanár Sas Andornak ebben az évben kettős évfordulója is van: 135 éve született és 60 éve hunyt el.
A Szlovák Nemzeti Múzeum levéltárában 2003-ban rátalált Sas Andorra, azóta folytat párbeszédet vele, kezdte előadását Gaučík István. A méltatlanul elfeledett irodalom- és gazdaságtörténészről a közvélemény leginkább csak annyit tud – már ha tud –, hogy ő volt a magyar tanszék megalapítója a pozsonyi Comenius Egyetemen.
Sas Andor a budapesti zsidónegyedben született, Spitzer Andor néven. Szociálisan rendkívül érzékeny, amit a családi környezet alapvetően meghatározott. Alulról tört felfelé, a saját erejére, képességeire, kitartására és szorgalmára támaszkodva. Az egyetemet Budapesten végezte, Babits Mihály, Juhász Gyula és Balázs Béla mellett tagja volt az ún. Négyesy-szemináriumnak. A Négyesy László professzor által vezetett foglalkozások, vagy ahogyan akkoriban nevezték: stílusgyakorlatok, lehetőséget adtak az új tehetségeknek, hogy bekapcsolódjanak az irodalmi életbe is. Ezt követően Németországban tanult, majd a Tanácsköztársaság idején főiskolai tanárrá nevezték ki Budapesten, ami miatt később nem kapott állást. Ekkor egy rövid ideig Bécsben élt.
– mondta a történész.
Sas Andor 1920-ban telepedett le Csehszlovákiában. Trianon után először Kárpátaljára került, ahol elkezdett foglalkozni Munkács város levéltárának rendezésével, és korszakalkotó munkát végzett.
1932-ben Pozsonyban telepedett le, ahol az Állami Magyar Reálgimnáziumban kapott tanítói állást, emellett a csehszlovák tanítóképző intézet magyar osztályaiban is tanított magyar nyelvet és történelmet. Tagja volt a Csehszlovák Írószövetségnek és egyik alapítója a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak.
Pozsonyban új témákhoz nyúl, feldolgozza például Pozsony város- és művelődéstörténetét és a csehszlovák–magyar kapcsolatok történetét is.
Sas Andor keresi a helyét abban a nagyon is változékony és kisebb-nagyobb válságokat mutató két világháború közötti világban, amely az ideológiák, a politikák és a nemzetek harcáról szól. Pozsony azért fontos számára, mert van egyfajta kilépése a bécsi német–osztrák kultúra felé, hiszen a legelső idegennyelvű publikációja is németül jelent meg Bécsben – fogalmazott Gaučík hozzáfűzve, rendkívül érdekes az is, hogy később aztán elállt ettől. A csehszlovákiai zsidó kisebbségtörténetet feldolgozó német nyelvű évkönyvekbe például már nem küldött kéziratot.
– tette hozzá Gaučík István.
1948 után elsősorban ismeretterjesztéssel foglalkozott. 1950-től haláláig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola, majd a Comenius Egyetem magyar tanszékének vezetője.
– mondta Gaučík hozzátéve, gyakorlatilag hontalanul él Pozsonyban 1949-ig, zsidó kultúrájú kisebbségi magyarként. Ennek ellenére szlovákul publikál, ami azt jelenti, hogy olyan figyelemre méltó kapcsolati tőkével rendelkezik még mindig, ami számára ezt lehetővé teszi.
– fűzte hozzá.
A másik oldalról nézve, 1945 a szlovákiai vagy csehszlovákiai kisebbségtörténetben sokkal komolyabb cezúra, mint Trianon, véli a történész. Trianon után marad még itt egy polgári-értelmiségi réteg a középosztályban, 1945 azonban sokkal erősebb törésvonalat jelent ilyen szempontból, sokkal nehezebb az újrakezdés.
"Az 1945 és 1949 közötti korszakban tehát annak ellenére, hogy ekkor zajlanak a csehországi deportálások, a csehszlovák–magyar lakosságcsere, a kiutasítások, a nagyon erőszakos szlovák államhatalmi beavatkozások a kisebbségi magyar élet szövetébe, az értelmiségi lét pislákol és jelen van a publikációk és a kapcsolati tőkék szintjén Sas Andornak is köszönhetően" – zárta Gaučík István történész.
Megjelent a MAGYAR7 42. számában.
